A német hadsereg ellátásának legsebezhetőbb területe az üzem- és kenőanyag-ellátás volt. A folyamatos utánszállítás és tartalékképzés alapvető forrásaihoz a természetes kőolajlelőhelyek (fontossági sorrendben) a romániai (Ploieşti és környéke), a magyarországi (Lispe), a galíciai, a nyugat-európai olajmezők, valamint a közép-németországi és sziléziai szintetikus üzemanyag-előállító lepárolók tartoztak. A szövetséges hadászati légierő 1944 májusában kezdte meg a kőolajfinomítók, a lepárolóüzemek, a közlekedés stb. rendszeres szétzúzását.
1944. május 12-én – az olajháború nyitó napján – a brit szigeteken állomásozó 8. AAF 935 nehézbombázója megtámadta a németországi szintetikus üzemanyagot előállító üzemeket: Böhleut, Leunát, Zeitzt, Lützkendorfot, Merseburgot, valamint Brüxt a Szudéta-vidéken. A május 28-án a második bombatámadás ismét Leunát, Zeitzt és Lützkendorfot, valamint több kisebb üzemet érte. Spaatz tábornok célja már az első támadás után megvalósult, május 22-ig 570 000 tonna üzemanyaggal, ebből 270 000 tonna repülőbenzinnel kevesebbet termeltek (illetve ennek egy része megsemmisült). A május 12-i támadás nagyon érzékenyen érintette a német vezetést, és új területek, módszerek termelésbe állítására késztette. Felértékelődtek a magyar kőolajmezők és kőolajfeldolgozó üzemek.
1944. június 8-án, a normandiai partszállás után két nappal, Spaatz tábornok a 8. és a 15. AAF részére „történelmi jelentőségű” direktívát adott ki.
„Az elsődleges hadászati cél a továbbiakban az ellenséges katonai erők üzemanyag-ellátásának megakadályozása.” Ez az utasítás a háború végéig érvényben maradt.
A 8. és 15. AAF részére újólag meghatározták a bombázandó ipari célok fontossági sorrendjét. Az új lista így nézett ki: kőolajfinomítók, szintetikusüzemanyag-lepárolók; golyóscsapágy-gyártás; harckocsigyártás.
A nyár folyamán (július–augusztus) a listát kiegészítették, és a sorrend is változott: kőolajfinomítók, szintetikusüzemanyag-lepárolók; repülőgépipar (vadászrepülő-gyártás); V-fegyverek; golyóscsapágy-gyártás; harckocsigyártás.
A kőolaj-feldolgozás és az üzemanyaggyártás végig megőrizte elsőségét.
Az általános feladatokon belül a 15. AAF a következő, üzemanyagot előállító célok megsemmisítését kapta parancsba: Ploieşti; Wien és környéke; Budapest és Magyarország; továbbá a sziléziai és szudéta-vidéki szintetikusüzemanyag-lepárolók; valamint a romániai kőolaj és a már ott feldolgozott üzemanyag szállításának megakadályozása vasúton és a Dunán (brit 205 BG). (A vasúti és folyami szállítmányok zömmel Magyarországon haladtak keresztül).
Júniusban Londonban megkezdte működését a „Joint Oil Targets Commitee” az üzemanyagot előállító célokat kijelölő bizottság. A bombázások hatásának értékelése és a két légi hadsereg (AAF) részére a célok kijelölése és a fontossági sorrend meghatározása volt. Az általuk meghatározott sorrend: a németországi lepárolóüzemek; a román kőolaj és finomítók; a magyar finomítók; a németországi finomítók.
A szövetséges légierők több mint négy hónapos sorozatos támadásainak eredményeként 1944 szeptemberére a német repülőbenzin-termelés – beleértve a szövetséges országok, tehát Magyarország termelését is – az eredeti 6%-ára csökkent. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Vörös Hadsereg 1944. augusztus 30-án elfoglalta Ploieştit, és bevonult Bukarestbe, és ezzel Németország elvesztette a legjelentősebb kőolaj-, üzemanyag-ellátási bázisait. A romániai kőolajforrások kiesése jelentősen felértékelte a zalai olajmezőket. 1944 szeptemberétől a lispei olajmező lett a központi hatalmak egyetlen jelentősebb természetes kőolajforrása, és mint ilyen, a továbbiakban központi szerepet kapott Hitler terveiben és a német háborús erőfeszítésekben. A német ipar a szövetséges légierők 1944. nyári bombázásai okozta károk helyreállítására minden lehetséges erőt összpontosított, de a termelés eredeti szintjét a továbbiakban még megközelítően sem tudták elérni. Az is nagy eredménynek számított, hogy az 1944. szeptemberi 6%-os repülőbenzin-termelést novemberre 29%-ra emelték.
Mint az előző támadásoknál (repülőgépipar elpusztítása a hazánk elleni „olajhadjárat” is kisebb fáziskieséssel), 1944. június 12-ről 13-ára virradó éjszakán kezdődött. (Az áprilisi bombatámadások során az olajfinomítók megrongálását figyelmen kívül hagyhatjuk, mert akkor a támadás kijelölt célpontjai a Ferencvárosi rendező pályaudvar, illetve a Dunai Repülőgépgyár Rt. és csepeli WM-művek voltak.
A Fantó és Shell rombolódása a pontatlan célzás, valamint a nemzetközi légoltalom által már a húszas években kidolgozott korszerű ipartelepítési elvek figyelmen kívül hagyásának „eredménye” volt.
40Az 1944. VI. 12/13-i országos kárhelyek
Az 1944. VI. 14-i országos kárhelyek
41Június 13-ra virradó éjszaka a RAF 205. BG. 39 db Wellington, 10 db Liberator és 8 db Halifax bombázója támadta Almásfüzitő kőolajfinomítóját. A célt 56 bombázó érte el, és 84,8 tonna bombát dobtak a célra.
Az éjszakai támadásról kiadott magyar jelentések nem árulnak el sokat a bombázásról: „Június 12-ről 13-ra virradó éjszaka ellenséges bombázók a dunántúli légtér átrepülése után támadást intéztek az egyik Duna menti ipartelep ellen. Innen tüzeket és károkat jelentettek.
Egyes kötelékek Budapest légterét is átrepülték, és világítóbombákat dobtak. Itt bombázás nem volt.”
A vezérkarfőnöki jelentés sem mond többet: „Június 12-ről 13-ra virradó éjszaka kb. 50 bombázó támadta az almásfüzítői olajfinomító telepeit. Egyes ellenséges kötelékek átrepülték Budapest légterét, de nem bombáztak.”
A pontosabb jelentések sem számolnak be súlyosabb károkról. A bombázás tehát nem érte el célját. A bombák Almásfüzítő és Szőny térségében hullottak le. Az almásfüzítői Duna-völgyi Timföldipari Rt.-t és a Vacuum Üzemet 190 rombolóbomba-találat érte. Szinte az összes üres, beépítetlen területen robbant, az üzem vesztesége sem volt túl jelentős: 1 halott és 17 sebesült, termeléskiesése pedig 2%-os.