„Tolják már a talicskát”
„Tolják már a talicskát”
A szárcsák vonulás, repülés közben is hallatják a hangjukat, amit egy kis képzelőerővel a nyikorgáshoz is lehet hasonlítani. Chernel szerint a velencei-tavi halászok, amikor megkérdezte tőlük, megjöttek-e már a szárcsák, gyakran így feleltek: „Bizony, esténként igen tolják már a talicskát” vagy „Már csikorognak.”
Vízityúk a fészkén
A szárcsapárok évente egyszer, általában áprilisban költenek, fészküket a nádtorzsák közé építik, nádlevelekkel bélelik. A 7–12 tojáson a szülők felváltva kotlanak, amíg az egyik ül, párja állandóan a közelben tartózkodik, veszély esetén hangokkal figyelmezteti kotló partnerét. A 21–24 nap múlva kikelő fiókák teste fekete, fejük pirosas pihékkel fedett, szemük felett kékes folt van. Néhány napig még a fészken maradnak, de aztán a család együtt úszkál a nád között és a tisztások szélén. A fiókák állandó pityegő hangjelekkel tartják a kapcsolatot egymással és szüleikkel. Éjszakára az első időkben még visszatérnek a fészekre, ahol anyjuk melengeti őket.
Ahol a szárcsa azt tapasztalja, hogy az embertől nem kell félnie, nagyon megszelídülhet. A Balaton nádszegélyei között lapuló horgászstégek közelében fészkelő madarak megszokták, hogy az emberek etetik őket, félelem nélkül úsznak a horgász közvetlen közelébe, és szinte kikövetelik a falatot. A nyár végén csapatokba verődnek és a vonuláshoz készülődnek. Hazánkban gyűrűzött szárcsákat Olaszországból, Tunéziából és Törökországból jelentettek vissza, de enyhe teleken nagy csapatokban nálunk is telelhet. A Balatonon például 1982/1983 telén kereken tízezer példány telelt.
Rendszerint csak a hangját halljuk, azt a malacvisításra is emlékeztető furcsa kiáltást, ami a guvat egyik jellemzője, de magát a madarat csak ritkán sikerül megpillantani. Akkor is csak néhány pillanatra látjuk, amint villámgyorsan átszalad egy keskeny nyiladékon. Ha valaki látni szeretné, hajnalban üljön lesben a tóparton, valami kis öböl közelében, ahol sekély a víz, esetleg iszappadok is vannak, vagy vízinövények borítják a felszínt. Az ilyen helyekért a guvat a legkevésbé háborgatott hajnali órákban szívesen elhagyja a nádas sűrűjét, és jellegzetesen hosszú ujjaival ügyesen kapaszkodik a nádtorzsák között, vagy sétál az iszapos partszegélyben. Hosszú, kicsi, lefelé hajló piros csőre van, pofái, begye és melle szürkék, felül barna, feketés mintázattal, oldalain nagyon jellegzetes fekete-fehér sávozás látszik. Ritkán repül, de ha mégis, akkor lábait láthatóan maga alá nyújtja.
Piros csőrével a guvat legszebb vizimadaraink egyike
A guvat nem válogatós, tavak és csatornák nádszegélyeiben, mocsarakban, benőtt kubikgödrökben mindenütt megtelepszik. Vonuló madár, a Földközi-tenger mellékén telel, de mindig akadnak áttelelők is. Ezek néha télen is hallatják jellegzetes kiáltásukat. Azok, amelyek dél felé vonultak, márciusban érkeznek vissza, revírt foglalnak, és április végén, májusban költenek. A főleg széles sávlevelekből épült fészekbe a tojó 7–11 tojást rak. Amíg kotlik, hosszú csőrével kinyúlva hajtogatja maga fölé a körülötte lévő növényi szálakat. A fiókák 19–20 nap alatt kelnek ki, fekete piheruhájukban olyanok, mintha apró manócskák lennének. Az első öt napon csak a szülők által eléjük tartott táplálékot fogyasztják, ezután fokozatosan megtanulják, hogy maguk is felcsípjék a víz felszínén mozgó rovarokat. Kéthetes korukban már önállóan táplálkoznak. Szüleik viszonylag hamar magukra hagyják őket, de azért a laza családi kapcsolat megmarad.
A guvat tápláléka nagyon széles skálán mozog. Sok vízirovart fog, iszapba dugott hosszú csőrével piócák után keresgél, szívesen fogyasztja a csigákat, de apró gerinceseket is zsákmányol. Csőrének erős ütésével pillanatok alatt megöli a békát, a gőtét, kikapja a vízből a halat, de egykettőre végez az útjába kerülő törpeegérrel vagy vízicickánnyal is. Megölt áldozatának gyakran csak az agyvelejét és a szemeit eszi meg. Gyakran előfordult, hogy a nádasban madárgyűrűzési céllal kifeszített hálókban vergődő madarat a guvat megtámadta, megölte, és az ellenőrzésre érkező madarász már agyvelő nélkül találta őket.
A guvat rendkívül ügyesen mozog a legsűrűbb nád vagy gyékény között is, kiáltása hol itt, hol ott hallatszik.
A revírek határain a hímek néha egymásnak ugranak, kakasok módjára verekednek, miközben hegyes csőrükkel csípnek a másik felé.
A guvatnál gyakrabban figyelhetjük meg a vele rokon vízityúkot. Neve ellenére semmi köze a tyúkokhoz, rendszertanilag a darualkatúak közé tartozik. Az öreg madarak szürkésfeketék, oldalaikon hosszúkás foltokból álló fehér sáv látszik, az alsó farkfedők egy része fehér. Felül olajbarnák, homlokpajzsuk élénkpiros. Ilyen színű a csőr töve is, a hegye viszont sárga. A fiataloknak még nincs piros homlokpajzsuk, színezetük barnás, de fehér alsó farkfedőik úszás közben éppen úgy felvillannak, mint az öreg madaraknál.
A vízityúk Magyarországon elsősorban az Alföld vizein költ, de a Balaton vagy a Velencei-tó mentén járva is rendszeresen megfigyelhetjük. Nappal mozog, de jellegzetes „prütty” kiáltását éjszaka is hallhatjuk. Úszás közben szaporán bólingat a fejével, bukni nagyon ritkán, legfeljebb vészhelyzetben, ha ragadozó üldözi, szokott. Ritkán és rövid távolságra repül, lábait közben maga alá lógatja.
A párok évente kétszer, májusban és júliusban költenek. A tojó 7–10 tojást rak, a szülők felváltva kotlanak. A fiókák 19–22 nap alatt kelnek ki. Az első napokban az öreg madarak még a fészken etetik őket, a fekete, fejükön piros és kék pihékkel fedett fiókák közben úszkálnak a közelben. Az első héten még gyakran másznak fel pihenni a fészekre, és rendszeresen ott is éjszakáznak. Mindkét szülő vezeti őket. Az öreg madarak három-négy hétig etetik a kicsiket, de azok már 3-4 napos korukban egyre magabiztosabban csípnek a feltételezett vagy tényleges táplálék felé. Néha előfordul, hogy valamelyik fióka túl messzire kalandozik a többiektől, és megfigyelték, hogy ilyenkor az öreg madár a csőrébe kapva szállítja vissza testvérei mellé. Különösen a már nagyobbacska fiókával repülni nem kis teljesítmény! A fiatalok öthetes korukban tudnak repülni. Szüleikkel már korábban erősen fellazul a kapcsolatuk, de a testvérek továbbra is szorosan összetartanak. Néha még ősszel is megfigyelték, amint etették egymást, vagy a másik tollait rendezgették.
A vízityúkok októberben indulnak el Afrika felé. Éjszaka vonulnak, a fiatalok gyakran korábban, már a nyár vége felé útnak indulnak. Tavasszal áprilisban érkeznek vissza, de néha áttelelő példányokkal is találkozhatunk.
S. E.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
