Zichy
Zichy-család (zichi és vásonkeői gróf és nemes). A család első oklevélileg kimutatható őse Zayk Gál 1260 körül, aki a család mostani tulajdonát, Zajk községet (Zala) birta. Másik ősi birtokuk Zich helység. A család hosszu ideig Zajkról nevezte magát, s csak a XIV. sz.-ban kezdte használni a de Zich elnevezést. Gálnak unokája Péter Károly Róbert alatt élt s Esztergomnál esett el; testvérei László és Jakab 1347. Nagy Lajos alatt kaptak admányt. Jakab fiai közül Benedek a Hunyadiak korában élt s Mátyás alatt vitézkedett. Fia, II. Benedek egyik unokája, I. György előbb hadi pályán tüntette ki magát, majd Moson és 1592. Vas vármegye alispánja. Három házasságából hét gyermeke született, kik közül III. Benedek 1623. vasvármegyei szolgabiró, 1630. követ és később alispán volt. Ennek helyére, Mihály 1635. vasvármegyei szolgabiró, utóbb magyar seregnél ezredes volt; öt fia közül Ádám 1723. Bács megye alispánja, majd a dunántúli kerületi tábla ülnöke, 1730. nádotir itélőmester volt s 1732. báróságra emeltetett, de mag nélkül halt el. Ez ágból származtak Mihály (l. o.). festőművész és Antal (l. o.) főrend. I. György másodszülött fia I. Pál az összes Z. törzsatyja. 1619. veszprémi várkapitány, Győr s a szomszéd erődök alvezére s arany sarkantyus vitéz; ő szerzé a veszprémi és fejérvármegyei jószágokat. Megh. 1638 jan. 28. Egyetlen fia, I. István (szül. 1616 szept. 18., megh. 1693 márc. 15.), serdült korában már kamarás III. Ferdinánd udvarában. Előbb győri várparancsnok, majd országos altábornok, 1655. kamarai elnök és báró lett, 1661. koronaőr, 1676. pedig összes utódaival együtt grófi rangra emeltetett, 1681. Moson vármegye főispánja, majd főajtonálló, 1690. tárnokmester lett. A családnak roppant vagyonát nagyobbára ő szerzé. Kettős házasságából származott 3 fia közül Ádám kamarás, v. b. t. tanácsos, győri kapitány és mosonvármegyei főispán volt. Ádámnak fia Károly Szavójai Jenő alatt harcolt. Szintén mosoni főispán volt. 1735. koronaőr lett. Ádámnak testvére II. István. Először Szabolcs vármegye, később Komárom vármegye főispánja volt, 1693. szintén koronaőrré választatott. Nagy része volt Palota visszavételében. Fiai közül László a komáromi, Péter a szabolcsi főispánságban követte. Az előbbi magtalanul halt el. Az utóbbit l. Z. Péter. Péter gyermekei közül Ferenc győri püspökségre emelkedett; László szabolcsi főispán lett; Miklós szintén szabolcsi főispán volt és benne kihalt II. István ága. I. Pál hat gyermeke közül III: János az, aki fentartotta tovább is a családot. Ez a III. János 1707. királyi tanácsos volt. Két figyermekével két vonalra oszlik a család.
Zichy-család címere.
I. A palotai vonal. Megalapítója IV. János (szül. 1738., megh. 1778.). Három fia három ágnak lett alapítója: V. János (szül. 1777. jun. 30., megh. 1830 jul. 26.) a lángi, Zsigmond (szül. 1741., megh. 1806.) az adonyi vagy szentmiklósi és Miklós (szül. 1750., megh. 1826 szept. 22.) a palotai ágnak. A lágni ágból származott Nándor (l. o.). Nándor testvére VI. János (szül. 1835 dec. 31.), kinek fia VII. János (l. o.). A palota ág fiágon Z. Miklósban 1875 ápr. 19. kihalt.
II. Oroszvári vonal. Törzsayja IV. István (szül. 1751 febr. 17., megh. 1812), kinek fiai közül V. Ferenc a vedrődi, Károly (szül. 1753 márc. 4., megh. 1826 szept. 28.) a vázsonyi, V. István (szül. 1757 jul. 14., megh. 1841 jun. 30.) a csicsói ágat alapítá. V. Ferenc, a vedrődi ág alapítója, Békés, majd Pest vármegye adminisztrátora, 1788. zempléni főispán, majd főpohárnok, veszérémi főispán volt. A Ludoviceumra 12 000 frt alapítványt tett. Tiz gyermeke közül három: VI. Ferenc, Károly és Edmund három vonalra osztották a vedrődi ágat: a) seregélyesi, alapítója VI. Ferenc (szül. 1774., megh. 1861.); b) cifferi, alapítója Károly (szül. 1785., megh. 1876); c) szentmihályi, alapítója Edmund (szül. 1811., megh. 1891.). Domokos 1842-től 1849-ig veszprémi püspök. VI. Ferenc bihari főispán, kir. főajtonálló, v. b. t. tanácsos stb. volt. Fiai közül VII. Ferenc (l. o.) tünik ki. Unokái közül: Géza (l. o.) zeneszerző, VII. Ferenc fiai, József (l. o.) és Ágost L. o.). Károly, a cifferi vonal alapítója, cs. kir. kamarás volt. Edmund, a szentmihályi vonal alapítója (szül. 1811., megh. Bécsben 1894.) fiatal korában katonáskodott. 1832. megnősülvén, elhagyta a szolgálatot, visszavonult birtokára. Majd hosszabb utazásokat tett s végül Bécsben élt, főleg művészeti tanulmányoknak. Igen becses gyüjteménye volt művészeti tárgyakból. Fia Jenő (l. o.).
Az oroszvári fővonal második ága a vázsonyi, melyet Károly alapított. Ezen Károly kir. kamarás, 1782. békési főispán, tárnokmester, 1787. országbiró, s a m. kir. helytartó tanács elnöke volt. 1808. az aranygyapjas rendet kapta. Ugyanazon évben miniszter, később miniszterelnök lett. Gyermekeiben a vázsonyi ág is megoszlott. Fia Ferenc (szül. 1777., megh. 1839.) alapítá az oroszvári vonalat. Ezen Ferenc nőül vevén a fiúsított Ferraris Vilma grófnőt (1811), a család ezentul a Z.-Ferraris nevet viseli. Ferenc fiai közül Manó (l. o.) és Bodog említendők. Bodognak fia Z.-Ferraris Viktor (l. o.). A vázsonyi ág második vonala a libényszentmiklósi, melynek alapítója Károly (született 1778., meghalt 1834.) pozsegai főispán, kir. kamarás. A harmadik vonala a darufalvi, megalapítója Miklós (szül. 1796., megh. 1856.), a darufalvi uradalom tulajdonosa. Tiz gyermeket hagyott hátra. A csicsói ág alapítójával V. Istvánnal fiágon kihalt.
1. Z. Ágost gróf, utazó és politikus, szül. 1852 jun. 14. Z. Ferenc tárnokmester fia. Tanult Nagyszombaton, Bécsben és Budapesten, hol jogdoktorrá is avattatott. 1875. József testvérével nagy utat tett Kelet-Ázsiába, honnan Szibérián át utazott vissza. Útjáról a földrajzi társaságban több előadást tartott. 1878. Észak-Amerikába utazott. 1879. a szempci kerületben képviselővé választották, 1883. fiumei kormányzóvá lett s az maradt 1882-ig. Önálló művei: A Buro-Bador Japánban (Budapest 1877) s Dominion of Canada (u. o. 1879).
2. Z. Antal, iró és főrendiházi tag, Z. Mihály festőművész bátyja, szül. Zalán (Somogy) 1823. A gimnáziumot a veszprémi piaristáknál, a jogot a pesti egyetemen elvégezvén, patvarista volt Szentkirályi Mór akkor pestvármegyei alispán, majd Somssich Pál országgyülési követ mellett az 1843-44-iki országgyülés alatt. Az 1847-48-iki orszggyülés nyilvános pályája kezdetén mint Moson vármegye aljegyzőjét és tiszti ügyészét érte s mint ilyen választatott meg először országgyülési képviselővé. Ez időben kezdte meg irói működését is kisebb lirai költeményekkel és hirlapi cikkekkel az Életképekben, Honderüben stb. 1848. elkisérte az országgyülést Debrecenbe is, mint az u. n. békepárt tagja s ott a Jókai szerkesztése alatti Esti Lapoknak munkatársa volt. A szabadságharc bukása után hadi törvényszék elé állították, majd Somogy vármegyébe jószágára belebbezték. 1860-tól mint Somogy vármegye főjegyzője, majd mint a tabi kerületnek megválasztott országgyülési képviselője lépett fel ismét a közélet terére s publicisztikai és szépirodalmi működését újult erővel kezdte meg. A Pesti Naplóba irt vezércikkei, valamint röpiratai (A kérdéshez, 1861; Szabadelvü konzervativ politika, Pest 1862; Csonka minisztérium mint közvetítő (1866) hozzájárultak a közjogi kérdések tisztázásához. A rövid politikai szünet alatt angol közjogi és történelmi tanulmányainak eredményeit foglalta össze Anglia története a forradalomig (Pest 1866) és Az angol forradalom története (u. o. 1867) c. műveiben. Angol tanulmányainak, Macaulay fordítása mellett, kiegészítői voltak: Stuart Mária (1865), Strafford (Pest 1865) és Cromwell címü drámai korrajzai, melyek együttvéve trilogiát alkotnak; Cromwellje 1865. Teleki-jutalmat nyert. Z. dolgozott egyúttal Csengeri Budapesti Szemléjébe és Arany J. Koszorujába, Kemény Zs. Pesti Naplójába stb. A Kisfaludy-társaság 1866., az akadémia 1870. tagjává választotta. Amott a Szónoklatról irt értekezéssel (Pest 1868), itt pedig Horatius szatiráinak műfordításával s hozzá irt bevezető és magyarázó jegyzetekkel foglalta el székét. Az 1865-68-iki országgyülésnek igen tevékeny tagja volt. Gyakran volt bizottsági előadó, az első delegációban is (mint a tengerészeti budget referense, amely szakmában utódai később mind miniszterek lettek). Azután egyik alkotója volt a közoktatási törvénynek, majd mint tanfelügyelő a fővárosban legbuzgóbb életbe léptetője. Szülőföldének, a tabi választó kerületnek kétszeri képviselete után még mint Pápa és Sopron város országgyülési képviselője vett részt a politikában s tagja volt a később feloszlott törvényelőkészítő bizottságnak. Mint költő néhány elegiát, szatirát, epigrammot irt. Elbeszélései az Olcsó Könyvtár egyik kötetében vannak összegyüjtve. Mint műbiráló is, különösen a Shakespere és Moliere-fordításoknál sikeresen működött közre. A m. tud. akadémián mint tiszteletbeli tag is széket foglalt egy Lessing-tanulmánynyal, kinek Bölcs Náthányját is lefordította. Majdnem állandó tagja az akadémia Teleki-féle drámabiráló bizottságának. Hunfalvy Pál halála óta az akadémia I. osztályának elnöke. A fővárosnál, főleg a tanügyi osztálynál, éveken át nagy tevékenységet fejtett ki, hasonlóképen folyvást működik társadalmi s egyleti téren. Jelenleg a főrendiház tagja s ott szabadelvü, konzervativ álláspontot képvisel. A tervezett közigazgatási reform ellen külön röpiratban foglalt állást (Pest 1871). Hosszu időn át foglalkozott a Széchenyi-irodalommal s tanulmányainak eredményét közzétette Széchenyi István gróf életrajzában (1897). Kiadja Széchenyi István gróf munkáit és levelezéseit jegyzetekkel. E tárgyhoz tartozik Psychiatria és politika címü polemikus értekezése is, valamint Eszmék, adatok adomák Széchenyi István gróf naplójából c. könyve (Budapest 1880), számos közlései a Budapesti Szemlében, az akadémiában tartott felolvasásai stb.
3. Z. Ferenc, gróf, tárnokmester, szül. Pozsonyban 1811 jan. 24., megh. 1897. Közpályáját jogi tanulmányai befejezése után Pest vármegyénél kezdte, honnan az udvari kancelláriához került titkárnak. 1839. Fiume alkormányzója. Két év mulva az újonnan alkotott pozsonyi váltótörvényszék elnöke lett. Több pénzintézet, igy különösen az első pozsonyi takarékpénztár, neki köszöni létét. Ugyanezen időben kezdeményezte a szolnok-pesti vasútvonal építését. 1847. a helytartó tanács ideiglenes elnökévé neveztetett ki. 1848. pedig Széchenyi István államtitkárnak vette maga mellé. Az 1849-iki orosz inváziókor Paskievics hadseregében főbiztos volt. 1851. a magyar érdekek mellett kelt síkra Bécsben, de eredménytelenül s azért visszavonult. 1854. Miksa főherceg udvarmestere lett, ki ezen időben Lombardia és Velence kormányzója volt. 1861. újra hivatalt vállalt. Nógrád vármegye főispánja lett, de amint az alkotmányos időszak véget ért, megint visszavonult és leginkább gazdaságával foglalkozott. Különösen bortermelésben tünt ki. 1874. konstantinápolyi nagykövet lett, s ezen állásában az orosz-török háboruban nevezetes szerep jutott osztályrészeül. 1879 óta birtokán élt. Mint tárnokmester (1888 óta) az ország zászlósai közé tartozott. A delegációban mint a külügyi bizottság elnöke vett részt.
4. Z. Géza gróf (vedrődi), zongoraművész, költő és zeneiró, a főrendiház tagja, szül. Sztárán (Zemplén) 1849 jul. 22. Apja Lipót gróf volt. A gimnáziumot és a jogot Pozsonyban végezte és u. o. nyert Mayrbergertől oktatást a zenében is, melyhez már kora ifjuságában ritka tehetségét s vonzalmat tanusított, amely még akkor szem szünt meg, sőt még nagyobb mértékben fokozódott, mikor 14 éves korában egy szerencsétlen vadászaton jobb karját elvesztette. Szilárd elhatározását magát bal kézzel zongoraművészszé kiművelni: fényes eredmény koronázta s neve mint virtuózunikumnak nemcsak a hazában bent, hanem egész Európában ismert, becsült s ünnepelt, mert magas művészetét nem a maga, hanem a jótékonyság és a közművelődés érdekében értékesíti. Z. nem érvén be a virtuózi dicsőséggel, a zeneköltői babérokra is pályázott s ezen is kimagasló eredményeket ért el. A zenetudományban Volkmann Róbert, Liszt Ferenc voltak tanárai. A zongorairodalom terén egészen új balkézvirtuózitási iskolának lett a megteremtője, s e nemben megjelent eredeti és átirati művei unikomoknak nevezhetők; de nemcsak ez irányban magasult ki, hanem az eredeti dalszerzés, a férfi- és vegyes kar, s az instrumentális zene terén is, egészen a legmagasabb műformáig, az operáig. Legsikerültebb s értékesesebb nagyszabásu zeneművei a következők: Dolores, magánének, vegyes kar és nagy zenekarra; A zene, szintén ily keretben; Egy vár története, 12 zenekari darabból álló suite; Szerenád férfikarra, zongorakisérettel; Liszt-induló, nagy énekkarra; e mellett irt számtalan kisebb-nagyobb keretü zeneművet zongorára, énekre s más hangszerekre, melyek mindannyian disztingvált ízléséről s tudásáról tesznek tanuságot. Alár címü magyar társadalomtörténeti nagy operája 1896. került első bemutatásra a magyar királyi operaházban, melylyel határozott sikert aratott és melyet Német- és Franciaország szinpadjain is be fognak közelebb mutatni. A 80-as években majdnem egész Európát beutazta s mindenütt feltünést keltett fenomentális virtuózitásával. Z. mint iró, költő és drámairó is jelentős nevet vívott ki, tagja a Kisfaludy- és a Petőfi-társaságnak, melyek körében többször nagy érdeket keltett felolvasásai és esztetikai tanulmányaival. A nemzeti zenede a 70-es években elnökéül választá s mint ilyen, annak nemcsak szellemi előkelőségével emeli tekintélyét, hanem anyagi támogatásával és vezényletével is emeli virágzását. 1891. a király a magyar királyi opera s nemzeti szinház intendánsává nevezte ki s annak ügyeit majd három évig vezette. Sok lényeges reformot léptetett életbe s ez idő alatt a legöbb s legérdekesebb új hazai s külföldi operák, balletek kerületek szinre. Igazgatásának utolsó évében családi gyász érte, elvesztvén szeretett nejét, Karácsonyi Melanie grófnőt; e csapás annyira lehangolta, hogy visszavonult a nyilvánosság teréről s intendánsi állásától is megvált (1894), nem csekély hátrányára a hazai és általános művészetnek. Jelenleg Pozsonyban él. Z. mint költő dalaihoz, nagyszabásu énekműveihez és operáihoz i smaga irja a szükséges szöveget. Jelenleg új operán dolgozik, melyhez a szöveget szintén ő maga irta. 1882. kamarás, 1884-ben a Lipót-rend lovagkeresztese, azonkivül számos külföldi rendjel birtokosa.
5. Z. Jakab gróf, képviselő, szül. Kassán 1872 ápr. 2. Középiskolát végzett, érettségit tett és azután a kassai gazdasági iskolát járta végig, hol oklevelet is szerzett. Hosszabb utazást tett Európában és Észak-Afrikában. 1896 óta nemzeti párti képviselő.
6. Z. János gróf, politikus, szül. Nagy-Lángon (Fejér) 1868 máj. 30. Középiskolai tanulmányait Kalksburgban és Székesfejérváron, a jogot Berlinben és Budapesten végezte, mely utóbbi helyen 1892. az államtudományok doktora lett. Még mint egyetemi hallgató Budapesten megalapította a Szent-Imre-önképzőegyesületet. 1893. Fejér vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1896. néppárti programmal a mosonvármegyei zurányi kerület országos képviselője, s mint ilyen a pénzügyi bizottság tagja. Irodalmilag is működött, számos apróbb cikket irván különböző hirlapokba.
7. Z. Jenő gróf, szül. Szent-Mihályon 1837 jul. 5-én. Tanulmányait Székesfejérváron kezdte és Németországon folytatta, hol a jogtudományt is hallgatta. Németországból való hazatérte után 1860-ban főszolgabiróvá lett Fejér vármegyében. 1861. Bihar vármegye bodajki kerületét, 1865-1872. Bihar vármegye élesdi kerületét képviselte, ugyanekkor ügyvédi oklevelet is nyert. A képviselőházban a Deák-párt hive és magának Deáknak kedves embere volt. 1870. azonban a közgazdasági ügyek tárgyalásánál ellentétbe jutott pártjával, melyből kilépett és pártonkivüli álláspontra helyezkedett. Utóbb Székesfejérvárt, 1884. Budapest belvárosát, 1887-96. a bobrói kerületet képviselte; e sorok irásakor Ipolyság mandátumát birja és tagja a közgazdasági bizottságnak. Politikai szerepénél jóval fontosabb a közgazdasági és ipar érdekében kifejtett szerepe, melynek fejében a félig gúnyosan kapott, de komolyan kiérdemelt «ipargróf» elnevezést nyerte melléknévül. Már 1866-iki nagy külföldi utazása a magyar mezőgazdaság érdekében történt (Angliában a vizépítészetet és csatornázást, Hollandiában pedig a lecsapolási és öntözési munkálatokat tanulmányozta). Tapasztalatait meg is próbálta anagy magyar Alföld érdekében értékesíteni; első sorban az alföldi csatornázást sürgette és 1868. megirta A duna-tiszai, vagyis a Pest, Szeged, Szabadka és Kula közti csatorna c. röpiratát. Csakhamar a mezőgazdaságról az iparra és ennek hatalmas emeltyüjére a kiállításokra fordította figyelmet. Hosszasan tanulmányozta az 1876-iki szegedi kiállítást és tapasztalatait a székesfejérvárin értékesítette, melynek elnöke volt s melynek védnékéül József főherceget sikerült megnyernie, utána pedig a budapestinél, melynek alelnöke volt. Az eredmény (25 000 forint netto) a viszonyokhoz képest fényesnek volt mondható s az iparosvilág egyre növekvő bizalommal fordult Z. felé. 1881. őt választották meg az országos iparegyesület elnökévé, melynek a magyar általános iparegylettel való fuzióját 1882. szerencsésen végrehajtván, mint az egygyé tömörült két egyesület elnöke most már az iparosoktatás rendezését vette kezébe (13 000 forintot sajátjából adott, az elsőfoku ipariskolák szervezését 86 városban személyesen végezte). Nagy tevékenységének képét kiegészítik a népoktatás és a tudományok és művészetek felvirágoztatása érdekében tett fáradozásai. 1880. A népnevelési egyesületek létesítése c. röpiratában a népnevelés rendezését sürgette, kezdeményezte a székesfejérvári Vörösmarty-szobor felállítását és az ottani állandó szinházat, legújabban pedig tudományos expediciót szervezett a Kaukázusba, mely fontos néprajzi és régészeti eredményeken kivül a magyar őstörténetre is hivatva van fényt deríteni. Az utazás eredményeiről egy pompás díszműben számolt be (Budapest 1897, 2 köt.), melynek néprajzi és régészeti részét Jankó János és Pósta Béla irták. A sikeren buzdulva újabb expediciót tervez. Fáradhatatlan tevékenysége jutalmául több város (Székesfejérvár, Szeged, Szabadka) díszpolgárrá választotta; 1876. megkapta a Lipót-rend középkeresztjét, 1885. az I. osztályu vaskorona-rendet, 1884. a v. b. t. tanácsosi méltóságot.
8. Z. József gróf, főrend, v. b. t. tanácsos, a vaskorona-rend nagykeresztese, szül. 1841 nov. 13. Tanulmányait Pozsonyban és Bécsben végezte, jogi doktorátust szerzett s azután nagy utazást tett Török- és Görögországban, Kis-Ázsiában, Palesztinában, Egyiptomban, Orosz- és Németországban stb. Hazatérve a királyi kuriánál működött 1865-ig, amikor országos képviselő lett. 1867. a kereskedelmi minisztériumban osztálytanácsos, majd közmunka- és közlekedési miniszter lett. Már előbb 1870. Fiume kormányzójává, majd Pozsony vármegye főispánjává neveztetett ki, de ezen állásokról lemondott.
9. Z. Manó gróf, szül. 1808 dec. 26., megh. Pesten 1877 ápr. 5. Atyja teljesen német nevelésben részesítette, ugy hogy később is törve beszélt magyarul. Ifju korában katonai pályán volt, előbb gárdista, később huszár. Mikor a szabadságharc kitört, az osztrák hadseregből őrnagyi ranggal a honvédségbe lépett. Előzőleg már ott látjuk a 40-es évek országgyülésein, mint a leglelkesebb hazafiak egyikét. Magyar érzelmeinek számtalanszor adta jelét szóval és tettel. Az országgyüléseken a legerősebben exponálta magát magyarságáért. A szabadságharc idején minden ezüstjét és ékszerét a haza javára áldozta. Utóbb a horvátok ellen tekintélyes nemzetőr-csapatot gyüjtött. 1848 okt. 12. Horpácsnál Karger alezredesnek nagy segélyére volt Theodorovics tábornok megveretésében. Az alkotmányos időkben, mint képviselő és főrendiházi tag élénk szerepet játszott. Gyermek nélkül halt meg.
10. Z. Mihály, világhirü magyar festő, szül. Zalában (Somogy) 1827. A rajzolás és festés elemeit Marastonitól, a pesti rajz- és festőiskola alapítójától nyerte, 1844. pedig Bécsbe ment, hogy Waldmüller oldala mellett képezze magát. Ez a tanár, kinek kedves mondása volt, hogy nem a kézzel, hanem a szemmel festünk, csakhamar annyira megszerette fiatal növendékét, hogy egyik olaszországi útjára el is vitte magával. Z. ekkor már nem volt egészen ismeretlen a bécsi művészi körökben: Haldokló vitéze figyelmet ébresztett, a Mentő csónak pedig, mely szász-aranyas pályadíjat nyert, művészi pályájának szép bevezetését képezte. Bécsi tartózkodásának idejéből két képet őriz nemzeti muzeumunk: az Anya fájdalmát s vallásos festményét: Krisztus levétele a keresztről. Z. 1847. Helena orosz nagyhercegnővel, mint leányának Máriának rajzmestere, Szt.-Pétervárra utazott, midőn azonban az orosz katonai hatalom, mint az osztrákok szövetségese, leverte a magyar szabadságharcot, megvált az udvartól és függetlenül működött az orosz fővárosban. Számos képet festett ugy olajban, mint aquarell gyanánt s ezek mind tágabb és tágabb körben szereztek elismerést művészetének, minek következtében Miklós cár udvarához vette. Utóda is trónralépése ünnepélyeinek főbb mozzanatait vele festette meg. Sebtében felvett s aprólékos szorgalommal kidolgozott rajzai annyira megnyerték az uralkodó körök tetszését, hogy 1856-ban kineveztetett rang szerint is udvari festőnek. Ez időtől fogva kevés alkotása került ki Szt.-Pétervárról. Pedig Z. ereje ezekben az udvar és vadászképekben nyilatkozik meg leghatalmasabban. Kitünőbb illusztrátorra már gondolni is alig lehet: Byron, Lermontov, Madách, Petőfi és újabban Arany János hivebb tolmácsra már nem találhattak volna. Olajképei: a Szirén-ciklus, a Hulló csillagok, a Halottak órája egytől-egyig fantasztikus alkotások, minőket csak olyan rendkivüli tehetség merészelhet, mint Z., kit Gautier Teofil egy alkalommal egész találólag «monstre de génie»-nek nevezett. E nagyméretü olajfestményektől a bájos kicsiny képekig Z. művészetében mintegy átmenetet képeznek a szines kartonok: a Bor hatalma, az Autodafé és a Tivornya III. Henrik francia király udvarában. Sokszor megcsodálták akt-tanulmányait. A felfogás nemessége a technika tökélyével szövetkezik e nemü rajzaiban. Női tanulmányainak minden egyes lapja valóságos mesterműve a meztelen test ábrázolásának. Történeti képei közül legnevezetesebbek: Luther a Wartburgon, Messiás, Dämon hatalma és Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. Z. a hetvenes években Párisba tette át lakását, onnan pedig Budapestre jött abban a reményben, hogy kiváló tehetségét a magyar képzőművészet javára értékesíteni fogja a magyar kormány. Hónapokat töltött Zalában és Budapesten, miután azonban látta, hogy következetesen mellőzik, visszautazott Oroszországba és újra elfoglalta fényes pozicióját a cári udvarnál. Hazáján azonban folyvást a régi szeretettel csügg s valahányszor arról van szó, hogy valamely jótékony célra áldozni kell, Z. mindig az elsők között van. Több album és díszmű köszönheti fő vonzó erejét az ő geniális és eszmékben mindig gazdag rajzainak. Allegorikus kompoziciói, melyeket a Segítség és az Aradi vértanuk albuma számára készített, folytonos emelkedésben mutatják csodás tehetségét. Miként a művész utolsó leveleiből látható, Arany János balladáin kivül, melyekből az első kötet nem rég jelent meg, Garay János költeményeit is illusztrálni szándékozik. Pétervárott 1894. ülte meg művészi pályájának félszázados jubileumát, mely alkalommal az orosz birodalom minden vidékéről s Európa számos városából melegen üdvözölték. Munkáiból egész érdekes és becses szemelvényt közelébb az Athenaeum bocsátott közre Z. élete és munkái címen.
11. Z. Nándor gróf, politikus, szül. Pozsonyban 1829 nov. 26. Politikai és jogi tanulmányait Bécsben végezte, hol filozofiai doktori címet is nyert. Azután gazdálkodott, az országos gazdasági egyesületben is szerepelt, de a politikától az abszolut kormány ismételt felszólításai dacára távol tartotta magát. 1861. Fejér vármegye alispánja, a Mailáth-Sennyey-féle provizórium alatt a helytartó tanács alelnöke. 1863. egy politikai sajtóperből kifolyólag szigoruan elitélték (börtön, a kamarási méltóság és grófi cím elvesztése). A kiegyezést követő első alkotmányos országgyülésen a rácalmási kerületet képviselte s a Deák-párt hive volt, 1875. Székesfejérvártól kapott mandátumot. A fuzió után a Sennyey-féle konzervativ párt egyik fő támasza volt, 1884. szervezte azt az ellenzéket, mely a zsidók és keresztények közötti házasságról szóló törvényjavaslat ellen tömörült. Az egyházpolitikai küzdelmekben, s újabban a már szentesített törvények esetleges reviziójára vonatkozó törekvésekben mint a néppárt egyik vezére vesz részt.
12. Z. Ottó gróf, szül. Molnáriban (Vas) 1815 jul. 20-án, megh. Sopronban 1880 jan. 17. Az osztrák hadseregben viselt főhadnagyi rangjáról még 1848 előtt lemondott és részt vett a szabadelvü párt politikai küzdelmeiben. A szabadságharc kitörésekor ismét kardot kötött s a magyar kormány által őrnagygyá neveztetett ki. A komáromi várőrségnél szolgált egész a kapitulációig, mely után Észak-Amerikában ment s Iowa-ben telepedett le, de már egy év mulva haza jött s birtokain gazdálkodott.
13. Z. Ödön gróf, szül. 1809 szept. 25. 1848 előtt Fejér vármegye adminisztrátora volt. jellachichnak Fejérvár alatti táborából a bán megbizásával Roth osztrák tábornok hadaihoz sietett, útközben azonban az Adonynál táborozó Görgey előőrsei által elfogatott s 1848 szept. 30. hadi törvényszékileg halálra itéltetvén, Lórén a Csepel-szigeten felakasztatott.
14. Z. Péter gróf, szül. 1674., megh. 1726 jan. 15. I. Józsefnek kedvelt embere volt, aki el is halmozta többféle kitüntetéssel. 1694. Zsámbékvár főkapitánya, 1695. szabolcsi főispán, 1699. cs. kir. kamarás, v. b. t. tanácsos, 1707. főasztalnok és 1724. a hétszemélyes tábla birája lett. Politikai szerepe mellett, mint iró is említést érdemel. A XVII. sz. lirikusai között ott találjuk nevét. Versei csak kéziratban maradtak fenn s egy neje számára irt német nyelvü imádságos könyve megvan az egyetemi könyvtárban.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
