A gőték és a foltos szalamandra
A gőték és a foltos szalamandra
A hazánkban eddig kimutatott három gőtefaj közül a pettyes (Triturus vulgaris) és a tarajos gőte (Triturus cristatus) a sík- és dombvidéken egyaránt előfordulnak, helyenként nagyon gyakoriak, az alpesi gőte (Triturus alpestris) viszont csak egyes középhegységekben, például a Zemplénben, a Bükkben és a Mátrában fordul elő.
A pettyes gőte a legkisebb, hossza 6-8 cm. A nászruhás hím magas, csipkézett szélű háttarajt visel, mely megszakítás nélkül húzódik a farkáig, oldalai fekete pettyekkel díszítettek. A tarajos gőte hímjének tavasszal ugyancsak van háttaraja, de az a hátulsó lábpár felett megszakad, s csak utána folytatódik a farok felé, melynek középvonalában ezüstfehér pászta látható. Jóval nagyobb, mint a pettyes gőte. A nőstényeknek egyik fajnál sincs háttarajuk.
Mindkét említett gőtefaj korán ébred, márciusban, de néha már február végén előbújnak téli rejtekükből, és a vízbe mennek. A pettyes gőte párzását látványos szerelmi játék előzi meg, ezt például a tiszta vizű bányatavakban lehet megfigyelni. A nőstény 200-300 petéjét egyenként ragasztja vízinövények leveleire, esetleg kövek oldalára. A nászidőszak befejeztével a hímek háttaraja visszafejlődik, és az állatok ismét szárazföldi, éjszakai életmódra térnek át. Előfordul azonban, hogy néhány példány a vízben marad, és akár a nyár derekán is megfigyelhetjük a nászruhás pettyes gőtéket. A fenéken pihennek, de időről időre kígyózó mozgással a felszínre jönnek, hogy levegőt szippantsanak, majd lassan újra alásüllyednek. A gőték a vízben apró rákokra és rovarokra vadásznak, a szárazföldön csupasz csigákat, gilisztákat, pókokat fognak. A pettyes gőte meglehetősen mozgékony állat, többnyire ő az első, aki a mesterségesen létrehozott vízállásokban megjelenik.
Nem létezik két egészen egyforma foltos szalamandra (Salamandra salamandra); a fekete alapon sárgán vagy narancssárgán foltozott állatok mintázata valahol mindig eltér egymástól. Hazánkban főként az Északi-középhegység erdeiben, ott is a patakvölgyekben fordulnak elő. Éjszaka járnak zsákmány után, de ha csendes eső áztatja az avart, napközben is előbújnak. Lassan, nehézkesen mozognak, ha megriadnak valamitől, kövek alá, gyökerek közé, sziklarepedésekbe rejtőznek.
A foltos szalamandra párzása úgy történik, hogy a hím által a vízbe rakott spermacsomókat a nőstény a kloakájával felveszi. A megtermékenyített peték a petevezetékben fejlődnek, és a nőstények tavasszal vagy a nyár elején a hideg patakok csendesebb kiöblösödéseibe bocsátják 30-40, vagy még több ivadékukat. A kis szalamandrák peteburokban hagyják el anyjuk testét, amit aztán rövidesen felrepesztenek, de az is előfordul, hogy a burok már a nőstény testében megreped, és már kész kis szalamandrák jönnek a világra. A lárváknak már megszületésükkor lábaik és jól fejlett külső kopoltyúik vannak. Átalakulásuk után, az ősz elején, elhagyják a vizet, és a környéken rejtőznek el. Szüleikhez hasonlóan csakis élő állatokat, gilisztákat, csupasz csigákat, rovarokat fogyasztanak.
A foltos szalamandra bőrmirigyei krémszerű, mérgező anyagot termelnek, mely ha az ujjaink közvetítésével a szemünkbe jut, kellemetlen gyulladást okozhat. Ha tehát valaki kirándulás közben lefényképezett egy szalamandrát, és közben a kezébe vette, ujjait óvatosságból öblítse le (szappan nélkül!) a közeli patakban.
Az alpesi gőte csak a hegyvidékek vizeiben fordul elő
Nincs két egyforma foltos szalamandra! Mintázatuk valahol mindig eltérő
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
