Charis, Charites
Charis, Charites, Χαρις, Χραριτες, Gratia, Gratiae, a kellemnek és bájnak megszemélyesítései az ókori mythologiában. Homerus néha csak egy Ch.-t ismer, a ki az Iliasban (XVIII. 382) Hephaestusnak felesége, holott az Odysseában (VIII, 270) ugyanannak neje Aphrodite. Másutt (Ilias XIV, 267) a Ch.-ok egész nemzetségéről hallunk. Hesiodusnál (Theog. 907) három Ch.-szal találkozunk, nevezetesen: Euphrosyne (ünnepi öröm), Aglaia (ünnepi fény) és Thalia (viruló boldogság). Az istenek genealogiájában a Ch.-ok szlei Zeus és Hera (mások szerint Oceanus egyik leánya Eurynome), avagy Helius és Aegle (a fény). Jó baráti frigyben vannak a múzsákkal, a dalnak istennőivel és velök együtt laknak az Olympuson. Ugyancsak ők kisérik Aphroditét, Pithót (a rábeszélés istenasszonyát) és Hermest, a szépszavut. Tiszteletöknek fészke a boeotiai Orchomenus, a hol azt még a Minyaiak uralma előtt egy Eteocles nevű király honosította meg. Ott állottak legrégibb bálványképeik: három faragatlan durva kő, mely állítólag az égből hullott alá és melynek helyét csak Pausanias, idejében foglalták el igazi szoborképek. Innen származott el tiszteletök a Helicon mellékére és Görögországnak több más tájékára, bárha számuk nem állandó. Spartában például csak két Ch.-t tiszteltek: Cletát és Phaënnát (a hang és ragyogás), Athenaeben is csak annyit. Auxót (növesztő) és Hegemonét (vezető). Itt, úgy látszik, az időjárás istennői gyanánt szerepelnek, hasonlóan a Horákhoz, a kikkel egyébként is szoros kapcsolatban vannak. Hogy a fentebbi kettős szám daczára, a Ch.-ok typusában mégis a hármasság, a három egység lett az uralkodó, az a képzőművészet emlékeinek fonalán történt, mely következetesen 3 Ch.-t ismert és ábrázolt. Mindamellett a Ch.-ok képei közül a régibbek lényegesen különböznek az ujabbaktól. Amazok merevek és tetőtől talpig ruhásak (alkotójánál fogva híres a Socrates domborműve, Pausan. I, 22, 8; 2, 35, 3); emezek (a hellenistikus kor érzéki irányának megfelelőleg) meztelenek és kivált az apróbb művészetben (metszett kövek, vésett kövek) jóformán számtalan változatban fordulnak elő. A változatokban részük van az attributumoknak (hangszerek, myrtus, rózsa, koczka), de maga a helyzet typusa a következő: a három bájos, ifjú, barátságosan mosolygó leányalak karjaival kölcsönösen átölelve tartja egymást, a középső hátulról látszik, a másik kettő féloldalt. Ezt a typust vette által és fejlesztette tovább az újkor két legnagyobb antikizáló művésze: Canova és Thorwaldsen is. V. ö. Krause, Musen, Gratien, Horen und Nymphen (Halle, 1871). L. M.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
