A Balkánról érkezett

Full text search

A Balkánról érkezett
Délkelet felől terjeszkedő madár a balkáni fakopáncs, melynek költését először Kiskunfélegyházán bizonyították be 1937-ben. A nagy fakopáncstól a következőkben különbözik: fehér pofáját nem vágja ketté a tarkóra nyúló fekete sáv, szélső farktollai feketék néhány fehér folttal (a nagy fakopáncsnál ez éppen fordítva van), oldalain szárfoltok vannak, s a hím piros tarkófoltja terjedelmesebb, mint a nagy fakopáncsé.
A balkáni fakopáncs városokban, falvakban, szőlőhegyeken, egyszóval emberi környezetben él, odúját néha egészen alacsonyan ácsolja. Évente egyszer költ, 4–7 tojása van.

Új jövevény hazánkban a balkáni fakopáncs
Van egy másik harkályfajunk is, amelyik egyáltalán nem idegenkedik az emberi környezettől, bár ligetes erdőkben, folyóárterekben éppen úgy megtaláljuk. A zöld küllő egyúttal legszebb harkályaink egyike. Olajzöld színű, felül sötétebb, alul világosabb, sapkája piros, szeme környéke és a bajuszsávja fekete, ez utóbbinak közepe a hímnél szintén piros. Röptében jól látszik sárgászöld farcsíkja. Ellentétben a nagy vagy a balkáni fakopánccsal, a zöld küllő keveset kopácsol a fákon, elsősorban a talajon mozog, ahol fő tápláléka, a hangyák után kutat. Valószínűleg ezért is alakult ki szép zöld tollruhája, a fűben dolgozó madarat néha alig lehet észrevenni. Meglékeli a hangyabolyt, és hosszú, ragadós nyelvét bedugva szedi ki a bábokat és a hangyákat. Télen is hangyászik , erős csőrével a hangyavár fagyos oldalában is könnyedén lyukat váj, és azon át húzza ki nyelvével a dermedten pihenő rovarokat. Nyelve ehhez a táplálkozásmódhoz idomult, több mint 20 centiméternyire képes kinyújtani, a vége ragadós és kampós. A bolyokat a hó alatt is megtalálja, néha valóságos alagutat váj, hogy hozzájuk férjen, és a jó táplálkozóhelyre több napon át visszajár.
A partnerek kapcsolattartó kiáltozása már december végén megkezdődik, és ettől kezdve mind gyakrabban halljuk a hangos és jellegzetes „klü-klü-klü-klü”-hangot. Különösen sokat szólnak télen akkor, amikor egy melegfront közeledik, ezért Németországban sokfelé „esőmadárnak” hívják. Odúját rendszerint március második felében, néha csak április elején kezdi vésni, a munka 2–4 hétig tart. A zöld küllő fészekalja Közép-Európában általában 5–8 fehér tojásból áll. A szülők felváltva kotlanak, éjszaka mindig a hím ül. A fiókák 15-16 nap alatt kelnek ki, és 23–27 nap alatt hagyják el az odút. A kirepülés után az öreg madarak rendszerint megosztják maguk között a fiatalokat, egy ideig még etetik őket, kapcsolatuk 3–7 hétig megmarad.
Aki jól ismeri a madárhangokat, biztosan észrevette már, hogy például Budapesten a Belváros több pontján is hallani a vörös vércsék jellegzetes „ki-ki-ki-ki” kiáltásait. Keringenek a Parlament, a Szépművészeti Múzeum vagy a Bazilika felett, de láttam etető madarakat beszállni a Báthori utcai nagy irodaépület tetőrésze alá is. Persze szó nincs arról, hogy a vörös vércse mint olyan, urbanizálódott volna, de a hazai állomány egy kis része mégiscsak a nagyvárost választotta otthonául. A többség ma is a nyílt területeken, fasorokban, legelőkkel határos facsoportokban költ varjak és szarkák fészkeiben. A városiak a legközelebbi zöldterületre járnak vadászni. Annak idején a Szépművészeti Múzeum tetőrészében lakó pár például rendszeresen az állatkerti pálmaház körül gyakori fali gyíkokra vadászott. A vörös vércse vonuló madár, de kis számban minden évben át is telel. Ezek egy része valószínűleg északabbról érkezett vendégmadár. A telelő példányok gyakran madarásznak, verebésznek. Egy téli napon a Pécel közelében madarakat gyűrűztem, amikor hirtelen vörös vércse vágott a háló közelében kis kalitkában elhelyezett hívómadárra. Kalitkával együtt felkapta, de néhány méter után el is ejtette újra. A benne lévő kenderikének csak néhány tolla bánta a különös kalandot.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me