Falvak, várak, városok az Árpád-korban

Full text search

Falvak, várak, városok az Árpád-korban
A mintegy kétszázezres magyarság a 9. században az alföldihez hasonló erdőssztyeppről érkezett. Ezzel magyarázható, hogy legsűrűbben lakott területeink mindig is a síksági térszínek voltak. A letelepedő magyarok lakhelyeiről – félnomád nép létükre – az ásott kunyhók, vályogházak mellett már a legelső századokban a téglaépületek is ismertek. Az államalapítással, a kereszténység felvételével a településhálózat is – többé-kevésbé – a nyugat-európai mintát követi. Ritkábbak és kisebb lélekszámúak persze a városok (l. később), s a 15. századra már vagy ötmilliós népesség zöme hosszú-hosszú évszázadokig a falvakban él.
A vidéki táj természeti képe az Árpád-korban a maitól elsősorban a kiterjedt árterek meglétében tér el. Éppen az árterek és a körülöttük lévő magasabb szintek téli-nyári váltógazdálkodása, illetve a hozzá kapcsolódó földművelés az, ami a későbbi falvak életre hívójának tekinthető. A korai feudalizmusban a falvak még önellátók. A lakóházakat szérűskertek és – a kertek "alján" – ún. telkek övezik; a folyók mentén – az árvizek elvezetésére és öntözés meg halászat céljából – ún. fokokat és ereket mélyítenek. Az Alföldön a legjellegzetesebb termények, a köles, búza, rozs meghonosítása mellett a 12-13. században indul fejlődésnek dombvidékeink szőlő- és bortermelése, s általában a gyümölcstermesztés is. Szintén ebből a korból, a Tokaj-hegyaljai Olaszliszkáról ismeretesek az öntözés első nyomai (öntözőcsatornák). A településhálózatra mindenekelőtt a védelemre való berendezkedés nyomja rá bélyegét. A határ őrzéséért eleinte – a legkülső, lakatlan gyepűelve mögött – a gyepű határőrtelepülései felelnek, később, a vármegyék létrejötte után már a földvárakkal, őrtelepekkel megerősített határvármegyék (ún. marchiák).
Az Árpád-kor első városaivá – a vármegyék gócpontjaiként – a királyi és az egyházi székhelyek és a várak váltak. Kialakulásukat mindig együtt köszönhették az embernek és a tájnak. A fekvéstől a vidék adta építkezési lehetőségeken át az éghajlatig a táj szinte megszabja a város arculatát – hazai városaink legsajátosabbjai pedig (ha közöttük nem is a legelsők s a legrangosabbak) az alföldiek. " ...ha Kecskemétre vagy Debrecenre gondolunk, arra a tágas, megnyugtató atmoszférára, amit ezeknek a városoknak a főterei, utcái árasztanak (...), az a város körül terpeszkedő rónaságnak a térmértéke", ahogyan Granasztói Pál neves építész fogalmaz. Egészen mások természetesen a dunántúli városok. Esztergom (az első koronázóváros, királyi és érseki székhely), Székesfehérvár (koronázó- és temetkezési hely) vagy Buda és Pest (először forgalmas kereskedelmi központ) egyaránt a nyugati fejlődés irányát mutatják. De itt a kisebb városok is erre vallanak: a legkorábbi, román kori templomok (gyakran erődtemplomok) többek közt Pannonhalmán, Veszprémben, Jákon épülnek. A 13. században – a mongol hódítást követően IV. Béla nevéhez fűződik váraink újjá- és új váraink felépítése. E várak nemcsak későbbi történelmünk dicső vagy tragikus fejezeteinek lesznek tanúi, hanem piacaikkal, vámkedvezményeikkel s egyéb kiváltságaikkal városfejlődésünket is nagymértékben meghatározzák.
Településhálózatunk alapvonalai a 14-15. századra alakulnak ki. A vármegyék helyét a királyi várgazdaságok és a feudális uradalmak veszik át, s legjellegzetesebb várostípussá – egészen a múlt század végéig – a gazdag céhipart dajkáló oppidumok (mezővárosok) lesznek. Fejlődésnek indulnak a középkori bányavárosok, a nyugati határvárosok és a vásárvárosok is. A következő századokban viszont országunk peremi helyzetét, más európai országokhoz viszonyított lemaradását tragikusan súlyosbítja a 16-17. századi török hódoltság, amelynek másfélszáz éve nemcsak a lakosságot pusztítja (száma mintegy 3-4 millióra, a magyarság részaránya a Kárpát-medencében 80-ról 40%-ra esik vissza), nemcsak a falvak nagy részét teszi tönkre, hanem – a történelem során legsúlyosabb mértékben – az erdőket is irtja. Megmaradt városaink többsége – a Nyugat-Európával folytatott mind egyoldalúbb, nyersanyag-, élőállat- és élelmiszer-kivitelünkre alapozódó kereskedelem folytán – egyre messzebb kerül az európai városfejlődéstől.

Kecskemét: a Ferences-templom

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me