Nyelvjárásaink

Full text search

Nyelvjárásaink
Egy ősnyelv volt vagy több is egyidejűleg? Nem tudjuk. Azt azonban igen, hogy a természetes nyelvek ennek, ill. ezeknek a nyelvjárásokra bomlásával, majd a nyelvjárások önállósulásával jöttek létre. A magyar nyelv például úgy alakult ki mintegy három évezreddel ezelőtt, hogy az ugor alapnyelv egyik nyelvjárását beszélő csoport – a leendő magyar etnikum – kiszakadt az ugor közösségből, s ugor nyelvjárása idővel önálló nyelvvé fejlődött.

Az I, a ly és a j fonémaváltozatok megoszlása a tájnyelvekben
A nyelvjárások – más szóval tájszólások vagy dialektusok – a nyelveknek azok a változatai, amelyek területi kötöttségű nyelvi eltérések alapján különülnek el ugyanazon nyelv többi változatától és egymástól. Nyelvjárásban azok beszélnek tehát, akik egy nyelvnek csak bizonyos szűkebb területen használatos változatát beszélik.
A magyar nyelv eddigi mintegy három évezredes történetének első két és fél ezer évében csak nyelvjárások voltak. A honfoglalás előtt nyelvünk elsősorban a törzsi közösségek szerint tagolódott, ezért az akkori nyelvjárások törzsi nyelvjárások voltak. A honfoglalás után letelepedett magyarság nyelve viszont már területi alapon különült el mindenekelőtt: ettől kezdve beszélhetünk – mai értelemben vett – területi nyelvjárásokról. A magyarság történelmében rejlik a magyarázata annak, hogy a magyar nyelvjárások között nem alakultak ki olyan nagy, a megértést akadályozó különbségek, mint amilyeneket például német és olasz nyelvterületről ismerünk.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me