A Kárpát-medencében felfedezett ásványok
A Kárpát-medencében felfedezett ásványok
A Kis-Kárpátok nyugati részén található Pernek antimonérctelepe. Innen írta le a schafarzikit nevű (Schafarzik Ferencről, a budapesti Műszaki Egyetem egykori neves professzoráról elnevezett) ritka, antimontartalmú ásványt Krenner József 1915-ben. Selmecbánya (Banská Štiavnica) és Körmöcbánya (Kremnica) színesérctelepeinek ásványairól a középkor óta számos említést találunk a szakkönyvekben. A szintén szlovákiai Hodrusbánya (Hodruša-Hámre) polimetallikus érctelepéből írták le először a hodrushitot (1970, leírók Miroslav Koděra, Emil Makovický és Vladimír Kupčik), Végleskálnok (Kalinka) kéntelepéből a haueritet (1847, Werner Haidinger). Libetbányáról (L'ubietová), a rézérctelep oxidációs zónájából két foszfátásvány, a libethenit (1812, Karl Cäsar von Leonhardt) és az eukroit (1823, August Breithaupt), valamint egy arzenát, a mrázekit (1992, Tomáš Ridkošil és társai) került elő új felfedezésként.
A Gömör-Szepesi-érchegység vasérctelepei évszázadokon keresztül adták érceiket a hazai és külhoni kohászat számára. Leghíresebb bányái Rozsnyó (Rožňava), Gölnicbánya (Gelnica), Ötösbánya (Rudňany), Dobsina (Dobšiná) és Szomolnok (Smolník). Szomolnokról Krenner József három szulfátásványt írt le: romboklász (1891), kornelit (1888) és szomolnokit (1891). A Szírk melletti Vashegyről (Železnik) ismerte meg a világ az evansitot (1864, David Forbes) és a vashegyitet (1909, Zimányi Károly). Nagyrőcéről (Revúca) ismertette először a rutilt Ignaz von Born (1772).
A Börzsönyből, Nagybörzsöny környékéről került elő a tellúrtartalmú pilsenit (1790, Ignaz von Born); Gyöngyösoroszi érctelepéből Koch Sándor 1958-ban írta le és a Mátra hegységről nevezte el a mátraitot.
Az egykori Galíciában, Kalusz (Kalus) sótelepében találták meg először a szingenit nevű szulfátásványt (1872, Victor Zepharovich). Szarvaskútról (Olenevo) ismertették először a kárpátitot (1955, G. L. Piotrovszkij) mint ritka szerves ásványt.
Évszázadok óta híres nemesfémtartalmú polimetallikus érctelepeket ismerünk a Gutin hegységben: Nagybánya (Baia Mare), Felsőbánya (Baia Sprie), Kisbánya (Chiuzbaia), Kapnikbánya (Cavnic). Számos ásványt először innen vezettek be a kutatók a szakirodalomba, ezek a következők: rodonit (1783, Ruprech Antal), rodokrozit (1782, Torbern Olof Bergman), felsőbányait (1853, Gustav Adolf Kenngott), szmikit (1877, Joachim von Schröckinger), dietrichit (1878, Joachim von Schröckinger), semseyit (1881, Krenner József), andorit (1892, Krenner József), fizélyit (1913, Krenner József és Loczka József), klebelsbergit (1929, Zsivny Viktor), fülöppit (1929, Koch Sándor és Finály István) és parajamesonit (1947, Zsivny Viktor és Náray-Szabó István). Megjegyzendő, hogy a semseyit és az andorit (tehát két különböző ásvány) az ásványtan tudományában eléggé ritka módon ugyanazon emberről, Semsey Andorról kapta nevét, aki a magyar ásványtan máig legnagyobb mecénása volt. Valószínűleg Kapnikbánya (Cavnic) a típuslelőhelye a whewellitnek (1840, Henry J. Brooke).
Az Erdélyi-érchegység aranyban gazdag bányáit több évezreden keresztül intenzíven művelték, az itt felfedezett ritka arany-ezüst-telluridok minden múzeum féltett kincsei. A legismertebb lelőhelyek Aranyosbánya (Baia de Arieş), Nagyág (Săcărâmb), Facebánya (Faţa Băii), Brád (Brad), Porkura (Văişoara), Verespatak (Roşia Montană). A következő ásványok típuslelőhelyei (az a lelőhely, ahonnan az ásványt először leírták) mind e bányavárosok környékén találhatók: nagyágit (1769, Giovanni Antonio Scopoli), tellúr (1785, Franz Joseph Müller von Reichenstein), alabandin (1784, Franz Joseph Müller von Reichenstein), szilvanit (1785, Franz Joseph Müller von Reichenstein), tellurit (1789, P. Esmark), petzit (1842, Wilhelm Petz) krennerit (1877, Krenner József), stützit (1878, Albrecht Schrauf), muthmannit (1911, Ferrucio Zambonini) és krautit (1975, François Fontan és társai).
Antimonit – Gyöngyösoroszi, Rudabányai Múzeum gyűjteménye
Rézbánya (Băiţa Bihor) rézérctelepe a szaibélyitet (1861, Carl Peters), a paděraitot (1985, Wiliam G. Mumme és Lubor Žák), a kotoitot (1939, Takeo Watanate) és a makovickýitet (Lubor Žák és társai, 1994), a Piski (Simeria) melletti Arany-hegy (Munte Uroi) a pszeudobrookitot (1878, Koch Antal), a Csoklovinai-barlang az ardealitot (1931, Josef Schadler) adta a tudomány számára. Ásványtani szempontból világhírű, rendkívül gazdag ásványtársulással jellemzett vasérctelepek találhatók a Bánságban, a Krassó-Szörényi-érchegységben: Vaskő (Ocna de Fier), Dognácska (Dognecea), Oravicabánya (Oraviţa), Szászkabánya (Sasca Montană), Újmoldova (Moldova Nouă), ahonnan szintén származik jónéhány ásvány, amit először itt találtak meg. Ezek a következők: wollastonit (1793, Ernest Andreas Stütz), cianotrichit (1808, Abraham Gottlob Werner), hörnesit (1860, Gustav Adolf Kenngott), alloklász (1868, Gustav Tschermak), veszelyit (1874, Albrecht Schrauf) és ludwigit (1874, Gustav Tschermak).
Végül három ásványt Kárpát-medencében hullott meteoritból mutattak ki első alkalommal. Az Árvai-Magurában, Szlanicánál (Slanická Osada) hullott vasmeteoritban a cohenitet (1889, Ernst H.O.K. Weinschenk) és schreibersitet (1847, Werner Haidinger), míg a Mezőmadaras (Madaras) mellett hullott meteoritban a merrihueitet (1965, Robert T. Dodd és társai) fedezték fel.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
