A romantikától a szimbolizmus felé
A romantikától a szimbolizmus felé
Külön színt képeztek a korszak lírájában a szentimentális hangulatversek művelői, a későromantikus élmények költői. Számos darabja nyomán közéjük sorolható Endrődi Sándor (1850–1920), csakúgy mint Ábrányi Emil (1851–1920). Az utóbbi a századforduló egyik legnépszerűbb lírikusa volt, noha verseinek pátosza erősen retorikusnak mondható, s szárnyaló érzelmeit-eszményeit nemritkán sablonos fordulatokkal fogalmazta meg. Kitűnően fordította Byront, Rostand-t, Ibsent. Jelentős fórumot (A Hét) teremtett továbbá megújuló irodalmunk számára Kiss József (1843–1921), aki indulásakor Arany Jánost követő balladáival ért el sikereket, ilyen például a Rab asszony, későbbi művein pedig a szecesszió és a szimbolizmus hatása is tapasztalható.
Méginkább e két, egymással sok mindenben rokon művészi törekvés, a szecesszió és a szimbolizmus vonzáskörében alakul Czóbel Minka (1855 –1947) életműve, mely kezdetben szintén a népnemzeti stílustól indul. Nála is jól megfigyelhető a modern individualitás jellegzetes útkeresése: minden eredeti harmóniából kivetvén kutatja új identitását, a léthez tartozás új dimenzióit. Előbb a kereszténységet, a buddhizmust és az antik görög vallás természetkultuszát szembesíti és ötvözi, hogy fellelhesse misztikus lényegüket. Hol az eksztázis indulata, hol a nirvánaszerű megnyugvás felől próbál önmagára, léte rendeltetésére találni. Majd mindebből a „vágytalan boldogság” szemlélődő állapota fejlődik ki. Alapjául szolgálván az esztéta modernség (a világ költői-művészi áthatása) szecessziós dekorativitású megformálásának.
Reviczky Gyula (1855–1889) már pályája kezdetén az általa nagyra becsült Arany János irodalmi ellenzékeként lépett fel. Világképének meghatározó eleme a „humorfilozófia”, mely a humort nem komikumként, hanem – Jean Paul, F. T. Vischer és mások nyomán – az igazság viszonylagosságának belátásával, a megértő részvéttel, szeretettel, a sztoikus jósággal és mindezek szintézisével határozza meg. Esztétikai, kritikai írásaiban e szempont mindvégig uralkodó marad, kiegészítve számos, Schopenhauertől tanult nézettel. Drámai és epikai műfajokkal is kísérletezik: az Apai örökség (1884) c. regénye az orosz irodalmon iskolázva teremti meg a dezillúziós életérzés egyik fontos művét, benne az önmagát feleslegesnek tartó, illúzióvesztett hős önéletrajzi ihletésű sorsával. Líráját az impresszionisztikus elemekkel átszőtt elégikus hangnem éppúgy jellemzi, mint az irónia és a lázadás pátosza (Magamról, A filiszterekhez). Jézus-verseiben áhítatos és bensőséges sorokban rajzolja meg emberképének forrását és ősmintáját: az isteni mivoltában is szenvedő és megbocsátó Megváltó alakját (Jézus Pilátus előtt, I.N.R.I.). Híres szavalati darabja, a Pán halála, két világ, az antik természetkultusz és a keresztényi transzcedencia-igézet fordulójának szimbolista képekkel mitikussá formált látomását bontja ki. Szerelmi költészetében a dalforma uralkodik: a romantikusan elvágyódó melankóliát érzékletes zeneiséggel, nyelvi-verstani gazdagsággal társítja például ciklusaiban (Első szerelem, Emma, Perdita). Életművéből különösen ez a kifinomultan dallamos-érzelmes dikció hatott később Juhász Gyula, Tóth Árpád és az induló Ady Endre lírájára.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
