Utálja a halpecsenyét

Full text search

Utálja a halpecsenyét

A vidra tápláléka főként halból áll
Elsősorban szürkületi és éjszakai életmódú, nappal csak a csendes, emberek nem járta környéken mozog. Amikor a nyugovóra tért napnak már csak az emléke vöröslik az ég alján, elült a szél, és csak a vízről kihúzó kacsák szárnyainak suhogása hallik, akkor bukkan fel a pézsmapocok. A víz tükrén csak egy lassan tovamozduló sötét folt és az utána húzódó vibráló csík jelzi néma útját. Ettől kezdve kisebb megszakításokkal egészen hajnalig táplálék után jár. Kifejezetten növényevő. Nem válogat, mindent elfogyaszt, ami az útjába kerül. A nád friss hajtásait éppen olyan jóízűen rágcsálja, mint a víz alatti gyökereket, de ahol tartózkodóhelye közelében kertek vannak, ott is szívesen torkoskodik. Nem veti meg a lehullott gyümölcsöt, kiássa a veteményeskertben gondosan vetett sárgarépát, de rágcsál a lucernásban is. Emellett kevés állati eredetű táplálékot, például rákokat, kagylókat, csigákat is fogyaszt. A tavikagylót néha nagyobb mennyiségben is eszi, erről árulkodnak a parton vagy a pézsmavár közelében talált héjmaradványok.
Ami a halakat illeti, Vásárhelyi fogságban tartott állatainak egy része még éheztetve sem nyúlt halhúshoz. A másik fele kínjában megette ugyan, de haltáplálékon tartva rövid idő alatt kivétel nélkül elpusztultak. Vásárhelyi emellett több száz lőtt példány gyomrát ismegvizsgálta, de halat soha nem talált.
Bár halat nem eszik, a halászok mégis joggal neheztelnek rá. Víz alatti útjai során ugyanis gyakran bekerül a varsákba, és ekkor egyetlen útja marad a szabaduláshoz: ki kell rágnia magát. A pézsma pocok által „megdolgozott” varsa pedig nem fog halat többé.
A vízügyi szakemberek és a tógazdák a gátak miatt aggódnak, joggal. Az állat ugyanis előszeretettel vájja járatait a töltések oldalába, ami aztán előbb-utóbb vízszivárgásokhoz, a gátak gyengüléséhez vezet. Az árvizek idején sokat emlegetett buzgárok nagyon gyakran a pézsma által készített járatok mentén keletkeznek.
S. E.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me