Állatorvostan
Állatorvostan (lat. medicina seu ars veterinaria, gör. Zooiatria, zootherapia), a házi állatok betegségeinek felismerésére és gyógyítására vonatkozó tudományszakok összessége. Az állatorvoslás kezdete messze viaszanyulik az őskori időbe, midőn az emberek, miután egyes állatfajokat saját céljaikra már megszelidítettek volt, a rajtok fellépett betegségeket, első sorban a traumatikus és fertőző bajokat, tőlük telhetőleg gyógyítani iparkodtak. A vonatkozó eljárások természetszerüleg csak a legdurvább empirizmuson alapultak és később is még sokáig ez empirikus jelleget viselték magokon, ámbár a betegségek által okozott elváltozások már korán ismeretesekké váltak, és ez ismereteket főleg az áldozati állatok pontos megvizsgálása gyarapította, sőt abban az időben, midőn emberi hullák boncolását a vallások tiltották, az állatok boncolása alkalmával szerzett tapasztalatok képeztek az emberorvostannak majdnem kizárólagos alapját. Az egyiptomiaknál már léteztek állatorvosok, sőt ezek éppen ugy, mint az orvosok is, túlnyomóan specialisták voltak; a zsidók szigoru áldozati törvényei pedig arra mutatnak, hogy legalább papjaik a házi állatok betegségeit alaposabban ismerték. A görögöknél Asklépiástól és Hippokratestől eltekintve, kik valószinüleg csak mellékesen foglalkoztak állati betegségekkel is, Aristoteles több állati betegséget behatóbban ir le az állatok természetrajzának 8-ik könyvében. A rómaiaknál már egészen behatóan tanulmányozták egyes kiváló férfiak, mint p. a IV. század körüti Apsyrtus és Vegetius (utóbbi már az addig ismert munkák alapján rendszeres művet irt a szarvasmarhák, juhok, sertések s kecskék betegségeiröl) és már jóval előttük Columella, az ókor legtudósabb gyakorlati gazdasági irója. A középkorban, a természettudományok más ágaival együtt az állatorvostan is alacsony fokon állt, s az araboknál is az állatorvosok ismereteiket jobbára csak a görög Hippokratés fordításából merítették. Ruffus a XIII. század közepén hiressé vált munkát irt a lovak betegségeiről, Ruini pedig hasonló tartalmút a XVI. század vége felé. Ez időtájt a patkolás mesterségét tudományos alapra fektetni és azt az állatorvostannal szorosabb összefüggésbe hozni törekedtek, másfelől pedig az állatok adás-vétele tekintetében felmerülő szavatosságot, főleg É.-Európában itt-ott már külön törvényes intézkedésekkel szabályozni kezdték. Mindennek dacára az állatorvostan nem igen fejlődött, míg tudományosabb alapon vadó tanulmányozására, valamint állatorvosok szakszerü kiképzésére közvetlen impulzust adtak azok az óriási veszteségek, melyeket a XVIII. században a keleti marhavész csaknem egész Európában okozott, s melyek ellen a kárvallott államok megfelelő óvó és elfojtó intézkedések életbeléptetését ismerték el feltétlenül szükségesnek. Ezek végrehajtására pedig szakszerüen kiképzett állatorvosok váltak szükségesekké és ilyenek képzése céljából létesültek állatorvosi iskolák Európának majd minden államában.
Az első ilynemü iskolát Bourgelat, a lyoni lovasiskoia főnöke alapította 1762-ben Lyonban, majd ugyanő három évvel később Alfort-ban Páris mellett létesített ugyanily iskolát. Ez iskolák híre gyorsan terjedvén el Európában, gyors egymásutánban alapítottak ilyeneket, részint az egyetemekkel kapcsolatban, részint ezektől függetlenül: Turinban (1769), Göttingában (1773), Padovában (1774), Bécsben (1777) Hannoverában (1778) Drezdában (1780), Budapesten (1787, l. Állatorvosi akadémia), Berlinben és Münchenben (1790), Milanóban (1791), Londonban (1792), Madridban (1793); majd a jelen század folyamán a többi közt Bernben (1806), Pétervárott (1808), Zürichben (1819), Stnttgartban (1821), Utrechtben (1821), Toulouseban (1825), Brüsszelben (1832), Charkovban (1861), Bukarestben (1861), Tokioban (1874), New-Yorkban (1875), Lembergben (1881) stb.
Jelenleg az állatorvostan részeit képezik és mint ilyenek az állatorvosi tanintézeteken a térmészettudományi szakokon kivül előadatnak: a leiró és tájbonctan, az élettan és szövettan, az általános kórtan, kórboncolástan és kórszövettan, a gyógyszertan, a belgyógyászat, a sebészet és műtéttan, a szülészet, a hús-szemle (l. o.), a törvényszéki állatorvostan (l. Szavatosság) és a patkolástan; kötelező tárgyat képez ezenkivül az állattenyésztés az életrendtannal kapcsolatban valamint az állategészségügyi rendészet (l. Állategészségügy). Az állatorvosi tanfolyam berendezése, a tanulmányi idő hossza és a növendékek előképzettsége az idők folyamán az állatorvosi tudomány előrehaladásával arányban sokat változott. Míg kezdetben, midőn az állatorvoslást a nagyközönség nem igen tekintette művelt emberhez illő foglalkozásnak, az állatorvosi pályára készülő növendékektől nem követeltek az irni és olvasni tudáson kivül különösebb előképzettséget és az állatorvosi pályára főleg csak pásztorok, kovácsok, lovászok stb. léptek, később mindinkább elismerték ez előképzettség fokozásának szükségét s jelenleg, midőn az állatorvosi tudomány már az emberorvostan majdnem egyenjogu társa s megértéséhez hasonló alapismeretek szükségesek, az állatorvosi pályára lépő egyének legalább megközelitőleg azonos eiöképzettségét tartoznak kimutatni, mint az orvostanhallgatók. Igy Franciaországban és Belgiumban a baccalauréat des sciences et lettres, Olaszországban a gimnázium 4 és a liceum 2 osztálya, Németországban a «Reife für die Prima», Ausztriában és Magyarországon pedig valamely középiskola hat osztálya a feltétlenül megkivánt előképzettség. Mindenütt nyilvánul egyébiránt a törekvés, hogy ez utóbbi az érettségig emeltessék, mely cél az állatorvosi tudomány fokozatos fejlődése, valamint az állatorvosok társadalmi helyzetének javulása és működésük hivatalos jellege folytán, bizonyára rövid idő mulva el fog éretni. Az állatorvosi tanfolyam kezdetben alig pár hónapig tartott, később azonban fokozatosan meghosszabbíttatott, jelenleg pedig Francia- és Olaszországban, Dániában, Belgiumban, valamint Magyarországban 4, Németországban 3 1/2, Ausztriában 3, Oroszországban és Romániában 5 évre terjed. A most már mindenütt beható tanulmányok befejezése és a szigorlatok letevése után megszerzett állatorvosi oklevél Magyarországon az 1888. VII. t: c. 296. §-a értelmében egyedül jogosít az állatorvosi gyakorlatra és ennek más egyének által való üzletszerü űzése büntetendő cselekményt képez. Hivatalos állások elfoglalhatása azonban részben még egy külön tiszti vizsga letételéhez van mint föltételhez kötve (l. Állatorvosi akadémia).
A hadseregben Ausztria-Magyarországban az állatorvosi szolgálat némi részben különbözik a polgári állatorvosokétól. Mig Európában mindenütt a leendő katonai állatorvosoktól ugyanazt az előképzettséget és ugyanazokat a tanulmányokat követelik meg, mint ami a polgári egyénekre nézve elő van irva, addig Ausztriában és nálunk a katonai állatorvosokat úgy a közös hadsereg, mint a két honvédség részére, az egyébütt már régen avultsága miatt elhagyott szisztéma szerint, a gyógykovácsokból képezik, kik minden előképzettség nélkül., két éves gyógykovácsi tanfolyamot végeztek és ezt követőleg a csapatoknál mint «katonai gyógykovácsok» egyideig tényleges szolgálatot végeztek. Közülök az értelmesebbek saját kivánságukra valamely állatorvosi iskolába vezényeltetnek, hol az előirt, különben felette szerény igényü felvételi vizsga kiállása után a felső tanfolyamra felvétetnek és ezt egy évvel rövidebb idő alatt végezhetik el, mire a polgári hallgatókéval teljesen azonos állatorvosi oklevelet nyernek. A csapatokhoz visszatérve egyideig még a legénység létszámában mint gyógykovácsok tartoznak szolgálni és csak bizonyos idő eltelte után lépnek elö a katonai hivatalnoki karhoz tartoznak. Ezutóbbi képezi az elérhető legmagasabb (IX.) rangosztályt és e tekintetben katonai állatorvosaink jelentékenyen hátrányosabb helyzetben vannak, mint társaik Németországban és még inkább Francia- és Olaszországban, valamint Angliában, Belgiumban és Oroszországban, hol a katonai állatorvosok a törzstiszti rangot is elnyerhetik és mindez utóbbi államban a tisztekkel minden tekintetben egyenlő jogokat élveznek. Az osztrák-magyar közös hadseregben 1870 óta az állatorvosi személyzet áll: 29 főállatorvosból, 40 állatorvosból, 51 al-állatorvosból.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
