Dinoszauruszok a Kárpát-medencében (Főzy István)

Full text search

Dinoszauruszok a Kárpát-medencében
(Főzy István)
A dinoszauruszok a mezozoikum jellegzetes szárazföldi hüllői voltak. Bár a Kárpát-medence területéről kevés maradványuk került elő, ezek tudományos szempontból annál jelentősebbek. A leghíresebbek Erdély kréta időszaki dinoszauruszai, amelyek felfedezése Nopcsa Ferenc báró nevéhez fűződik. Ez az őslénytani anyag összekötő kapocs a jól ismert, azonos korú amerikai és ázsiai faunák között. A mai Magyarország területén a Mecsek alsó-jura képződményeiből ismerünk dinoszaurusz-lábnyomokat.
Hazánk területén a mezozoikumi kőzetek túlnyomó többsége tengeri eredetű, így érthető, ha a szárazföldi őshüllők nyomai ritkák. A mai Magyarország területéről – néhány bizonytalan lelettől eltekintve – csak a Mecsek hegységből ismerünk dinoszaurusz-fosszíliákat. Ezek azonban nem csontok, hanem lábnyomok. Az első példányokat a Magyar Állami Földtani Intézet jeles geológusa, Wein György találta meg 1966-ban a Pécs melletti Vasas-bánya külszíni fejtésében. Itt, ahol alsó-jura feketeszenet fejtettek, a dinoszaurusznyomok a szén meddőrétegeiből kerültek elő. 1980-ban újabb „sárkánygyík-” nyomokra bukkantak, ezúttal Komló mellett. A lelőhelyre és a bezáró szenes rétegekre való utalásképpen Kordos László Komlosaurus carbonis néven írta le a mecseki őshüllőt. A Komlosaurus többnyire két hátsó lábán járt, jellegzetes háromujjú lábnyomai 12–18 centiméteresek, lépéseinek hossza 60–70 cm lehetett. Azonos korú, hasonló nyomokat Grallator nemzetségnév alatt a lengyelországi Szentkereszt-hegységből, továbbá Észak-Amerika atlanti partvidékről is leírtak.

A mecseki dinoszaurusz lábnyoma (Pécs, Vasas-bánya)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me