Küzdelem térrel és idővel

Full text search

Küzdelem térrel és idővel
A tömegolvasmányok legkorszerűbb, ugyanakkor legnagyobb hagyományokkal rendelkező, előzményeit Homéroszig vagy a Bibliáig visszavezető változata a – máshol részletesen tárgyalt – science fiction, a tudományos-fantasztikus regény és elbeszélés.
A magyar tudományos fantasztikum hagyományai elevenek és gazdagok, visszanyúlnak a 18. század végére, megjelennek a romantikában, folytatódnak a Nyugat nemzedékének írásaiban.
Ilyen előzmények után indult a hatvanas évek végén a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozata, majd a Galaktika című antológia, illetve folyóirat, teret adva a modern magyar science fiction- kibontakozásának. Ezekben a sorozatokban jelentek meg Zsoldos Péter, Fekete Gyula, Csernai Zoltán, Gergely Mihály, Lőrincz L. László, Szentmihályi Szabó Péter, Apáti Miklós és mások elbeszélései és regényei.
Angol nyelvterületen a science fictionról levált a „fantasy” elnevezésű romantikus, középkori legendákból, eposzokból, mondákból táplálkozó, a meséhez visszakanyarodó új típus, „kard és boszorkányság” tartalmú történeteivel. Nálunk ennek egyetlen értékes képviselője Czakó Gábor A sárkánymocsár ura c. meseregénye.
A műfaj legsikeresebb, nemzetközileg is elismert írója Szepes Mária, akinek A vörös oroszlán c. misztikus regényét többek között angolra és németre is lefordították, ezoterikus tartalmú könyvei olvasók tízezreit hódították meg. Kuczka Péter


P. Howard, alias Rejtő Jenő regényeinek a rendszerváltozás előtti évtizedek kulturális politikája is megkegyelmezett
A PISZKOS FRED A KAPITÁNY „KLASSZIKUS” KEZDŐ PÁRBESZÉDÉBŐL
– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me