Bronzfestékek

Full text search

Bronzfestékek v. bronzporok. Vasöntvények, gipsz, fa és más egyebek bevonására használják. Készítésükre a hamis arany és ezüstfüst gyártásakor keletkező sabin-nak nevezett hulladékot használják, melyet kefékkel különféle finomságú szitán nyomnak át, ezután zuzóműben összezuzzák és gummis vizzel, traganttal vagy más effélével megnedvesítve megőrlik. Az őrleményt iszapolják, hogy egynemü és gummi- vagy tragantmentes port kapjanak. Ezt a fémport különféleképen festik meg. Egyik módja az, hogy a port lapos vasserpenyőben a réz, illetve a rézcink oxidációjáig kevés faggyu, viasz, paraffin vagy kéntartalmu olaj társaságában melegítik. Más mód szerint a port kénhidrogént tartalmazó vizbe öntik és zárt palackban többször összerázzák; 24 órai állás után a kénes port sűrü posztóra terítik és kisajtolják, hogy a közönséges hőmérsékletnél való száradását elősegítsék; ha már száraz forró olaj fürdőben álló vas v. rézserpenyőben a kivánt szinárnyalat keletkezéséig melegítik. A bronzpor megszinezhető ugy is, ha kén ammoniummal bekent fedelü szekrényben tartjuk.
A rézhez v. rézcink öntvényhez kevert vas is nagyon módosítja a szint, amint azt alábbi táblázat mutatja:
RézCinkVas
Vörös réz szinü bronz99,90--
Narancssárga szinü bronz98,930,73-
Világos sárga szinü bronz90,009,60-
Birodalmi sárga szinü bronz82,3316,690,16
Citromsárga szinü bronz84,5015,300,07
Világos zöld szinü bronz84,3215,020,63
Carmoisin vörös szinü bronz98,220,500,30
Angol kompozició bronz96,462,390,56
 
A bronz porokat anilin festékekkel is megfestik. Igy az u. n. ezüstbronz (ónpor) megkékíthető, ha azt 15 g. anilin-kéknek 11/2 l. borszeszben való oldatával leöntjük és a nedves port megszáradásáig kavarjuk. Ezt a műveletet 5-8-szor ismétlik, mig a kivánt szin előáll, ezután a port meleg vizzel megmossák és 1 kg. bronzra 1 evőkanálnyi kőolajat öntenek, a kettőt jól összekeverik és néhány napig szabadon állni hagyják, hogy szagát veszítse.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me