Ökológiai egyensúly
Ökológiai egyensúly
A népességszám növekedéséből következően a 12. században – miként egész Európában – Magyarországon is erdőirtással növelték termőterületeiket a falvak lakói. A természet fokozott igénybevételének követelményeit azonban évszázadokon át sikerrel ellensúlyozták vagy kiegyenlítették új termelési eljárásokkal és hatékonyabb természethasználati módokkal. A 12. században tűnik fel például a nehézeke alkalmazása szügyhámos fogatolással. Tagányi Károly Magyar erdészeti okmánytára (1896) és az újabb kutatások eredményei a korai erdővédelem dokumentumaival szolgálnak (erdőispánságok, erdőóvók). Szent László rendeletét a vasárnapi vadászat tilalmáról az első, közvetett vadvédelmi rendeletként is számontartja a tudomány. Az ártéri fokos vízgazdálkodás növelte a rétek és gyümölcsösök termékenységét s a halastavakban a halbőséget. A folyókban, nagyesésű patakokban gazdag hegyvidékeken malmok sokasága szolgált vízi energiával. A bőséges vízenergia közvetett módon fékezően hatott az erdőkiélésre.
A 16–17. században az államegység széttörése, a három hatalom – a Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és a középső országrészt birtokló Oszmán Birodalom – eltérő népsűrűségi viszonyai és természetkezelési eljárásai az állandósult háborúkkal, a korai ipar (bányászat, ércolvasztás, mészégetés, téglagyártás, üveggyártás, hamuzsírégetés, puskaporgyártás, papírmalmok, sószállítás) és a mezőgazdaságra települő ipar (kádárok, kocsigyártók, szőlőkarómetszők stb.) igényeivel együtt addig nem tapasztalt mértékben aknázták ki a természeti környezetet. A Kárpát-medence a 13. századig lényegesen nem változó, majd szárazabbá váló klímája a 15. század végétől kezdve hidegebbre fordult és a 18. század közepéig hűvös maradt. Noha ez az egész Európában érzékelhető „kis jégkorszak” (lásd a Paleoklimatológia című részben) a Kárpát-medence sajátos ökoszisztémája jóvoltából, tájegységenként is eltérően, némileg mérsékelni tudta a változásokat, mégis a hosszú hideg telek rengeteg fűtést kívántak, és sok fát fogyasztottak. Fernard Braudel szerint azonban a 17. század végén egész Európában tapasztalt mértékű fapusztulás a Kárpát-medencében nem következett be.
A magyar végvári vonal erejét rendszerjellege biztosította. A síkvidék és a hegyvidék találkozásánál, olasz hadmérnökök segítségével a folyamok, folyók és patakok torkolataira, tavak, mocsarak közé épített várak körül hatalmas vízfelületeket alakítottak ki, védelmi erdősávokat létesítettek, amihez az erdőségek szolgáltak háttérrel, építőanyaggal és élelemmel. Mindez hatott a mikroklímára is, és fokozott erdővédelmi eljárásokat kívánt. A bányavárosok erdőgazdálkodásában a bérleti rendszer okozta változások ellensúlyozására Miksa császár és magyar király 1565-ben kiadott erdőrendtartása és 1573-ban kibocsájtott bányarendtartása a bányaerdők védelmét írta elő. A középkori erdőgazdálkodási hagyományokkal rendelkező városok, amint azt Kassa (1563), Rozsnyó (1574), Nagybánya (1592), Debrecen (1642), Máramarossziget (1652) és Sopron (1541) többrendbeli szabályrendeletei bizonyítják, szintén védték erdeiket.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
