A Partium szülötte

Full text search

A Partium szülötte
Sződemeter, ahol 1790-ben Kölcsey megszületett, az akkori Magyarországnak azon a részén fekszik, amelyik történelme során hol Erdélyhez, hol a Magyar Királysághoz tartozott, hol pedig önálló igazgatási területet alkotott a Partium többi vármegyéjével. A nemzeti kultúra egységének s a két haza (Erdély és Magyarország) uniójának gondolata – Kölcsey pályájának vezérlő eszméi – szükségképpen ebben a térségben fogalmazódtak meg először, s e térség nemesi értelmisége vált a legfogékonyabbá a kor új eszméinek (felvilágosodás, német idealista filozófia) befogadására. A sors véletlenjei (korán árvaságra jut, elveszti fél szeme világát) befelé forduló, zárkózott gyermekké formálják, s e körülmények éppúgy magyarázzák rendkívüli vonzódását a könyvek világához, miként a debreceni református kollégium könyvtárának kiemelkedően gazdag kínálata.
Az iskolából kikerülő 18 éves ifjú műveltségében már jelen vannak azok a szemléleti elemek, kulturális élmények és szellemi impulzusok, amelyek az életpálya későbbi szakaszait meghatározzák. Jelen van az az ízlés-minta, amelyet a görög-latin klasszikusok kínálnak, jelen van a görög filozófia életbölcseletet sugalmazó hatása: a „cinikusok” tanítása, a sztoicizmus morálja s egyfajta pogány vallásosság iránti hajlam, de hatnak már a francia felvilágosodás és a német filozófia (Herder, Kant, Schiller) eszméi is – egyidejűleg a kortárs francia és német irodalom új irányzataival. S mindez a „kívülről” sugárzó műveltséganyag szinte észrevétlenül rakódik rá a 18. századi protestáns magyar nemesség Kölcsey alkatát is formáló eszmei örökségének alaprétegére. Azaz ott van ebben a szellemi örökségben a feudális rendi nemesség osztály- és nemzettudata, s ott van a kurucos-ellenzéki szellemű magyarországi kálvinizmus vallásos lelkülete is.

Kölcsey Ferenc unokaöccsének szóló munkájában, a Parainesisben olvasható: „Minden erény önáldozattal jár..., azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van”

Kölcsey szülőháza Sződemeteren

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me