Egyházpolitika az 50-es években
Egyházpolitika az 50-es években
Állami oldalról az 1948-50-ben kötött megállapodások első következménye azok elveinek megsértése volt. Megindult az iskolai fakultatív hitoktatás elleni fellépés, majd a ciszterci és a pálos rend vezetőinek és tagjainak letartóztatása következett. 1951 közepén megalakult az Állami Egyházügyi Hivatal – formálisan a megállapodások végrehajtásának biztosítására, valójában azonban az állami elnyomó intézkedések foganatosításának mind hatékonyabb eszközeként. Rövidesen sor került Grősz József kalocsai érsek letartóztatására; az ezt követően teátrálisan megrendezett koncepciós perben súlyos börtönbüntetések mellett halálos ítélet is született. A perrel párhuzamosan a hitoktatást korlátozó intézkedésekre került sor, a püspöki kar pedig a korábbinál is erősebb nyomás alá került, hogy támogassa a Magyar Népköztársaság "békepolitikáját".
Az elkövetkező években az Állami Egyházügyi Hivatal kiépítette az egyházi életet korlátozni és ellenőrizni hivatott működési mechanizmusát; a papi tisztségek betöltésének püspöki jogát drasztikusan korlátozták, közben pedig igyekeztek a papi békemozgalom tagjait – akik közül többen időközben országgyűlési képviselővé lettek – bizalmi állásokba juttatni. A gyorsan pergő eseményeket a Vatikán tehetetlenül figyelte; hiába ítélte el a magyar egyházpolitikát és a vele együttműködő békepapokat, a helyzeten ez nem tudott változtatni. 1956 tavaszán – börtönbüntetésének megszakításával – Grősz József kalocsai érsek vette át a hazai katolikus egyház irányítását. Október 23-a ugyanakkor látványos változásokat hozott a hazai egyházi életben: Mindszenty bíboros kiszabadult fogságából, a protestáns egyházak pedig menesztették a rezsimmel való elvtelen együttműködésben kompromittált vezetőiket. Mindszenty november 3-án szózatot intézett az ország népéhez, amelyben bőségesen szólt az egyházak szabadságáról is, közben pedig hozzálátott a papi békemozgalom hangadóinak a felelős egyházi pozíciókból való eltávolításához. Ezekben a napokban megbénult az Egyházügyi Hivatal működése is, irattárát pedig a forradalmárok vették birtokukba.
A Kádár-korszakban folytatódott az elnyomó egyházpolitika. 1957 tavaszán a konszolidáció szempontjából nemkívánatosnak ítélt főpapok internálására vagy félreállítására került sor, rövidesen pedig a kormányzat szinte valamennyi egyházi állás betöltését előzetes állami hozzájáruláshoz kötötte. Az állam kierőszakolta a papi békemozgalom püspöki kar általi tudomásulvételét, a Vatikán viszont e mozgalom prominens képviselőit külön dokumentumban ítélte el. 1959-ben a Hittudományi Akadémia diákjainak zömét távolították el az intézményből, büntetésül, mert nem működtek együtt a papi békemozgalommal, majd pedig az állam az újonnan kinevezett püspökök székfoglalását tette lehetetlenné. 1959 végén és 1960 elején nagy letartóztatási hullámot követően került sor az első nagyobb papi perre, amelyet – súlyos büntetéseket eredményezve – 1972-ig számos további követett. A vádak minden esetben államellenes szervezkedésről, illegális hitoktatásról és ifjúsági munkáról szóltak, a letartóztatások mellett pedig néhány gyanús haláleset is történt.
A II. Vatikáni Zsinat megnyitásával párhuzamosan indult meg a Vatikán és a magyar állam közötti kapcsolatkeresés, amelyet a két fél 1964-es részleges megállapodása követett. Ennek legfontosabb eleme a püspöki székek betöltésével kapcsolatos elvek kidolgozása volt, ám olyan lényeges ügyekben, mint az amerikai követségen élő Mindszenty bíboros helyzetének rendezése, nem születtek eredmények.
Végül 1971-ben Mindszenty amnesztiával elhagyta az országot, rövidesen azonban újabb papi perekre, immár az utolsókra került sor. Ezt követően némileg enyhült a katolikus egyházra gyakorolt állami nyomás például a hitoktatás lehetőségeinek bővülése révén. 1975-ben Ausztriában meghalt Mindszenty bíboros, a rá következő évben pedig Lékai László esztergomi bíboros érsekként vette át a hazai egyház irányítását. Az ezt követő évek a "kis lépések" – vagy szigorúbban ítélve -, a kicsinyes alkuk korszaka volt; saját céljai megvalósítását az Egyházügyi Hivatal növekvő mértékben a püspökökre hárította, cserébe újabb és újabb engedményeket adva az egyház számára. E korszak fő konfliktusa a bázisközösségek – az önszervező vallási kiscsoportok – létéből adódott: Lékai állami nyomásra fellépett ellenük, később azonban egy részük létezését tudomásul vette. A 80-as évek elejétől viszont – egyelőre alig észrevehető módon – megváltoztak az erőviszonyok: a szocializmus válsága közepette az egyházpolitika is defenzívába kényszerült, a vatikáni keleti politika pedig lassan meghozta gyümölcsét. A hagyományos, az egyházak korlátozására épülő rendszer a 80-as évek végén összeomlott: 1989-ben megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, 1990-ben pedig megújult a Vatikán és Magyarország között a diplomáciai kapcsolat. Személycserékre került sor a protestáns egyházak élén, a katolikus egyház számára pedig szabaddá váltak a főpapi kinevezések, és megindult a szerzetesrendek újjászervezése. 1990 tavaszán felbontásra kerültek az 1948-50-es egyezmények; 1991-ben II. János Pál pápa már olyan országba látogatott, ahol az egyházak szabadon élnek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
