ŐSZINTE
ŐSZINTE, (ő-szinte) ösz. mn. tt. őszinté-t. Mondjuk emberről, ki magát nem tetteti, ki azon szin alatt mutatkozik, mely valódi igazi természete, tulajdonsága, egyenes, nyilt szivü. Innen az emberi tettekre alkalmazva: őszinte barátság, beszéd, nyilatkozat, akarat, indulat. Ezen szónak egyik alkatrésze a hasonlatra vonatkozó szinte, mely egyszersmind bizonyos tárgygyal való megegyezést, azonságot jelent, és mely, valamint önmagában ma is csak határozó: úgy régebben az egész öszvetétel is csak határozó volt; másik része a harmadik személynévmás ő, miszerént őszinte am. maga szinte, vagyis maga szine szerént, szinről szinre; s melléknévileg: szinről szinre, ő, olyan, mint ő maga valósággal, t. i. saját eredeti szinében, nem valamely fölvett, hazudott alakban mutatkozó. Régibb szó; s eléfordul már a magyar Verbőcziben is: őszintén (1660. 76. l.), továbbá Molnár Albertnél: őszintén, őszinte való, őszinteség, Szabó Dávidnál pedig ,őszinte’ épen úgy határozóilag áll, mint ,őszintén.’
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
