Pneumatikus orvosi iskola.
Pneumatikus orvosi iskola. Tagjai, a πνευματιχοι, a betegségek okait és lényegét eltérőleg Hippocrates és a dogmatikus valamint a methodikus iskola (l. o.) kórtani felfogásától sem a test nedveinek sem szilárd alkotórészeinek, hanem első sorban a légnemű pneumának kóros elváltozásaiban keresték. Ezen iskola megalapítója a Kr. u. első század első felében Athenaeus (’Αϑηναιος) római orvos volt, a ki a ciliciai Attaliában született és a kit Galenus korának egyik legképzettebb és legszellemesebb orvosának mondott. Athenaeus szerint a mindenséget betöltő pneuma maga az élő, öntudatos isten, a ki minden létezőnek teremtője, és ebből a pneumából képződnek a növények, állatok és emberek lelkei. A testet alkotó passiv elemeknek (υλιχα) a mindent átható, összetartó és kormányzó pneuma kölcsönzi az életet. Az élőlényekben a pneuma, a mely velük együtt születik (συμϕυτον), a légzés útján folytonosan megujul, a mennyiben a tüdők pneumát szívnak fel a levegőből, a mely azután a szívből az ütőereken át a test minden részébe eljut és a test melegévé hasonul át (αλλοιυσϑαι). Athanaeus egy 30 könyvből álló orvosi művet írt περι βοηϑηματων (a segélynyujtásokról) czím alatt, de ez elveszett. Tanítványai közül a legkiválóbbak voltak a macedoni Theodorus (Θεοδωρος ο Μαχεδων), az ephesusi Magnus (Μαγνος ο ’Εϕεσιος), a spartai Agathinus (’Αγαϑινος ο Λαχεδαιμων). Agathinus már összeegyeztetni igyekezett mesterének tanait a többi orvosi iskola tételeivel, ugyanezt tették fokozottabb mértékben tanítványai és ekként a pn. o. i. átalakult az eclectikus v. episynthetikus iskolává (εχλεχτιχοι, επισυνϑετιχοι). Agathinus főként a pulsusról szóló tant fejlesztette ki; περι σϕυγμων (az érlökésekről) czímű művét Galenus többször dicsérőleg említi. Tanítványai közül a legnagyobb hírnévre emelkedtek Herodotus (‘Ηροδοτος) és az apameai Archigenes (’Αρχιγενης); ezek Trajanus uralkodása idejében Romában mint gyakorló orvosok igen nagy tekintélynek örvendtek (Juv. sat. 6, 236. 13. 98 és t.); műveikből csak csekély töredékek maradtak fen, melyeket a byzantiumi orvosirók őriztek meg. Az eclectikus iskola legkiválóbb képviselőinek a cappadociai Aretaeus (’Αρεταιος) és az ephesusi Rufus (‘Ρουϕος ο ’Εϕεσιος) tekintendők a Kr. u. második századba, sőt Galenus (l. o.) is eclectikus volt, a ki a különböző orvosi iskoláknak egymással ellenkező tanaiból az orvostannak azt a hatalmas és összehangzó rendszerét építette fel, a melyet másfél évezreden át a világnak összes tudományosan képzett orvosai úgyszólván minden birálat és ellenmondás nélkül követtek. Handbuch der Gesch. der Medizin, 1902. 1, 358–373. TI. M.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
