Mit és hogyan ábrázol a film?
Mit és hogyan ábrázol a film?
Az természetesen kétségtelen, hogy mozgást ábrázol, és mondandóját ezzel a mozgással fejezi ki. De ha, amint láttuk, a mozgást lényegében a képzőművészet is rögzíteni képes, akkor miben különbözik a film egyéb vizuális kifejezési formáktól? (Nem szólva most a mozgás művi felidézésének lehetőségéről, amivel a film természetszerűleg rendelkezik.)
Ehhez előbb egy kis kitérőt kell tennünk. Először is le kell szögezni, hogy a vászon négyszöge által határolt képmező művészi megkomponálása szükséges, és a legtöbb rendezőre és operatőrre jellemző. Erről ez alkalommal nem szólunk, mert bennünket a mozgás rögzítésének és művészi felhasználásának módja érdekel. Másodszor meg kell állapítanunk, hogy a filmművészet kibontakozásakor még a legkiválóbb rendezők is ugyanúgy választották ki az előadandó cselekmény legfontosabb mozgáscsomópontjait, mint ahogyan a római emlékoszlopok és különböző frízek alkotói ábrázoltak egy cselekményt. Ez a módszer lényegében képzőművészeti kiindulópont. Rögtön le kell szögeznünk, hogy ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ez az eljárás helyes vagy helytelen, hanem puszta megállapításra szorítkozunk.
A filmre, annak lényegét tekintve, a mozgásnál a mozgás rögzíthetőségénél is jobban jellemző az időbeliség. Film elképzelhetetlen az idő múlása nélkül. A festmény, a szobor, bár remekül rögzítheti a mozgást, nem időbeli jelenség. Igaz ugyan, hogy a festmény megértése és élvezete, az abban való gyönyörködés időben lezajló tevékenység, sőt egyes eseménysorozatokat ábrázoló festmények megtekintése a vászon egyik oldalától a másikig fokozatosan haladva a leghatározottabban az idő múlásához van kötve, ez azonban mégsem változtat azon a tényen, hogy a festmény az időtől függetlenül adva van.
S ha a vásznon pergő filmre gondolunk, akkor igaz, hogy ott képeket látunk egy négyszögletes vásznon, tehát még egy kicsit a szó képzőművészeti értelmében is, de az is igaz, hogy ezek a képek örökké változnak, időben történnek, s ezáltal a képszerűség tulajdonképpen teljesen feloldódik majdnem úgy, mint ahogyan nem kép az, amit az utcára kitekintve látunk vagy ami a villamosról leszállva elénk tárul, bár a szememmel látom, tehát vizuálisan érzékelem sőt egy fényképezőgép segítségével képpé változtathatom. A látásnak, a szemmel érzékelhetőségnek a fogalma azért vált évezredeken át a kép majdnem képzőművészeti fogalmával azonossá, mert a valóság vizuális rögzítésére csak ezt az egy módot ismerték. Természetes, hogy – mint már hangsúlyoztuk – ezenkívül és emellett a film képei is megkomponáltak, de a lényeg a rendező által felidézett gondolatok időbeli előadása. Vetítés közben időbeli létezésükkel hatnak.
S ez az idő nemcsak az esemény elmondásához, illetve lejátszásához szükséges idő mert ezt egy színpadi előadás alkalmából is érzékeljük, hanem egy szinte zenei ritmusban megkomponált és zenei lüktetésű "anyag", melynek jelenlétét részben a szem segítségével érzékeljük.
A mozgás fogalma a képen tehát egész másképp jelentkezik és határozható meg, mint filmen. A filmet nem lehet közvetlenül a kép régi képzőművészeti fogalmával azonosítani. A film csak annyiban kép, amennyiben szemünk számára jeleníti meg és idézi fel a valóság egyes mozzanataiból összeállított gondolatot. Szemünk felfogja a filmvásznon pergő mozgást, de ez a mozgás – láthatósága mellett – időbeliségének tényével is döntően hat. S éppen a mozgásnak az időben való kellő elhelyezése az, ami a legjobb filmművészek kezében a filmet sajátos művészetté avathatja.
W. Dressler Az utolsó korty című rajzfilmje. W. Busch rajzsorozatának ötletét alkalmazza
N. I.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
