Történeti földrajzi kutatások a századelőn

Full text search

Történeti földrajzi kutatások a századelőn
A Magyar Tudományos Akadémia Teleki halála után Csánki Dezső történészt, a Magyar Országos Levéltár munkatársát bízta meg a feladat elvégzésével. Csánki 1890–1913 között Teleki munkájához kapcsolódva négy kötetet adott közre Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában címmel. Teleki munkájához képest szinte teljesen új területet dolgozott fel, csupán Nógrád vármegyével van átfedés. Csánki az első kötetet 26 középső és északkeleti, a másodikat 12 déli, a harmadikat 8 dunántúli vármegyének szentelte. Az ötödik kötetben négy erdélyi vármegye (Kolozs, Torda, Küküllő és Hunyad) teljes Mohács előtti anyagának közreadására vállalkozott. Munkájában előrehaladva mind igényesebben, mind több adatot közölve mutatta be az egyes vármegyéket, váraikat és településeiket – főként addig még nem közreadott levéltári forrásanyag feldolgozásával. Művét a Magyar Tudományos Akadémia 1901-ben nagy jutalmával értékelte. 1893-ban megjelentette a Hunyadi-kori Szlavónia egyik legnagyobb megyéje, Kőrös vármegye 15. századi történeti földrajzát is, majd Bars vármegye várait mutatta be a Klebelsberg Emlékkönyv részére összeállított tanulmányában (1925).
1941-ben jelent meg Fekete Nagy Antal tollából – a Hunyadiak kora Magyarországon IX/a. köteteként – Trencsén vármegye igen részletes feldolgozása. Itt említjük meg, hogy a Csánki-féle munka folytatásaként 1971-ben Hont vármegye egész Mohács előtti történeti földrajza is napvilágot látott Bakács István feldolgozásában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me