Idillikus és elégikus klasszicizmus
Idillikus és elégikus klasszicizmus
Az irodalmi élet középpontjába azonban a következő díjnyertes művével került: A Toldi nem csupán a felemelt díjat szerezte meg neki, hanem – amit mindennél többre becsült – Petőfi barátságát is. Ilosvai Selymes Péter 16. századi históriás énekét vette alapul, a nagy erejű legendás bajnokról, Toldi Miklósról, akit a monda Szalontán is ismert, hiszen a város közepén álló csonka torony a hagyomány szerint az ő várának maradványa volt. Műérzéke és irodalomtörténeti olvasmányai alapján a középkori monda formátlanságából éles szemmel különítette el a középkori francia lovageposzok kötelező hármas struktúráját: a hős ifjúkorát, amikor elnyeri hőstettei nyomán a király elismerését; lovagi virágkorát, amelynek során legnevezetesebb hőstetteit végrehajtja; végül szerzetesi visszavonultságát, amikor valamilyen bűn miatt visszavonul az udvartól és vezekel. Először az első részt írta meg (1846), mint maga mondja, „hős-idilli” képekben festegetve Toldi felemelkedését. A miliő és a nyelv egyaránt a megnemesített népi környezetből és a régiségből való, a regényességet kizárja a szerelmi szál teljes hiánya is. Az angol mellett műveltség-eszményének másik nagy sarkcsillagát, a görögöt követte, azaz a homéroszi világlátást. (Egyelőre annak tragikuma nélkül.) Halvány jelképes olvasata is van a műnek: eszerint a nemesség és a parasztság eredeti testvériségét a nemesség megtagadta, szolgasorba taszította testvérét, ám ezt belső erényei felemelik és erre szükség is van az országot fenyegető külső veszély elhárítására. (Ez utóbbit a cseh vitéz szimbolizálja; Wesselényi Miklós nyomán Arany tisztában volt az országot fenyegető pánszláv veszéllyel.) A mű legkényesebb motívuma – mint már Kemény Zsigmond észrevette – a hős által hirtelen felindulásában elkövetett gyilkosság; ennek ábrázolását sikerrel úgy oldotta meg a költő, hogy nem lehet akadálya a vezeklésnek és a kegyelemnek.
Tulajdonképpen ugyanazt a konfliktust, amit erkölcsileg bűn és kegyelem, társadalmilag kívülrekedés és beilleszkedés, történelmileg-politikailag megmaradás és haladás kettőssége jellemez, írta meg az 1848-ban befejezett Toldi estéjében. Ezúttal a Toldi mondának azokat a részeit hasznosította, amelyek a hős öregkori remeteségére és halálára vonatkoznak. Az első rész idilli hangnemét itt a sajátos aranyi értelemben vett „humoros” elégia hangja váltotta fel.
„Humoron” Arany a romantikus teória tragikus irónia-fogalmát értette, amellyel az író mintegy könnyezve nevet a világ semmiségén. Már a forradalom előtt tehát Arany megteremti a maga elbeszélés- és hangnem eszményének, a (Horváth János nyomán) joggal nemzeti klasszicizmusnak nevezhető stílusnak két egymást kiegészítő lehetőségét: az elsőben az idilli dimenzió mintegy rejti, a másodikban az elégikus hangnem mintegy magyarázza az önmagában kibeszélhetetlen tragikumot. Megjegyzendő, hogy a szintén 1848-ban írott Murány ostroma már tökéletesen meghódítja a szerelmi konfliktus ábrázolásának elbeszélői eszköztárát is; a modernizáló rekonstrukció alapjául ezúttal a közelebbi régiségből, a barokkból választott, Gyöngyösy István Murányi Vénusát.
Arany János lakóháza Nagykőrösön. Széll Farkas rajza
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
