A vidra, a vadmacska, a hiúz és a jávorszarvas

Full text search

A vidra, a vadmacska, a hiúz és a jávorszarvas
Egyetlen vízhez kötött ragadozónk a vidra (Lutra lutra), mely Európa számos országában erősen megfogyott, sőt a kipusztulás küszöbén áll, de hazánkban még viszonylag szép számmal él. Barna bundája tömött, vaskos, hosszú farka kormányként működik a víz alatt; ujjai között, életmódjának megfelelően, úszóhártya van. Szinte kizárólag halakkal táplálkozik, zsákmányát a víz alatt üldözve fogja el. Úszóhártyás nyomai jellegzetesek, a hóban gyalogló állat néha játékosan csúszik, és ennek megfelelő széles, folyamatos nyomot hagy maga után. Ürülékét, mint a többi menyétféle ragadozó, előszeretettel kövekre, vakondtúrásra rakja, a sok benne lévő halpikkelyről és szálkáról könnyű felismerni.
A vidra elsősorban éjszaka jár zsákmány után, de a szürkület után bújik elő föld alatti rejtekéből az erdőkben élő borz (Meles meles) is. Feje megnyúlt, arca és nyaka jellegzetesen fekete-fehér mintás, bundája szürke, a hasi rész fekete. Feketések a lábai is, rövid farkának a hegyi része fehéres. A borz inkább társaságkedvelő állat, mint a többi menyétféle. Föld alatti üregében, amelyet erős karmaival maga ás, néha több család is tanyázik békés egyetértésben. A kotorékból csak este bújnak elő, és indulnak táplálkozni. A borz mozgása lassú, járás közben gyakran dörmög, szuszog magában. Mindent felfal, amit csak az avarban talál, csigákat, rovarokat, gilisztákat, gyíkokat, békákat, pockokat és egereket, kedveli a makkot, kifosztja a fűben talált madárfészkeket, torkoskodik a szőlőben és a kukoricásokban, erős orrával kitúrja a krumplit és a répát a földből. Ősszel nagyon meghízik, a téli időszakban néha napokig vagy hetekig is a kotorékban marad, szunyókál, de nem alszik igazi téli álmot.
A vadmacska (Felis silvestris) az utóbbi időben elszaporodott a hazai erdőkben, de miután gyakran kereszteződik az elvadult házi macskákkal, nem mindig könnyű felismerni. A legfőbb ismérvet a farok alakja és mintázata jelenti. A vadmacskáé tömött, végig vaskos, a hegyi rész mindig feketés, a házi macska farka vékony, a vége felé elhegyesedő. A vadmacska éjszakai állat, napközben tágas faodúban, sziklaüregben pihen. Zsákmányát lopakodva közelíti meg, és gyors ugrással fogja el. Kitűnően mászik, az ágakon lévő madárfészkek sincsenek tőle biztonságban. Megfogja a vackán pihenő nyulat, a fű között kotló madarat és az egyedül hagyott őzgidát is. Párzási ideje február-márciusra esik, a nőstény jó két hónapi vemhesség után 3-5 kölyköt ellik.
Újabban a Zempléni-hegységben megtelepedett Közép-Európa nagymacskája, a hiúz (Lynx lynx), és ugyanott néhány farkas (Canis lupus) is tanyázik. A hiúz gyönyörű pettyes bundájával, jellegzetesen pamacsos füleivel és rövid farkával könnyen felismerhető állat lenne, de találkozni vele a legnagyobb ritkaságnak számít. Éjszaka jár zsákmány után, napközben legfeljebb reggel fekszik ki valamely védett helyre, hogy napfürdőzzön egy kicsit. Érzékszervei kitűnőek, a közeledő embert messziről észreveszi, és nyomban menekül.
Érdemes még megemlíteni egy igazán nagytestű emlősnek az utóbbi években történt felbukkanását. A jávorszarvas (Alces alces) északi hazájában úgy tűnik, túlszaporodott, és most terjeszkedni próbál dél felé. Magyarországon már több alkalommal megfigyelték, egy példányt lőttek is, de látták a környező országokban is. A jávorszarvas hosszú lábú, jellegzetesen kosorrú és nagytestű állat, felső ajka széles, lefelé nyúlik. A bikáknak széles lapátagancsuk van, súlyuk meghaladhatja az öt mázsát is.

A fehér mellényes nyest erdei állat, de megtelepszik a városokban és falvakban is, ahol főként a padlásokon tanyázik

A vadmacska óvatos, nehezen megfigyelhető ragadozó. A szürke házi macskától elsősorban vaskos, tömött, a hegyi részen fekete farka különbözteti meg

A borz a menyétfélékhez tartozó ragadozó. Földi üregben lakik, ősszel nagyon meghízik
S. E.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me