Paleomágneses kutatás (Mártonné Szalay Emő)

Full text search

Paleomágneses kutatás
(Mártonné Szalay Emő)
A paleomágnesség modern kutatása az 1950-es évek végén született meg; Magyarországon 1961-ben indultak meg a vizsgálatok. A módszer eddig három fő területen ért el látványos eredményeket: a földmágneses tér múltjának kutatásában, a magnetosztratigráfiai korrelációban, valamint a kontinensek, nagyobb és kisebb kőzetlemezek mozgásainak felderítésében.
Az emberiséget azóta foglalkoztatja a mágnesség, mióta a mágneses tájolót ismerjük, amivel a Föld felszínén feltérképezhetők a láthatatlan mágneses tér erővonalai. E felfedezés nyomán kezdték először szórványosan, majd ötszáz évvel ezelőtt Londonban és Párizsban rendszeresen mérni a mágneses teret.
A múlt században ismerték fel, hogy az égetett agyagok és kőzetek mágneses szemcséi régi mágneses terekről hordozhatnak információt. Hosszú időnek kellett azonban eltelnie, amíg a remanens (megmaradó) mágnesezettség tanulmányozásával és annak földmágneses, régészeti, földtani alkalmazásával foglalkozó módszer, a paleomágnesség-kutatás kialakult. Úttörőjének általában a századforduló idején tevékenykedő német R. Folgerhaitert tekintik, bár ebben az időben már többen foglalkoztak régészeti tárgyak mágneses mérésével, így Eötvös Loránd is, aki a mérésekhez saját készítésű mágneses transzlatométert használt. A műszer az ELGI (Eötvös Loránd Geofizikai Intézet) tihanyi Eötvös Múzeumában ma is megtekinthető.
A remanens mágnesség első rendszeres kísérleti és elméleti tanulmányozása a francia Thellier házaspár nevéhez és a harmincas évek Párizsához fűződik. A modern paleomágnesség-kutatás e ma is működő laboratórium eredményei nyomán bontakozott ki az ötvenes évek végén. Magyarországon a módszer 1961-ben jelent meg az ELTE Geofizikai Tanszékén, Egyed László kezdeményezésére.

Magnetosztratigrágiai referenciaskála az elmúlt öt millió évre William Berggren és mások alapján

A mágneses deklináció és inklináció változása Magyarországon (a meghatározások hibáját a vonalak hossza fejezi ki) Kr. e. 200 és Kr. u. 1600 között archeomágneses mérések alapján, Márton Péter mérései szerint

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me