Egyházak, politika, egyházpolitika

Full text search

Egyházak, politika, egyházpolitika
A II. világháború utáni új Magyarország sem hozta meg a vallások és egyházak politikamentes létezésének korát. A kormányzásban kezdettől komoly befolyással bíró kommunisták döntően politikai ellenfélnek, a régi Magyarország jelképének tekintették a hazai történeti egyházakat. Veszélyérzetüket csak fokozta, hogy miközben ideológiai-világnézeti meggondolásokból eleve a vallásosságnak a társadalom életéből való kiiktatására törekedtek, a háborút követően a hitélet megélénkülésével találták magukat szembe. Az egyházak és a magyar állam közötti konfrontáció első alkalmát az 1945-ös földreform szolgáltatta, amely hagyományos anyagi bázisától fosztotta meg az egyházakat. A legsúlyosabb veszteség a katolikus egyházat érte; nem meglepő, hogy annak vezetői, Mindszenty bíborossal az élen, a földreform, illetve annak kártalanítás nélküli módja ellen foglaltak állást. A kereszténység közéleti befolyásának megsemmisítését célozta az is, hogy már 1946-ban sor került – mondvacsinált ürüggyel – a keresztény egyesületek, egyletek és szervezetek felszámolására, 1947-től pedig nagyszabású, a keresztény inspirációjú pártokat a politikai életből eltávolítani akaró kampány indult.
1947-48 hatalmas tömegeket megmozgató hitbuzgalmi eseményei a hatalomra törő kommunistákban csak megerősítették, hogy az "egyházi reakció" felszámolása nélkül nem lesznek képesek megvalósítani hatalmi célkitűzéseiket. 1948-ban az egyházi iskolák államosítása körüli csatározások jelentették a hazai egyházakkal való politikai leszámolás nyitányát. A koncepciós perek igénybevételétől sem visszariadó közhatalom 1948 nyarán végrehajtotta az államosítást, amelyre az egyházi tanszemélyzet az állami kezelésbe vett iskolák elhagyásával válaszolt. Ezt követte állami részről a gyengébb ellenfelek megtörése; 1948 folyamán Ravasz László lemondatásával a református, Ordass Lajos letartóztatásával pedig az evangélikus egyház vezetésében sikerült a kommunista hatalommal együttműködni kész vezetőket pozícióba juttatni. E lépés eredményeként nem csupán a két protestáns egyházat sikerült passzivitásra kárhoztatni, hanem azok kijátszhatóvá lettek a katolikus egyház ellen is. 1948 folyamán megállapodások aláírására került sor a református és evangélikus egyház, valamint a magyar állam között: e dokumentumok deklarálták az egyházak szabad működését – valódi garanciák nélkül -, cserébe viszont a szerződő egyházak a templom falain kívüli tevékenységük jelentős részét feladták. Az azóta hírhedtté vált "szalámitaktika" bevált; 1948 második felében heves antiklerikális kampány bontakozott ki a katolikus "egyházi reakció" ellen.
1948 végén a belügyi szervek letartóztatták Mindszenty bíborost és néhány munkatársát, majd látványos kirakatperben államellenes tevékenység vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A katolikus egyház megtöréséhez azonban ez az ítélet sem bizonyult elegendőnek; 1950 nyarán megkezdődött a szerzetesek tömeges internálása, a papi békemozgalom zászlóbontásával pedig létrejött az állammal kollaborálni kész "egyházi ellenzék", amely ettől kezdve kitűnően manipulálható volt a püspöki kar sakkban tartása érdekében. Ezeknek a kényszerítő körülményeknek a hatására 1950 augusztusában a katolikus püspöki kar is megállapodást írt alá az állammal. Ebben politikai lojalitását és a papi békemozgalom tudomásulvételét garantálta, cserébe pedig a vallásszabadságot megerősítő – de valójában semmitmondó – ígéreten kívül négy szerzetesrend és nyolc középiskola fenntartására kapott lehetőséget. A megállapodás aláírását követően az állam megvonta a katolikus szerzetesrendek működési jogát: mintegy két és fél ezer férfi és tízezer női szerzetes került egyik napról a másikra az utcára. Volt, akit sikerült egyházmegyei szolgálatban elhelyezni, ám hamarosan megteltek a börtönök "illegális szerzetesekkel", akik a rendi életet és a lelkipásztori munkát a tiltás ellenére tovább folytatták.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me