(A karvezetőnek - Dávidnak, az Úr szolgájának zsoltára. Ennek az éneknek szavait az Úrnak énekelte, miután az Úr kimentette ellenségeinek és Saulnak a kezéből.)
Így szólt: Szeretlek, Uram, erősségem, [te megmentesz az erőszaktól].
Az Úr menedékem, váram, szabadítóm. Istenem, sziklám, hozzá menekülök. Védőpajzsom, üdvösségem záloga, mentsváram,
akit magasztalok. Az Úrhoz kiáltok és biztonságban vagyok elleneimtől.
Körülvettek a halál örvényei, Béliál hullámai rémítettek,
az alvilág kötelékei körülfontak, a halálos hurkok rám csapódtak.
Kínomban az Úrhoz kiáltottam, Istenemhez emeltem szavam. Ő meghallotta hangomat szent templomából, panaszom elért a füléhez.
Akkor megingott a föld és megremegett, a hegyek alapjai megrendültek, (remegés fogta el őket lángoló haragjától.)
Lehelete füstölgő felhő volt, szájából pusztító tűz lövellt, [izzóvá tette a parazsat].
Lehajtotta az egeket és leszállt, lába sötét felhőn nyugodott.
Kerubtól hordozva szállt tova, a szelek szárnyán suhant.
Köntöse: sötétség, amely körülfogta, öltözéke: sötét víz, sűrű felhő.
Az előtte járó fényességből jégeső és izzó parázs tört elő.
Mennydörgésben szólt az Úr az égből, a Magasságbeli hallatta szavát.
Kilőtte nyilait és szétszórta ellenségeit, villámot lövellt és eltiporta őket.
Akkor megnyíltak a tenger mélységei, a föld alapjai felszínre kerültek: a fenyegetésedtől, Uram, leheletednek haragos zúgásától.
Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt, kimentett a vizek mélyéről.
Elragadott ádáz ellenségeimtől, gyűlölőimtől, akik erősebbek nálam.
A veszély napjaiban rám támadtak, de az Úr védelmemre kelt.
Kivezetett a szabadba, szabadulást hozott, mert szeretett.
Így viszonozta az Úr igaz voltomat. Megjutalmazott, mert tiszta a kezem.
Hiszen az Úr útjait követtem, nem fordultam el Istenemtől.
Minden parancsát szem előtt tartottam, törvényét soha el nem utasítottam.
Vétek nélkül jártam színe előtt, a bűntől távol tartottam magam.
Így viszonozta az Úr igaz voltomat, mert látta, hogy tiszta a kezem.
Jósággal közeledsz a jóhoz, az igazhoz igaz vagy.
A tisztával tisztán bánsz, a hamissal azonban hamis módra.
A leigázott népnek szabadulást hozol, a gőgös tekintetet megalázod.
Igen, te vagy világosságom, Uram, Istenem, te megvilágítod sötétségemet.
Veled bástyákat ostromlok, Istenemmel falakat ugrok át.
Isten útja egyenes, az Úr szavát a tűz kipróbálta, pajzsa ő mindenkinek, aki nála keres menedéket.
Ki az Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk?
Isten felövezett erővel, feddhetetlenné tette utamat.
Lábam gyorssá tette, mint a szarvas lábát, biztos magaslatra vezetett fel.
Kezemet harcra tanította, s hogy karom acélhúrt feszítsen, azt parancsolta.
Üdvösséged pajzsát adtad nekem. [jobbod erősen tartott], jóságod naggyá tett engem.
Lépteim alá széles utat adtál, lábam nem botladozott.
Üldöztem ellenségeimet s utolértem őket, nem tértem vissza, míg meg nem semmisültek.
Lesújtottam őket, s nem keltek föl többé, a lábam alatt összeroskadtak.
A harcra felöveztél bátorsággal, ellenfeleimet alám aláztad.
Ellenségeimet megfutamítottad, s akik gyűlöltek, azokat semmivé tettem.
Kiáltottak, de nem jött szabadító, hívták az Urat, de nem hallotta meg szavuk.
Én pedig szétvertem őket, mint a szél a port, s mint az utca sarát, letapostam őket.
Kiragadtál a lázongó tömegből, és a népek fejévé tettél. A népek, amelyeket nem ismertem, szolgáim lettek,
és első szavamra engedelmeskedtek. Az idegenek fiai kegyemet keresték,
az idegenek fiai elsápadtak félelmükben, s remegve jöttek elő váraikból.
Éljen az Úr, áldott legyen az én sziklám, dicsőség üdvöm Istenének!
Isten, aki elégtételt adott nekem, aki a népeket meghódoltatta előttem.
Te, aki haragos ellenfeleimtől megmentettél s az erőszak emberétől elragadtál.
Ezért áldalak, Uram, a népek előtt, dicsőséget zengek nevednek.
Hiszen nagy győzelmet adtál királyodnak, kegyes voltál fölkentedhez, Dávidhoz és nemzetségéhez, mindörökké.