A 19. századi polgári térképezés kezdetei

Full text search

A 19. századi polgári térképezés kezdetei
A Pozsonyban munkálkodó Korabinszky János (1740–1811) főműve az ország földrajzi, történelmi és gazdasági lexikona volt (1786), amelyben már jelezte a jó hazai térképek hiányát. 1791-ben ezért megjelentette gazdasági tartalommal kiegészített országtérképét. 1804-ben kiadott zsebatlasza (Atlas Regni Hungariae Portatilis) a 19. századi magyar polgári térképészet legfőbb termékének, a megyei atlaszok sorozatának első darabja.
Korabinszky tevékenységével egyidőben már folytak egy nagyobb és korszerűbb megyei térképsorozat munkálatai is mégpedig Görög Demeter (1760–1833) irányításával. Görög a hazai közművelődés elősegítése érdekében vállalkozott térképek kiadására. Magyar nyelvű folyóirataiban, a Hadi és Más Nevezetes Történetekben, majd később a Magyar Hírmondóban az események szemléltetésére és általános tájékoztatásul jelentette meg első térképeit. A másfél évtized alatt közölt 127 térképe közül a legfontosabbak az 1796–1811 között nyomtatott megyei térképsorozat részei. Kerekes Sámuel (?–1800) közreműködésével készült térképeit, a „Magyar Átlás” lapjait külön névmutató, a 15 000 név magyar, latin, német, szláv és román változatait felsoroló Repertórium egészíti ki. A megyei mérnökök közreműködésével, a katonai felmérések adataival kiegészített magyar nyelvű térképek kiadását azonban csak a főúri támogatók adományai tették lehetővé. Az első magyar polgári térképkiadó vállalkozás főként anyagi okokból szűnt meg, így a térképek iránt érdeklődő nagyközönség igényeit továbbra is külföldi kiadók elégítették ki.

Balla Antal térképe, Karacs Ferenc metszésében a „Görög-Kerekes” megyei atlaszban
A Görög-Kerekes atlasz kiadása közben, 1806-ra jelent meg kilenc lapon az ország korszerű áttekintő térképe. Szerzője, Lipszky János (1766-1826) – kortársaitól eltérően – gyakorlati térképész volt, aki a készülő megyetérképek és a katonai térképek adatait csillagászati helymeghatározással és helyszínelésekkel helyesbítette. Munkája minden tekintetben a kor színvonalán álló, korszerű vetületi alapon készült pontos és szép, teljes egészében magyar alkotás. Lipszky munkája jelentősen hatott a későbbi országtérképek készítőire, így Aszalay Józsefre, aki 1830 és 1838 között hét lapon jelentette meg érdemrendekkel díszített munkáját, amelyet I. Ferenc császár is kitüntetett. Schedius Lajos János és Blaschnek Sámuel 1:470 000 méretarányú munkája hasonlóan magas esztétikai igényeket és pontossági követelményeket elégített ki (1836).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me