Szofoniás könyve

Full text search

Szofoniás könyve, Szof: protokanonikus ósz-i prófétai könyv, a 9. a ® kispróféták sorában. A protestáns kánonban Zófóniás próf. kv.-e. – I. Keletkezése. Eredetiségét és egységét – néhány fogság utáni részt nem tekintve – általában elismerik. A próf. született költőnek bizonyul, mind a konkrét ábrázolásban, mind a sötét jövő előrevetítésében kitűnik, és nemcsak nyelvi szempontból, hanem művelődéstört.-ileg is figyelmet érdemel. A fellépésre föltehetően az a vallási szinkretizmus ösztönözte, amely Jozija király idejében eluralkodott, és amellyel egyfajta kozmopolitizmus és erkölcsi hanyatlás is párosult. Hogy a próf. a külső eseményekben (a szkíták betörése?) Jahve közbelépésének jelét látta volna, az nem vsz. Fő mondanivalója teol.-i szempontból elsősorban etikai és eszkatologikus természetű. Küzd a vétségek (hübriszek) ellen; a föld szegényeihez szól, igazságra és alázatra buzdít (2,3), már-már keresztény színezettel. Eszkatologikus szempontból központi gondolata: Jahve föltétlen Úr (szuverénitás). Ítélete nemcsak Júdára sújthat le, hanem az egész világra, sőt a természetre is (1,3); ezt nem háríthatja el szükségszerűen az ember még megtérésével sem (2,3). Jahve közbelépésének egyébként nem a pusztítás a célja, hanem a belátásra indítás és a maradék megmentése (3,12 kk.). Így ~ az alázatot, az Isten akaratának elfogadását hirdeti. – II. Tartalma. A próf.-i írások szokásos szerkezetét mutatja (a romlás jövendölése, fenyegető jövendölés az idegen népek ellen, a szabadulás hirdetése, az üdvösség megjövendölése). – 1. A Jeruzsálem ellen szóló rész (1,2–2,3) 5 jövendölést tartalmaz, igen élénk színekkel ecsetelve az ® Úr napját, amely büntetésül sújt le a bálványimádásért, az idegen szokások követéséért és a gazdagság hajszolásáért (1,4–17); ehhez csatlakozik 2 mondás (1,18; 2,1 kk.) és egy figyelmeztetés (2,3). – 2. A középső rész fenyegető jövendölés az idegen népek: a filiszteusok, Moáb, Ammon, Kus (= Etiópia) és Asszíria ellen (2,4–15). – 3. A 3. rész (3,1–8) megint Jeruzsálem ellen irányul, ezúttal a vezetők ellen vád (3,1–5), majd ítélet (3,6–8) formájában. Vsz. azért különül el ez a rész az 1. résztől, mert a próf. a népek bűnhődésének közbeiktatásával figyelmeztetni akarta Jeruzsálemet (vö. 3,6 kk.). – 4. Két ígéret: egy a népeknek (3,9 kk.), egy Jeruzsálemnek (3,11–13). – 5. Epilógus: felhívás az örömre (3,14 kk.) és vigasz (3,16–20).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me