Injektor
Injektor (gőzsugárszivattyu, lövellő, franc. injecteur), oly készülék, melynek segélyével valamely kazánba, ennek saját gőzével egyenest vizet nyomhatunk (kazánitatás). Abból áll, hogy egyfelől a gőzt, másfelől a vizet eresztjük az I.-ba, hol a viz a nagy sebességgel önálló gőzt lecsapja (kondenzálja) és eleven erejét is magába veszi, melylyel azután képes a kazánba nyomulni. Ez a viz a gőztől természetesen mindig meleg is lesz, ugy hogy a kazánba ez uton hideg viz nem juthat. Az eszmét az I.-ok szerkesztéséhez Mannoury d'Ectot marquis adta, s ennek alapján lépett az első használható I.-ral a nyilvánosság elé Giffard Henrik 1858. (Páris). Azóta számosan foglalkoztak I.-ok szerkesztésével s a kitüzött cél az volt, hogy a szerkezet és kezelés egyszerü, a működés biztos legyen és minél melegebb lehessen az a viz, melyet az I. még felvesz, anélkül hogy a lecsapódás annyira szenvedne, hogy a viz már a lecsapódás annyira szenvedne, hogy a viz már a szükséges eleven erőt nem vehetné magába. A nevezetesebb I.-szerkesztők: Krauss (Zürich), Schau, Haswell, Friedmann, Anschütz-Schlu, Teudloff (Bécs), Körting (Hannovera), Gresham és Craven, Webb (London), Sellers (Amerika) stb.
1. ábra.
2, 3. ábra.
4. ábra.
Friedmann-féle nem szivó injektor.
Az I.-ok két főcsoportra oszlanak, t. i. szivók és nem szivókra; előbbiek ugyanis nemcsak hogy benyomják a vizet a kazánba, hanem föl is szivják néhány méter magasságra. A nem szivók valamivel egyszerübb amazoknál. Az 1., 2., 3. és 4. ábrában Friedmann-féle nem szivó I.-t mutatunk be. Mint az első pillanatra is szembetünik, a készülék leglényegesebb alkatrészeit egymásmögé iktatott kúpok, toroklók (gége) képezik, melyek általánosan fémöntvényekből esztergáltatnak, s közös tokba foglaltatnak. A-nál ömlik be a gőz, B-nél pedig a viz, mely a D csappal zárható el. A készülék működése előtt a viz, illetve gőz a K öklendőn át, mely csappal szintén elzárható, jut a szabadba. Az A-nál levő kúpot gőztoroklónak, a következő szintén szükülő kúpot (az ábrában kettős) keverő toroklónak, az utolsót pedig, mely a vége felé tágul, fölfogó toroklónak hivjuk. A keverő szükülése arra való, hogy tartóztassa a vizet és a gőzt a keveredésre (kondenzálásra) s ha ez kellő mértékben megtörtént, akkor a keverék át birja ugrani azt a kis hézagot, mely a fölfogót az előbbitől elválasztja; a fölfogó pedig azért tágul, hogy a viz rohanását kissé lassítsa, miáltal annak nyomása nagyobbodik s végre annyira emelkedik, hogy az S-nél levő szellentyüre ható kazánnyomást is legyőzi. Amint ez bekövetkezik, egyuttal megszünik a K-nál való kiömlés is. A gyakorlati eljárás a készülék működtetésére abból áll, hogy először is kinyitjuk a D csapot s ezzel beeresztjük a vizet, mely K-nál kibugyog; azután bebocsátjuk a gőzt, mire az öklendőn erős kifuvást észlelhetünk; ha ez megszünik, az biztos jele, hogy az I. működik.
Az ilyen nem szivó I.-t természetesen olyan helyre kell tenni, hogy a viz magától bele folyhasson; a szivó I. ellenben a viz szine fölött helyezhető el. Az e fajta I.-ok lényegesen csak abban térnek el a nem szivóktól, hogy a gőztoroklóba egy likas orsó nyulik bele, melyen át a gőz előzetesen vékony sugárban ömölve, felszivja a vizet, az okozott légritkítás következtében; csak midőn a viz már az öklendőn jelentkezik, huzzuk hátra az orsót, hogy teljes gőzömlés jöjjön létre, mely azután a vizet továbbítja. Az ilyen szivó és nem szivó I.-okba körülbelül 50-55° meleg vizet lehet vezetni, anélkül, hogy működésük megszünnék. Ennél melegebb vizet (körülbelül 70°) már csak a Körting-féle kettős I.-okba lehet ereszteni, melyeknél két I. van egy közös tokba foglalva, ugy hogy a működést az egyik kezdi s a vizet a másikba tódítja, mely azután szintén működni kezd. Körting kettős I.-a oly elmésen van szerkesztve, hogy egyetlen fogantyu elfordításával működtethető.Az I.-ok nagyságának, illetve vizszállító képességének megjelölésére a számozás van általánosan elfogadva oly módon, hogy p. a 8. sz. I. fölfogó toroklója a legszükebb helyen 8 mm. nyilásu; 9. sz. I.-é 9 mm. stb.; a számozás általában 1. és 12. közt fordul elő.
Az I.-ok legjobban a lokomotivoknál terjedtek el, hogy más kazánitató szerkezet ma már alig található; de nagyon kedveltek a lokomobilok, hajógépek és a stabil kazánoknál is, mert kevés helyet foglalnak el és különösebb mozgó alkatrészeik nem lévén, fentartásuk is igen egyszerü. A vasuti lokomotivoknál azonban sokszor erős lökéseknek és rázkódtatásoknak vannak kitéve s megtörténik az is, hogy levegő jut a vizvezetékbe, mely okokból néha megszokott akadni az I. Ilyen esetek paralizálására van hivatva az 1884. évben Gresham és Craven által szerkesztett és azóta módosult alakban is készült u. n. restarting I. (ujraindító), mely, ha működésében valami okból zavar áll be, magától ujra megindul. Ezt ugy érték el, hogy a keverő torokló szükebb darabját kissé előre-hátra csuszhatólag helyezték el; ha már most a viz utántódulása megszakad, a szükebb torokló előre tolatik a gőznyomás által s az igy támadt hátsó nyiláson át a gőz a szabadba tódul; ez a kiömlés azonban a vizre erős szivást gyakorol s azt ismét az I.-ba huzza, mire a gőz kondenzálása is ujra kezdődve a készülék belsejében a gőznyomás megszünik s a szükebb torokló is visszanyomatik eredeti helyére (a külső nyomás által). Mások hasonló célból a keverő toroklóra egy csappantyut alkalmaztak (5. ábra), melyen át a gőz épp ugy kicsaphat, mint a fent említettnél s éppen ugy záródik is magától, ha a viz ismét beömlik. Az I.-ok elhelyezésére nézve 1. Lokomotiv.
5. ábra. Restarting injektor.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
