Dervis
Dervis, persa szó, a. m. az ajtó mellett tartózkodó, azaz koldus; igy nevezik az iszlámban a világ javairól lemondó, aszketikus életmódu embereket, kik annak dacára, hogy az iszlám tana a remete és szerzetes életet kereken visszautasítja, már e vallás fejlődésének régi korszakában jelentkeznek mint a mohammedán élet aszketikus irányának képviselői. Már az iszlám II. századában oly nagy számmal vannak és közöttük a közös célok tudata is olyannyira kifejlődött, hogy a keresztény szerzetes rendekéhez hasonló szervezetek létesülnek közöttük, melyeknek közös kapcsolatát egyrészt az aszketikus vallásgyakorlat, másrészt a mohammedán tanoktól eltérő misztikus és teozofikus vallásfelfogás (szufizmus, l. o.) alkotja. A D. rendek tagjai klastromokban laknak együtt, melyeket Tekkjéknek vagy Chánkáhnak neveznek; az ily társház élén, melyet a nép kegyelete dús alapítványokkal (vakf) szokott ellátni, a sejkh (másképpen pír, azaz öreg) áll; az ugyanazon rendhez tartozó társházak, melyek gyakran széles területeken vannak elszórva, mind közös központtól függnek, ahonnan fontos ügyekben utasításaikat veszik. A D.-rendek hagyománya keletkezésüket az iszlám négy első kalifájával hozza kapcsolatba, e hagyomány azonban történelmi értékkel nem bir. Eredetük azon idegen (persa ind) befolyással függ össze, melynek az iszlám kelet felé való elterjedésével mindinkább ki volt téve. A legrégibb, biztosan kimutatható D.-rend az alapítója (megh. 766) nevére ' Olváni-nak nevezett szerzet. Utána a legnevezetesebbek az 1182. keletkezett Rufá'i-rend (ordító D.-ek) a Sázili D.-ek (1258), a Mevlevik (1273), kiknek rendjét Dselál ed din Rumi, hires teozóf költő, a Mesznevi szerzője alapította (táncoló dervisek); a Nakisbendik rendje (1319) stb. E dervisrendek között vannak olyanok is, melyeknek tagjai a közönségnek mindenféle szemfényvesztő mesterséget, p. kígyóbüvölést, tüzes vasdarabok érintését, izzó parázs elnyelését, testük egyes részeinek éles eszközökkel való átdöfését stb. mutatnak be. Leghiresebbek e tekintetben a fentemlített Rufá'i D.-ek és a Sza ' adijja dervisrend tagjai (1335). A klastrom kötelékében élő D.-eken kivül vannak vándorló, kolduló D.-ek is, kik az iszlámvilág minden vidékét koldulva bejárják, és kik között nem ritkán találkoztak politikai izgatók, kik titkos missziókkal forradalmi mozgalmakat előmozdítottak és közvetítettek. A D.-ség virágzására nyilvános állásának emelkedésére nagy hatással volt az oszmán birodalom alapítása, melynek első századaiban az állam ügyeire a D.-ek nem csekély befolyást gyakoroltak. A Mevlevi rendnek Kóniában (Iconium) székelő főnöke még most is azzal a kiváltsággal bir, hogy a trónra lépő szultánt ő övezi Oszmán kardjával; ez a szultánok beiktatásának szertartása. A D.-eknek a néppel való sürü érintkezése, a köznépnek irántuk táplált ájtatos tisztelete és bizalma módot nyujtott nekik a közhangulat irányítására, nyilvános mozagalmak előidézésére és szítására. A máig fennálló D.-rendek legnagyobb része csak az oszmán birodalom alapítása után keletkezett; legutóbb a Dsemáli-rend (1750). E rendek között soká a legnagyobb befolyást gyakorolták a Bektasi-k (1357); az ő alapítójuk avatta fel az Orkhán szultántól alapított janicsár-intézményt, mely az említett renddel mindig eleven kapcsolatban is maradt, és közös izgatással vele együtt sok zavart okozott az államban, mig II. Mahmud szultán 1826. a janicsárok megsemmisítésével a bektasi derviseket s klastromaikat is üldözőbe vette. Az egyes dervis-szerzetek részint külső fellépésük, öltözetük, részint pedig közös istentiszteletük módja által különböznek egymástól; e közös ájtatos gyakorlat (Zikr) módozatait az egyes rendek főnökeik utján a rend alapítójára vezetik vissza. Ennek köpenye (khirka), ugymint egyéb, birtokában volt használati tárgyak, a rend alapítójától kezdve az egyik rendfőnökről a másikra szállnak és a testvérek fölött gyakorolt hatalmának, a renden belül elfoglalt hierarchikus állásának külső jelvényeiül szolgálnak. Neki a rend alsóbb főnökei, az egyes klastromok sejkjei, ezeknek a rendhez tartozó tagok feltétlen engedelmességgel tartoznak; olyanok az ő kezében, «akár a hulla annak a kezében, aki mossa». Némely rendhez rendes tagjain kivül még külső affiliált tagok is tartoznak, kik a polgári társadalomban megmaradnak, de ebben a rend érdekeit szolgálják, a lehetőség szerint a közös zikr-ekben is résztvesznek. A mohammedán országokban a D.-eknek nagy szerepe jut a nyilvános ünnepségekben különösen a próféta születésnapja és egyéb vallásos ünnepek és szertartások alkalmával (l. Dósze). Különösen a rend alapítója vagy egyéb a renddel kapcsolatos szent személyek születésének vagy halálának fordulóján (mólid) szoktak ünnepélyesen felvonulni és szertartásaikat gyakorolni. Bár a rendes D.-ek nyilvánosan a mohammedán vallástörvényekhez alkalmazkodnak, sok rendnek tanai nem mindenben egyeznek össze az ortodox iszlám dogmatikájával. A kifejlődött szufizmus (l. o.) csucsát a panteizmus és a nirvánával rokon tan képezi, mely szerint a D.-ség főcélja az egyéni élet megsemmisülése és az abszolut lényegbe való elmerülés. Erről énekelnek misztikus költőik bor- és szerelmi dalai, ezt értik ittasság és a szerelmessel való egyesülés alatt; erre magyarázzák Háfiz és még sok más költő világiaknak látszó verseit, melyeket szimbolikus értelmezéssel teozofikus tanaik tolmácsaivá avatják. Ily költemények kisérik misztikus gyakorlataikat, a táncos zikr-eket. Az arab költők között különösen Omar ibn al-Fáridnak (meghalt 1238) az érzékies vágyak kifejelzésének leple alatt teozofikus eszméket rejtő költeményei (Das arabische Hohe Lied der Liebe herausg, von Hammer-Purgstall, Wien 1854). Már az ortodox iszlámtól eltérő teozofiájuk , de még inkább azon jelenség, hogy e tanok fejlesztésének mértéke szerint a gyakorlati vallástörvényeket is kevésbé veszik, sőt bizonyos fokon azoktól teljesen felmentetteknek érzik magukat, a D.-ket ellentétbe helyezte a közönséges iszlám képviselőivel, az ulemákkal. Vannak rendek, melyeknek tagjai magukat ázád, azaz szabadoknak bi-sar' , törvénynélkülieknek nevezik. Különös figyelmet érdemelnek az északafrikai rendek (itt a D. elnevezésére a marbut - marabut - azaz «megkötött» szót használják); ezek ugyan nagyrészt a keleti dervisséggel egyeznek, különösen a hires szent Abd el Kádir Dsiláni-t (1165) tisztelik mint alapítójukat. Azonban vannak ujabb időben alakult «testvéri» szövetségek is (Khván), melyek az európai befolyás elleni küzdelmet tekintik főcéljuknak; közöttük a leghiresebb a Sznuszi (l. o.) rend, melynek klastromai (závija) és rendtagjai egyrészt Egyiptomig, másrészt a Szahara sivatag legtávolabbi oázisaig el vannak terjedve. E rendek vándorló tagjainak nagy befolyása van az iszlám terjedésére az afrikai pogányok között. L. Szufi.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
