Bazaltvulkánok a Kisalföldön (Harangi Rita)
Bazaltvulkánok a Kisalföldön
(Harangi Rita)
(Harangi Rita)
A Kisalföld lapos térszínéből páratlan szépségű tanúhegyként emelkedik ki a Somló, a Sághegy, a Kissomlyó és több kisebb vulkáni eredetű domb. Néhány millió évvel ezelőtt ezek működő tűzhányók voltak és kitöréseikkel mocsárvilágot, kis tavakat és folyókat világítottak meg.
Közülük a legismertebb a Sághegy, amely Celldömölk város szomszédságában található.
Természetes alakja már a múlté, mivel a század első felében javarészt kibányászták lávakőzetét, a bazaltot. Megcsonkult így egy szép hegyünk, de vigasztalásul beletekinthetünk nyitott gyomrába, ahol feltárul előttünk egy vulkán élettörténete.
A szőlővel beültetett lankákat mintegy 200–215 méter tengerszintfeletti magasságig pannon korú homok és agyag alkotja; ezekre települ maga a vulkáni felépítmény. A láva- és vulkáni törmelékes kőzetek 5,5 millió éve, négy nagyobb működési szakaszban kerültek a felszínre. A Kisalföld területét akkor többnyire laza tavi üledék borította, a felszínén folyók kanyarogtak. A mélyből feltörő magma a felszín alatt nagy nedvességtartalmú üledékes sorozaton hatolt át. Az izzó kőzetolvadék és a felszín alatti víz kölcsönhatása roppant heves, robbanásos kitöréseket eredményezett (lásd az ábrasor első képén). Nemcsak izzó kőzetolvadék-cseppek repültek így a levegőbe, hanem a környező kőzetanyag is darabokra tört és kis részecskéi belekerültek a vulkán kitörési felhőjébe. Mint a Vulkanológia című részben olvashatjuk, a főleg szilárd részecskékből és gázokból álló felhő nem mindig képes felfelé emelkedni, s ilyenkor az egész anyagtömeg összeomlik és óriási sebességgel lezúdul a vulkán oldalán (ún. piroklaszt-ár). A Sághegyen a kitörési felhőből kihullott piroklasztok mellett olyan rétegeket is találunk, amelyek egy speciális típusú ár, az ún. alapi torlóár termékei. A két folyamat – törmelékhullás és alapi torlóár – ritmikusan váltogatta egymást a kitörések folyamán, és ezek hozták létre a vulkán legidősebb felépítményét, a vékony rétegekből álló ún. tufagyűrűt.
A Sághegy tufagyűrűjének váltakozó alapi torlóár- (világos) és hullott piroklasztit- (sötét) rétegei. Az alapi torlóár puha rétegeibe a későbbi hullás során becsapódó nagyobb szemcsék ún. bezsákolódásokat mélyítettek
A tufagyűrű rétegsora a Sághegyen több helyen is ún. Stromboli-típusú salakrétegekben folytatódik. Ezek szinte kizárólag erősen hólyagos bazaltszemcsékből állnak, ami arra utal, hogy keletkezésük során mellékkőzet nem került a levegőbe, csak az izzó kőzetolvadék szétszakított darabkái. A kitörések tehát már nem voltak annyira hevesek, mint előzőleg, a csendesebb robbanásokat nem tó vagy folyó vize, esetleg felszín alatti víz okozta, hanem a vulkán gyomrában fortyogó magma belső illótartalma. Az izzó kőzetolvadék ugyanis gőzöket és gázokat is tartalmaz, és Stromboli-típusú kitörés esetén felszínközelben éppen úgy viselkedik, mint a konyhai tűzhelyen a fortyogó spenót, vagyis buborékok növekszenek benne, a felszínén pedig olvadékdarabkák repülnek a levegőbe. A hólyagos salakot szétszóró Stromboli-típusú kitörések néhány kisebb kürtő környezetében önálló salakkúpokat is építettek (lásd az ábrasor második képén).
A vulkáni működés harmadik szakaszában a salakrétegekre hozzájuk nagyon hasonló képződmények rakódtak. Ahogy a robbanások erőssége alábbhagyott, a forró magma már kevesebb, de annál nagyobb törmelékdarabokban hagyta el a kürtőt. Az izzó kőzetolvadék néha folyamatosan, mint valami szökőkút spriccelt a levegőbe; így a felszínre hulló anyagnak nem volt ideje röptében lehűlnie. Fantasztikus formákká csavarodott kötélszerű kőzetdarabok halmozódtak egymásra, melyek nagy hőmérsékletük miatt egészen összesültek, néhol pedig egymásba olvadtak, eltüntetve a közöttük lévő szemcsehatárokat. A nagyobb lávacafatok nem repültek túl messze a krátertől, hanem ún. fröccskúpot formálva halmozódtak fel. Néhol olyan sok szemcse olvadt össze, hogy kisebb olvadéktömegek keletkeztek; ezek lassan mozogtak lefelé a fröccskúp oldalán, másodlagos, gyökértelen lávafolyásokat alkotva. Ez a vulkáni működés hasonló lehetett ahhoz, amit jelenleg a Hawaii-szigeteken láthatunk (lásd az ábrasor harmadik képén).
A Sághegy vulkanizmusának története (lent). Az első kitörések (1) rendkívül robbanásosak voltak, mert külső eredetű víz juthatott a kürtőbe. A kitörési felhőből lerakódott hullott piroklaszt- és alapi torlóár-üledékek ún. tufagyűrűt hoztak létre. Később (2) a tufagyűrű belsejében csendesebb, Stromboli-típusú kitörések zajlottak, amelyek helyenként önálló salakkúpokat építettek fel. Ezt követően (3) – hasadékok mentén – fröccskúpokat felhalmozó lávaszökőkutak működtek. A fröccskúpok oldalán másodlagos, gyökértelen lávafolyások indultak útnak. A vulkanizmus befejező szakaszában (4) csendes lávaöntés töltötte ki a tufagyűrű belsejét
A vulkáni működésnek a negyedik szakasza volt a legcsendesebb, nem kísérték robbanások, csupán láva ömlött a felszínre. A láva olyan csekély menynyiségű lehetett, hogy csak a mintegy 50–60 méter magas tufagyűrű belsejét töltötte ki, nem lépett ki belőle, nem folyt le a vulkán külső oldalán (lásd az ábrasor negyedik képén). A lávakőzeteket mára nagyrészt kibányászták, leginkább csak a kürtők falára tapadt maradványaikat látjuk.
A tufagyűrű képződése alatt a Ság-hegynek valószínűleg még csak egy krátere lehetett. A stromboli és hawaii kitörések idejére azonban már több kisebb kürtő is működhetett a tufagyűrű belsejében, a láva pedig, úgy tűnik, nyolc kürtőn át jutott a felszínre.
A rég kialudt tűzhányón ma sok ritka madár fészkel, a síkságból kiemelkedő hegy szigetként őriz védett növényfajokat, és példaértékű vulkáni feltárásaival együtt tájvédelmi körzetként hívogatja az arra látogatókat.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
