Szekfű Gyula

Full text search

Szekfű Gyula
A két háború közötti magyar társadalomtudományi gondolkodás legbefolyásosabb irányzata a szellemtörténeti iskola volt. Képviselői között szép számban találunk írókat, bölcselőket, társadalomtudósokat és történészeket, aligha kétséges azonban, hogy az irányzat legtekintélyesebb képviselője a jeles történész, Szekfű Gyula (1883-1955) volt. Szekfű pályája első pillanatától a filozófiailag igényes történetíró és nem az egyszerű annalista igényével dolgozott. Nem puszta történetírói vélemény, hanem a katolicitás és a Habsburg-uralom történelmi szükségszerűségének eszméje motiválja első műveit, különösen a nagy vihart kavart A száműzött Rákóczit. Következő munkája, A magyar állam életrajza a magyarság fennmaradásának történetfilozófiai okait firtatva a kereszténység felvételében, a "Nyugat védőbástyája" szerepben és a germán kultúrkörhöz tartozásban látja az ország megmaradásának igazi okát. A 10-es évek végére azután Szekfű eljut a szellemtörténet álláspontjára: ennek alapelve, hogy a történéseket transzcendens szellemiség irányítja, amely a közfelfogásban, a kor- és népszellemben, a morális erőben, végső soron az isteni gondviselésben ölt testet és válik valóságformáló tényezővé. E meggyőződést példázza a Három nemzedék, amely tragikus hőseként Széchenyi alakját rajzolja meg, az általa képviselt eszmék kudarcát pedig a liberális szellemiség rombolásával indokolja. A második nemzedék a liberalizmus és a kapitalizmus összekapcsolásával pusztít tovább, a harmadik nemzedék, a radikálisok, a baloldal, Ady pedig "az anarchia és a beteg dekadencia lantosa". Szekfű írásai finom jellemrajzok, etikai megközelítések, amelyeket a magyar karakter megtalálásának vágya és történelmi pesszimizmus hat át. E megközelítés lényege nem változik akkor sem, amikor a II. világháború alatt Szekfű a "valahol utat vesztettünk" jegyében felülbírálja korábbi önmagát, történelmi eszközként még azt is megengedve, amit korábban a legrosszabbnak tartott: a forradalmat.

Szekfű Gyula történeti munkái messze túlmutatnak a szaktudomány szigorú keretein: egy egész korszak közérzetét és közgondolkodását fejezik ki és határozták meg

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me