A Pannon-medence főfeszültségirányai

Full text search

A Pannon-medence főfeszültségirányai
A Pannon-medencében és a környező hegységekben eddig mért adatokat első térképünkön mutatjuk be: a jelek a maximális horizontális főfeszültségirányokat mutatják. A térség jelenleg főképp kompressziós, illetve eltolódásos feszültségtér hatása alatt áll: a medence születése és fejlődése idején jellemző tágulást az utóbbi néhány millió évben térrövidülés váltotta fel. A térképet tanulmányozva rögtön szembetűnő, hogy bizonyos vidékek egymástól élesen eltérő kompressziós irányokkal jellemezhetők. A főbb trendeket a feszültségirányok simításával tehetjük szemléletesebbé, sőt – a mért értékek interpolálásával – kiküszöbölhetjük a mintavétel területi inhomogenitásait is. A következő ábra már csak a modellezett, a valódi értékeket bemutató ábrán kerettel kijelölt területet mutatja. A legnagyobb vízszintes főfeszültség iránya (ez általában a kompresszió irányával esik egybe) a Déli-Alpoktól a Dinári-hegység déli pereméig az óramutató járásával megegyező módon elfordulni látszik, azaz, míg az Alpokban közel észak-déli, az utóbbi területen északkelet-délnyugati a kompresszió iránya. A Pannon-medence központi és keleti vidékein ugyanez az irány nagyjából északkelet-délnyugati, majd fokozatosan kelet-nyugativá válik az Erdélyi-középhegység és Erdélyi-medence, illetve a Keleti-Kárpátok területén. Ezzel szemben a Nyugati- (Északnyugati-) Kárpátokban a nyomás iránya közel merőleges a hegylánc ívére: nyugatabbra északnyugat-délkeleti, keletebbre pedig északkelet-délnyugativá válik.

A modellezés során számolt feszültségirányok jó egyezést mutatnak az előző ábrán feltüntetett simított irányokkal. Az összehasonlítást megkönnyítendő, az adatok mindkét térképen közel egyforma sűrűséggel szerepelnek.
Számítógépek segítségével ezek a feszültségirányok, illetve – segítségükkel – a létrejöttükért felelős geodinamikai folyamatok fontosabb jellemzői ma már modellezhetők. Az ún. végeselem-módszerrel a vizsgált területet, ahogy a módszer neve is utal rá, véges számú geometriai elemekre (három- vagy négyszögekre) bontjuk fel. Minden egyes elem kőzetmechanikai és fizikai paramétere külön-külön is megadható és módosítható, így a minden geológiai modellre jellemző nagyfokú egyszerűsítés ellenére is kielégítő pontosságú eredményt kaphatunk. A számítás menete a következő: a modell geometriai és mechanikai jellemzőinek (pl. a vizsgált kőzetlemez alakja, mérete, anyagi tulajdonságai stb.) definiálása után – a lemeztektonikai folyamatokat szimulálandó – a modell peremeit vagy deformáljuk, vagy pedig adott nyomást, illetve húzóerőt fejtünk rá ki. Ezután minden egyes elemre kiszámoljuk a főfeszültségirányokat és magnitúdókat: ez a rendkívül hosszadalmas műveletsor nagyteljesítményű számítógépekkel ma már viszonylag könnyen elvégezhető. Természetesen ahhoz, hogy értelmes geológiai eredményeket kapjunk, a peremfeltételekről bizonyos előismeretekkel kell rendelkeznünk. A legutóbbi évek űrgeodéziai mérései pl. igazolták, hogy a nagyjából az Adriai-tenger alatt található Adriai-mikrolemez az óramutató járásával ellentétes irányban forog: egymillió év alatt kb. 0,2 fokot. Kimutatható továbbá, hogy a Keleti-Kárpátok leginkább földrengésveszélyes területén (Vrancea-zóna), valamint a Cseh-masszívum és a Nyugati-Kárpátok közti zónában aktív deformáció, térrövidülés tapasztalható. A Déli-Kárpátok és a Balkán-hegység között ugyanakkor egy rendkívül merev, alig mozgó és mozdítható kéregmag, a Moesiai-tábla található; ez az egység már a földtörténeti múltban is mintegy kaptafaként szolgált a Kárpátok felgyűrődéséhez és jellegzetes déli ívének létrejöttéhez. A modell ezen kívül figyelembe veszi a Pannon-medence erősen elvékonyodott kérgének és a terület fontosabb szerkezeti egységeit elválasztó két fő törésvonalnak a hatását is. A számított maximális horizontális főfeszültségirányok a következő kivágaton, míg a modellezett lemeztektonikai folyamatok és jelenségek megint az egész térséget bemutató vázlaton láthatók. A mért és a számolt irányok kitűnő egyezést mutatnak; a modellezés eredményeit tanulmányozva több érdekes következtetésre juthatunk.

A Pannon-medencére és környékére három irányból hat intenzív kompresszió; ezek közül az Adriai-mikrolemez forgásából eredő nyomás tűnik a legfontosabbnak. A Nyugati- és a Keleti-Kárpátok – kisebb mértékben – szintén deformálódik. A modellszámítás figyelembe veszi a Pannon-medence elvékonyodott kérgének és a területen keresztülhúzódó két fontos törésvonalnak (szaggatott vonal) a hatását is.
A térség legjellegzetesebb lemeztektonikai folyamata az Adriai-lemez forgása: ez a viszonylag kisméretű litoszféradarab déli irányból ütközik, préselődik a modellezett területnek, létrehozva a kárpát-pannon térség recens, főképp kompressziós feszültségterét. Jó bizonyíték erre az intenzív földrengés-tevékenység a Dinári-hegység területén. Hasonló a helyzet a Vrancea-zóna környékén is: itt az európai lemez Kárpátok alá tolódásának (szubdukciójának) végleges megszűnésével szintén erős, a kárpáti ívre nagyjából merőleges (kelet-nyugati irányú) nyomás hat a területre. A Pannon-medence nyugati vidékeire a Cseh-masszívum délkeleti pereme felől is komoly nyomóerők hatnak. Ez a – Moesiai-táblához hasonlóan eléggé mereven viselkedő – kéregblokk mintegy közvetíti a nyugat-európai feszültség-provinciára jellemző, nagyjából északnyugat-délkeleti irányú kompressziót a Nyugati-Kárpátok területére.
Összefoglalásképpen megállapítható tehát, hogy a húzásos eredetű Pannon-medencére jelenleg három irányból is aktív nyomófeszültség, kompresszió hat. Ennek fényében könnyen megérthetjük, hogy korábbi húzófeszültségek teljes megszűntével a medence tovább már nem képes tágulni, így fokozatosan összenyomódik, invertálódik. Ennek tudható be a térségben a földkéreg nagy hullámhosszú gyűrődése is: miközben a Nagy- és a Kisalföld tovább süllyed, a medence peremi és központi területei (pl. a Dunántúli-középhegység) kiemelkednek (lásd erről a kőzetek hőtörténetét bemutató részt). A modellszámítások egyébként bizonyos jóslásokat is lehetővé tesznek – természetesen csak a geológiai időskálán, és a probléma jellegéből fakadóan csak korlátozott érvénnyel. Eszerint a Pannon-medence további térrövidülést fog elszenvedni, így ezzel egyidejűleg környékünk szeizmicitása, földrengés-tevékenysége is egyre intenzívebbé válhat.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me