Baltazár király uralkodásának harmadik esztendejében az előbbi látomásom után nekem, Dánielnek, látomásom volt.
Azt láttam a látomásban, hogy az Elám tartománybeli Susa várában vagyok. Aztán úgy láttam a látomásban, hogy az Uláj folyó partján vagyok.
Amikor fölemeltem tekintetem, azt láttam, hogy íme, egy kos áll a víz mellett. Két szarva volt. Bár mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt, mint a másik, a második nőtt nagyobbra.
Láttam, amint a kos nyugat, észak és dél felé döfött. Semmiféle vadállat nem tudott neki ellenállni és hatalmából kiszabadulni. Tehetett, amit akart, s nagy dolgokat vitt végbe.
Míg erre figyeltem, egyszerre nyugat felől egy kecskebak rontott neki az egész földnek, anélkül, hogy a lába érte volna a földet. A baknak hatalmas szarva volt a két szeme között.
Eljutott egészen addig a kétszarvú kosig, amely - mint láttam - a folyó mellett állt, és teljes erejéből nekirontott.
Láttam, hogy amikor a kos közelébe ért, elkeseredett dühvel nekitámadt. Legyőzte a kost, és letörte mind a két szarvát. A kosnak nem volt hozzá ereje, hogy ellenálljon neki. Aztán földre terítette, összetiporta, és senki se tudta kiszabadítani a kost hatalmából.
A kecskebak még nagyobb lett, de ereje teljében letört a nagy szarva. Helyébe négy vadállat lépett, az ég négy tája felé fordulva.
Közülük az egyikből szarv nőtt ki. Először parányi volt, de aztán annál jobban megnőtt dél, kelet és a dicső ország felé.
Sőt felnőtt az ég seregéig, a seregből és a csillagok közül néhányat a földre vetett, és összetiporta őket.
Felnőtt egészen a (mennyei) sereg Fejedelméig, megszüntette a mindennapi áldozatot, és elpusztította szentélye helyét
és seregét. A mindennapi áldozatot gonosztettel váltotta fel, az igazságot földre tiporta, és minden tette sikerrel járt.
Akkor fölfigyeltem egy szent szavára. Egy másik szent meg azt kérdezte attól, aki beszélt: „Mennyi ideig tart, amit láttunk: a mindennapi áldozat, a pusztító bűn, a szentély és a sereg lábbal tiprása?”
Azt felelte neki: „Kétezer-háromszáz estig, reggelig, aztán tiszta lesz a szentély.”
Történt, hogy amikor én, Dániel, ezt a látomást láttam, és értelmét kerestem: íme, egyszer csak előttem állt egy férfiúhoz hasonló alak.
Az Uláj felől pedig emberi hangot hallottam, amint szólt: „Gábriel, magyarázd meg neki a látomást!”
Erre odajött, ahol álltam. Amint közeledett, olyan rémület vett rajtam erőt, hogy elvágódtam. Megszólított: „Értsd meg, emberfia, hogy a végső időkre vonatkozik a látomás.”
Míg beszélt hozzám, mély kábulatban hevertem arccal a földön. De ő megfogott, és fölsegített.
Aztán így szólt hozzám: „Nézd, tudtodra adom, mi történik a harag végső idején, amikor véget ér a kiszabott idő.
Az a kétszarvú kos, amelyet láttál: a médek és a perzsák királya,
a kecskebak pedig Javan királya. A nagy szarv, amel a szeme közt van: az első király.
Az, hogy összetört és négyen léptek a helyébe (azt jelenti): négy ország keletkezik népéből, de nem lesz olyan erejük, mint neki.
Uralmuk végén, amikor teljessé válik a gonoszság, egy ravasz és cselszövő király támad.
Nagy hatalma lesz, bár nem a maga erejéből. Hallatlan módon pusztít, és sikerrel jár a vállalkozása. Irtja a hatalmasokat és a szentek népét.
Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeretfurdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz.
Az estéről és a reggelről szóló látomás: való igazság. Mégis, őrizd meg a látomás titkát, mert hosszú évekre szól.”
Én, Dániel, napokon keresztül betegen feküdtem, de aztán fölkeltem, és továbbra is elláttam feladataimat a király szolgálatában. A látomásról azonban hallgattam, mert nem volt, aki felvilágosítást tudott volna adni.