Kisérlet
Kisérlet (experimentum), az az eljárás, amidőn valamely oksági kapcsolat kikutatására magunk rendezzük el a jelenségeket célunk szempontjából, magunk működtetjük az okokat, amidőn tehát mintegy benyulunk a természet folyásába, hogy egy meghatározott pontra nézve fölvilágosítást nyerjünk. Ezért mondjuk is képben, hogy a K. kérdés, melyet a természethez intézünk. Természetesen helyesen kell kérdezni tudnunk, azaz világosan meghatározott föltevésekből kell kiindulnunk s az eszközöket ugy megválasztanunk, a jelenség lefolyását ugy intéznünk, hogy a természet felelhessen s mi a feleletet megérthessük. Azért a K.-nél mindig valamely feltevésből (hipotézis) kell kiindulnunk, a nélkül, hogy hozzá bármi okból előzetesen ragaszkodjuk (aki nagyon beleszeret föltevéseibe, könnyen elvakul a valóság nyilatkozatai iránt); azonkivül pedig teljes járatosságra van szükség a szóban forgó jelenségekre vonatkozólag s végül nagy technikai ügyesség is kell a K.-hez. A K. azért oly hatalmas eszköze a tudománynak, mert megengedi, hogy a kisérletező a kérdéses okot elkülönítheti a rendesen vele egybekapcsolt jelenségektől, vagy ha nem különítheti is el éppen, a nem hozá tartozók, de vele egybekapcsoltak szerepét előzetesen ellensúlyozhatja v. számításba veheti, továbbá az ok működését a mennyiség szempontjából is megfigyelheti.azokat a tudományokat, melyekben a K. nagy szerepet visz, K.-i experimentális tudományoknak is nevezik. A K. tudományos, módszeres alkalmazása különbözteti meg a modern természettudományt a régitől s neki köszönhetjük az exakt tudományok óriási haladását. A régiek inkább feltevésekből indultak ki, melyeket nem tartottak szükségesnek igazolni is; az újak a tényeket keresik, melyeket a K. előbb igazolt. Az első, ki a K. fontosságára utalt és egyszersmind logikai szabályait iparkodott megállapítani, Bacon volt. Szokás K.-i fizikáról, kémiáról, fiziologiáról, sőt újabban lélektanról is beszélni, azaz e tudományoknak K.-eken alapuló tárgyalásáról s előadásáról.
K. a jogban. A magyar btkv fogalommeghatározása szerint az a «cselekmény, melylyel a szándékolt bűntett v. vétség véghezvitele megkezdetett, de be nem végeztetett». A K.-nek tehát két eleme, alanyi (szubjektiv) és tárgyi (objektiv) eleme van. Szubjektiv elem: a bűntett v. vétség véghezvitelére irányzott szándék. A szándéknak határozott v. határozatlan volt a K. szemponjából közömbös. Az elméletet, amely a K.-et csak a határozott szándék eseteire szorítja, a határozatlan szándékra ellenben azt a szabályt állítja fel, hogy határozatlan szándék esetében a cselekmény minősítése kizárólag az eredmény alapján történik (dolus indeterminatus determinatur ab exitu), a törvény, és helyesen, nem fogadta el. Épp oly kevéssé zárja ki a K.-et az erős felindulás (dolus repentinus). Az erős felindulásnak csak az a jelentősége, hogy midőn «furor arma ministrat», a szándék nehezebben állapítható meg (l. Szándék). Ellenben magától értetik, hogy ott, ahol a törvény a bűntett v. vétség alanyi tényálladéki eleméül bizonyos közelebbről meghatározott szándékot, célzatot, u. n. dolus specialist követel, a K.-hez ily specializált dolus fenforgása szükséges; ami annál természetesebb, minthogy ily esetekben a tényálladék alanyi elemét képező dolus specialis hiányában, a tényálladék tárgyi elemét képező eredmény megvalósulása dacára sem lehet bevégzett bűntettről szó. Igy p. a lopás tényálladékához szükséges, hogy a bünös az ingó dolgot azon célból vegye el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa; a csaláshoz azon célzat szükséges, hogy a bűnös magának vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen; a btkv 305. §-a szerint büntetendő súlyos testi sértéshez szükséges, hogy a tettes szándéka nem egyszerüen bántalmazásra, hanem a btkv 303. §-ában taxitive meghatározott súlyos következmények valamelyikére irányuljon. Ezekben az esetekben azért ily célzat, ily specializált szándék nélkül K.-ről szó nem lehet. Minthogy a K. jellemző vonása épp abban van, hogy a szándékolt eredmény be nem következett, p. az ölési szánékkal bántalmazott ember meg nem halt, a K. fogalmilag lehetetlen s ki van zárva a gondatlanságból elkövetett bűncselekményeknél, amelyeknek lényegét éppen az képezi, hogy a bűnös gondatlansága által nem szándékolt eredményt okozott; továbbá az u. n. praeterintentionalis bűntettek eseteiben, amelyeknek lényege a szándékoltnál súlyosabb eredmény előidézésében s okozásában áll, p. a halált okozott súlyos testi sértés.
Objektiv elemként a K.-hez a véghezvitel megkezdése szükséges. Ez határolja el a K.-et a pusztán előkészületi cselekményektől, amelyek a törvény által különösen meghatározott eseteken kivül, bűncselekményt egyáltalán nem képeznek. De hol végződik az előkészület s hol kezdődik a véghezvitel? Ez a legvitásabb kérdések egyike, amelyek iránt teljes egyetértésre nem jutott még a tudomány, mely többé-kevésbbé helyes s gyakorlatilag értékesíthető szempontokat felállított ugyan, de a feleletnek általános érvényü formulázásával mindeddig adós maradt. Nem is csoda, a bűntett nem kenyércipó, amelyen szemeinkkel láthatjuk, hogy meg van-e kezdve? A következő két szempont mégis, kellően alkalmazva, a legproblématikusabb esetekben is, a kérdésnek helyes megoldását biztosítja. Az egyik szempont tisztán gyakorlati, a másik elméleti. A kettő egymást kiegészíti; a helyes megoldás érdeke mindkettőnek együttes tekintetbe vételét igényli. Az elméleti szempont abból indul ki, hogy a modern büntetőjog nem a gonosz szándékot bünteti, hanem a társadalmi jogrendet védi. A büntetésnek alapja nem a tettes szubjektiv erkölcstelensége, hanem a szubjektive is bűnös magatartás, mely jogsértő eredményt okozott. De ha a büntetőjog a társadalmi biztonság érdekében bünteti bizonyos erdményeknek előidézését, bizonyos mértékig legalább kell, hogy büntesse az ily eredmények előidézésének veszélyét. Ebben fekszik a K. büntetendőségének alapja s egyúttal a K. lényege s a véghezvitelnek legbiztosabb ismérve. Véghezviteli cselekmény ennek alapul vétele mellett az, mely magában hordja a büntetés alatt tiltott eredmény előidézésének, okozásának veszélyeit. A K. okság mint potencialitás. Véghezviteli cselekmény s annálfogva K. az, mely a büntetés alatt tiltott eredményt előidézhette. Aki ölési szándékkal mérget vagy pisztolyt vásárol, az előkészület határait nem lépte tul, mert ölésre alkalmas eszköznek vásárlásával ölni nem lehet. A gyakorlati ismérv a bűntett törvényszeinti tényálladékára van tekintettel, a véghezviteli cselekedetnek a tényálladék megvalósításának megkezdését képező cselekedetnek, rövidebben «tényálladéki cselekedetnek» kell lennie. Az előbb példában tehát nincs K. azért, mert a méregvásárlás az emberölésnek a törvény által meghatározott tényálladékához nem tartozik. Az u. n. összetett tényálladékokra megjegyzendő különösen, hogy a K.-hez nem szükséges valamennyi, hanem elég egy tényálladéki cselekedetnek megkezdése. Igy p. a betöréses lopás K.-éhez elég a betörésnek s nem szükséges az elvételnek is megkezdése, a rablásnál elég az erőszak megkezdése az elvétel megkezdése nélkül, mert a betörés amott, az erőszak emitt tényálladéki cselekedet. Az elméleti ismérv mindkét esetben kétségtelen. Egy harmadik s számos esetben igen használható ismérv a cselekmény egyértelmüsége, vagyis oly minősége, amely kétségtelenné teszi, hogy az vmely bűncselekmény elkövetésére is irányul. Oly cselekmény, mely ebben a tekintetben kétértelmü, vagyis kétséget hagy fenn az iránt, bűntelen v. bűncselekményre irányul-e, véghezviteli cselekménynek nem tekinthető. A megkezdett véghezvitel hiányánál fogva nem képeznek K.-et: 1. a gondolatok; 2. a bűntett elkövetésével való fenyegetés; 3. a bűnszövetség; 4. a merően előkészítő cselekmények; 5. az u. n. alkalmatlan K. Az u. on objektiv elméletnek egyik sarktételét képező, ezzel a tannal szemben az u. n. szubjektiv elmélet azt tanítja, hogy a bűntett elkövetésére irányzott s véghezviteli cselekményben külső kifejezésre jutott szándék K.-et állapít meg akkor is, ha a külcselekedet a bűntett elkövetésére teljesen alkalmatlan. Hogy egyenesen a józan észnek ez az aberrációja hová vezet, mutatja, legjobban a szubjektiv elméletet egész merevségében a végletekig követő német (lipcei) Reichsgericht-nek általános feltünést keltett itélete, amely megkisérlett magzatelhajtás bűntette miatt elitélte azt a leányt, aki tévesen terhesnek tartva magát, jóllehet tényleg terhes nem is volt, a vélt magzatának elhajtására irányzott szándékkal egészen ártalmatlan szert vett be, amelyről azt hitte, hogy elhajtásra alkalmas, és Burinak, a szubjektiv elmélt főképviselőjének ismeretes két példája, hogy aki gyilkos szándékkal másnak cukrot ad be, mert azt hiszi, hogy cukorral ölni lehet, vagy gyilkos szándékkal másnak haláláért imádkozik, mert azt hiszi, hogy az illető az imádságtól meghal (az u. n. Todtbeten): gyilkossági kisérletért bűntetendő. A szubjektiv elméletnek érvelése az: minthogy ok az, amiből az eredmény feltétlenlül s szükségszerüen bekövetkezik, az a körülmény, hogy adott emberi magatartásból bizonyos eredmény be nem következett, világos bizonyítéka annak, hogy abból ez az eredmény be nem következhetett; az okság fogalma tehát, vagyis a bűntettnek objektiv mozzanata a K. alapjául el nem fogadható, mert annak alapul vétele mellett K.-ről szó egyáltalán nem lehetne. A K. alapjául tehát csakis a szándék, a bűntettnek szubjektiv mozzanata fogadható el.
A K.-nek vannak fokai. Megkülönböztethetjük a be nem végzett és a bevégzett K.-et; amannál pedig a távoli és közeli K.-et. Ez utóbbi felosztás sok tekintetben vitás, de csekélyebb jelentőségü is, fontosabb az első. Be nem végzett K. akkor forog fenn, ha a tettes még nem követett el mindent, ami a bűntett bevégzésére szükséges; ha ellenben a tettes mindazt már elkövette, de az eredmény akaratától független oknál fogva még sem következett be, bevégzett K. forog fenn. Sokan - igy főleg az olaszok és a franciák - a K. fogalmát csak a be nem végzett K.-re szorítják, a bevégzett K.-et mint szubjektiv bevégzett bűntettet, elmaradt, meghiusult bűntettnek (délit manqué, delitto mancato) nevezik. A magy btkv ezt a különbséget nem teszi meg, de az azért nálunk is nemcsak az igazságos büntetés-kimérés, hanem az önkéntes elállás szempontjából és jelentőséggel bir. Nem büntetendő a K., a) ha a tettes a megkezdett bűntett v. vétség véghezvitelétől önként elállott. Ez pozitiv formulázása a K. ama kellékének, melyet némelyek a K. fogalommeghatározásába vesznek fel, hogy t. i. a bűntett bevégzése a tettes akaratától független okok folytán maradt el. Mikor önkéntes az elállás? ez a kérdés is vitás, a törvény rendelkezése alapján is azonban kétségtelen annyi, hogy a tettesnek magától a bűntettől kell elállania, nemcsak a bűntett véghezvitelére választott, de talán célszerütleneknek felismert eszközöktől; s ha nem is szükséges a megbánás, viszont nem szorítható az önkéntesség kizárása arra az esetre, ha fizikai kényszer gátolta meg a tettest a merénylet végrehajtásában. A tolvaj, aki a feléje közeledő léptek zajára megszökik, önként elállottnak nem tekinthető. Az önkéntes elállás szubjektiv bűnösség kizárási ok; részesség esetében tehát a bűntetlenség azokra a részesekre, kik nem önként állottak el, ki nem terjed. Bevégzett K. esetében - p. a tettes rálőtt az előtte álló emberre - az elállás lehetősége fogalmilag ki van zárva. Ha a tettes, noha tehetné, másodszor nem lő, ez nem elállás a már bevégzett K.-től, hanem a K.-nek nem ismétlése. Nem büntetendő a K., b) ha a bűntett v. vétség tényálladékához tartozó eredményt a tettes, mielőtt cselekménye felfedeztetett, önként elhárította. Igy p. gyilkossági K. miatt nem büntetendő az, aki az általa megmérgezett egyénnek idejekorán önként ellenmérget ad s ekként a halálos eredményt megakadályozza. Mindkét esetben azonban csak a K.-nek büntetendősége szünik meg, ha a K.-i cselekmény már magában véve valamely más bűncselekmény tényálladékát megállapítja, az erre megállapított büntetés alkalmazandó. A fenti példában p. a tettes testi sértésért büntetendő, ha a beadott méreg testi sértést megállapító egészségháborítást okozott. Az idegen házba betört tolvaj, ha a lopás véhezvitelétől önként eláll, lopás K.-e miatt ugyan nem, de a betörés által elkövetett magánlaksértés miatt igen is büntetendő. Hazai jogunk szerint feltétlenül csak a bűntett K.-e büntetendő, a vétségnek K.-e is büntetendő, csalásnál nem. Kihágásoknál a K. egyáltalán nem büntetendő. A K. büntetése a dolog természeténél fogva mindig csak relativ lehet, viszonyítva t. i. a bevégzett bűntett büntetéséhez, mert a K. a bevégzett bűntetthez ugy viszonylik, mint a kevesebb a többhöz. Azért a K. büntetésének mindig enyhébbnek kell lennie. A francia törvény drákói szigorát, mely a K.-et a bevégzett bűntett büntetésével sujtja, a tudomány már régen elitélte. Némely törvények a K. büntetését a bevégzett bűntett büntetésének bizonyos hányadrészében állapítják meg. Az olasz btkv szerint p. a be nem végzett K. büntetése a bevégzett bűntett büntetésének legalább 1/3-a, legfelebb 1/2-e; a bevégzett K.-é pedig a bevégzett bűntett büntetésének 1/3-a, legfölebb 5/6-a. A magyar btkv csak azt rendeli, hogy a K. a bevégzett bűntettnél v. vétségnél enyhébben büntetendő, a büntetés a véghezvitt bűncselekményre megállapított büntetés legkisebb mértékén alól is, sőt a megállapítottnál enyhébb nemben is kiszabható. Igy p. a szándékos emberölés 10-15 évig terjedhető fegyházzal büntetenő, a K. büntetésénél le lehet szállami 2 évi fegyházra, sőt az enyhébb büntetési nem (börtön) alkalmazásával 6 hónapi börtönre. A 92. §-nak alkalmazása (rendkivüli enyhítő körülmények) a K.-nél sem lévén kizárva, annak alapján a börtönről fogházra (egy napi minimummal) le lehet szállani. A büntetési tétel tehát egy napi fogház, mint legkisebb és 15 évi fegyháznál legalább egy nappal kevesebb, mint legmagasabb büntetés. Halállal büntetendő bűntett esetében azonban a K. büntetése 5 évi fegyháznál, életfogytiglani fegyházzal büntetendőknél 3 évi fegyháznál egyhébb nem lehet.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
