Az ember és az őt körülvevő világ

Full text search

Az ember és az őt körülvevő világ
Amíg az ég az Isten, az alvilág pedig az Ördög birodalma, addig a világot szellemi lények, lelkek sokasága népesíti be. Ezek között magától értetődő természetességgel az ember áll a központi helyen. Óseink – más népekhez hasonlóan – az emberi lét kettős természetét feltételezték: az ember test és lélek, gondolták, az élet és halál kettőssége. Test és lélek találkozása két értelemben is megtörténhet: az egyik, amikor a halál beálltával "elszáll belőlünk a lélek", a másik, amikor még életünkben – az álomban, vagy rendkívüli körülmények és emberek esetében – "kiszáll belőlünk". Az emberi test – sőt hozzá tartozó tárgyai – a lélek hatása alatt állnak; ez nem csupán saját lelke esetében van így: ez a nézet a rossz lélek által való rontás és a mágikus praktikák létjogosultságának alapja.
Az emberi lélek azonban korántsem egyedüli lakója a lelkek földi világának: a természetet szellemlények sokasága népesíti be. Ezek egyik csoportját olyan, nem istenszerű alakok népesítik be, akik ijesztői az arra járó embereknek. Vannak vízilények is: a víziember lábánál fogva rántja a mélybe a birodalmába vetődőket. Viszonylag kevés adat szól a hagyomány szerint az időjárást alakító szellemlényekről: Szélanya barlangjában őrzi a szeleket, a Sárkány pedig a vihar, a jégverés hozója.
A magyar hitvilág ősi alakja a Kísértet, amely alakváltoztatásra, repülésre, hirtelen eltűnésre képes, és határozottan különbözik e fogalom olyan későbbi értelmezésétől, amikor neve a visszajáró halottat jelenti. A szellemlények népes táborába tartoznak a betegséghozó démonok – a fene a guta a nyavalya -, ezek pontos alakjáról alig tudunk valamit. Fontos szereplő a szellemlények táborában az ijesztő lény, a lidérc vagy ördögszerető. Rokonai a gyermekijesztők: a mumus, a bubus, a vasorrú bába. Az úgynevezett alsó mitológia lényei sem ismeretlenek: ilyen a Manó, a Törpe, az Óriás, a Tündér, a Boszorkány. Ők – a korábbi szellemlényekkel ellentétben – az ember közvetlen világán kívül vagy annak peremén élnek: lakhelyük a világvége, a víz alatti palota, de legalábbis a lápok, a barlangok, a lakatlan hegyek.

Szibériai sámánruha, mitológiai alakokkal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me