Szent Erzsébet

Full text search

Szent Erzsébet
II. András, IV. Béla és III. András magyar királyok kora a magyar női szentek évszázada; leszármazottaik közül többen az életszentség jegyében élték le életüket, szentekké, boldogokká lettek, részben hazai földön vagy távoli királyi udvarok fényében, messzi kolostorok magányában. Közülük világszerte a legismertebb Árpád-házi (Türingiai) Szent Erzsébet. II. Endre és Gertrúd királyné gyermekeként fiatal lányként a türingiai hercegi udvarba került, mint a trónörökös Hermann herceg menyasszonya. Az udvari életet nem szerető királylány a világ elől az imába, az áhítatba menekült. Végül, Hermann korai halála után annak öccséhez, Lajos herceghez adták, akit hűségesen szeretett és gyermekekkel ajándékozott meg. A jámborság azonban tovább kísérte; minden pénzét elosztogatta a szegények között, sőt még ékszereit is eladta ezért. Menhelyet, kórházat állított fel, ahol maga is ápolta a rászorulókat. Adományát kötényébe rejtve hozzájuk tartott akkor is, amikor férje megállította és kérdezte, mit rejteget. Zavarában azt felelte: rózsát – a szétnyíló kötény pedig tele volt virággal. Férje halála után nyomorgott, majd visszatérhetett az udvarba, vágya azonban, hogy kolostorba térhessen, nem teljesült. A megpróbáltatások hamar felőrölték; amikor 1231-ben meghalt, híre már messze földre eljutott, koporsóját pedig a császár és hét választófejedelem vitte. Még életében két ajándékot kínáltak neki: a császár koronát, a pápa Szent Ferenc köpenyét. Az utóbbit választotta; halála után négy évvel már a szentek sorába került.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me