TARÁNYI JÓZSEFNEK. PESTEN, január 9-én 1861.
TARÁNYI JÓZSEFNEK.
PESTEN, január 9-én 1861.
[105]
PESTEN, január 9-én 1861.
[105]
Kedves Sógor! Úgy látszik, az emberi természetnek kiválólag tulajdona az, hogy szereti magát fényes álmokban ringatni. Megereszti képzelődése tarka szárnyait, s minden kis körűlményt, minden jelentéktelen eseményt ábrándjainak felfokozására használ fel. Ez magában igen szép, igen kellemes. Csak a kiábrándulás azután oly igen kellemetlen, sőt néha veszélyes ne volna. De különösen az élet komoly viszonyaiban, melyek gyakran száraz, higgadt számítástól függnek, nagy bajt, nagy kárt okozhat az ily ábrándozás.
280Ti most, miután mozgékonyabb, élénkebb napokat élünk, felizgatva reményekre, azon csekély jelentőségű körűlményből, hogy a császár engem és b. Eötvöst Bécsbe felrendelt, Isten tudja minő tarka ábrándokat szőttetek magatoknak, s azt gondoljátok, minden jól van, minden megvan, mit óhajtottunk.
Sajnálom, hogy kénytelen vagyok szép álmaitokat a rideg valóság hű képével eloszlatni; de politikában, kivált korosabb embereknek, nem való az álmodozás, azoknak ébren kell lenni.
Írtam múltkori levelemben, hogy arra nézve, mi valószínűleg történni fog, épen annyit tudtam, midőn Bécsből visszajöttem, mint midőn oda mentem. És ez engem legkevésbbé sem lepett meg, mert meg voltam győződve, hogy a császár nem azért rendelt fel minket, hogy nekünk elmondhassa, Ő mit akar cselekedni, hanem egyedűl azért, hogy tőlünk is megkérdezze, mi hazánkban némely egyes tárgyakra nézve a vélemény. Azon rövid fél óra, mit nála töltöttem, elgondolhatod, mennyire csekély lett volna mind azon tárgyaknak fejtegetésére, miket Ti magatokban képzeltek. Elmondom kivonatát azoknak, mikről a császár szólott, s abból megítélheted, mennyire tévedtek, midőn e beszélgetésnek némi jelentőséget tulajdoníttok. Szólott ő fölsége az országgyűlésről s elmondá, hogy ő azt minél előbb össze fogja hívni, s kérdezett, ha a választások jól fognak-e kiütni? Szólott ő fölsége a Vojvodina visszakapcsolásáról és arról, hogy a magyar ország gyűlésének a szerbek 281kívánatait méltányolni kell, s nem jó volna őket eltaszítani. Szóval arról, hogy ő nemcsak Magyarország királya, hanem a többi tartományok fejedelme is lévén, azok érdekeit sem mellőzheti, mondotta, hogy óvatosságot és méltánylást vár azon kérdések megoldásában, mik az egész birodalommal közösek, minő a pénzügy és hadügy, melyek megoldása legtöbb nehézséggel jár; mondotta, hogy nem tudja, miért nem akarnak a magyarok a közös ügyekre közös birodalmi tanácsot, vagy birodalmi országgyűlést. Ezekről szólott a császár, ezekre feleltem én röviden.
Ezekből láthatod, hogy miniszterségről, vagy miniszteriumnak az ország gyűlése előtti alakításáról szó sem volt. De a kinek tiszta fogalma van a felelős miniszteriumról, nem is tarthatja lehetőnek alakítását a koronázás előtt. Hiszen a miniszteriumnak biztos alap kell, oly alap, melyet fejedelem és nemzet, mint tettleg fennállót, elfogad s elismer. Ilyen alap nálunk jelenleg még tettleg nem létezik. Mi az 1848-diki törvényeket egész terjedelmökben kívánjuk alapúl tekintetni. Ő felsége sok részben közelít ugyan azokhoz, de némely részben azokat módosíttatni kívánja. Hol azon ember, ki a végleges megállapodás előtt felelős miniszteri tárczát merne elfogadni? Az alapot még csak a jövő ország gyűlésének kell teremteni, megszilárdítani.
Egyébiránt meggyőződésem, hogy Magyarország kétesebb helyzetben még nem volt, mint jelenleg. Még akkor is, ha minden oldalról legjobb szándékot teszünk fel, ha sem ott fenn absolutisticus czélok, sem itt alant forradalmi 282túlfeszített remények nem léteznének is, négy fontos kérdésnek czélszerű megoldását majdnem a lehetetlenséggel határosnak tartom.
Egyik s talán legnehezebb a pénzügy. Az óriási terheket, akár együtt kezeljük azokat, akár megosztjuk, nem leszünk képesek elbírni. Ha ma felosztanák közöttünk az államadósságokat, reánk aránylag a kedvezőbb esetben is olyan osztalék jutna, melynek kamatjai, a hadsereg arányos részének ellátása, a közigazgatás költségei, a jelenleg fennálló fölötte terhes direct és indirect adók összegéből ki nem kerűlne, hanem azon adók tetemes emelését igényelné, a mit senki nem akarhat, nem javasolhat. Az adósságokból pedig ki nem fogunk bújhatni, még akkor sem, ha a birodalomtól elszakadnánk, mert azok legnagyobb része, talán máfél ezer millió, a külföldön van, a külhatalmasságok pedig el nem néznek, hogy az ő alattvalóik másfél ezer millió forintot elveszítsenek, mint el nem nézték akkor, mikor Belgium Hollandtól elszakadott, hanem az adósságokból nagy részt Belgiumra róttak, mely azt mai napig is fizeti.
Másik fontos kérdés a hadügy. Sem a császár, sem a német státusférfiak, sem a hadsereg bele nem fognak abba egyezni, hogy a hadsereg kétfelé szakíttassék, s inkább készek lesznek az extremumra.
Harmadik nehéz kérdés a nem magyar nemzetiségek, melyek teljesíthetetlen követelésekkel lépnek fel; horcvát, rácz, oláh, mindenik külön álló politikai nemzetnek akar 283tekintetni, s oly igényekkel áll elő, miknek teljesítése az országot feldarabolná, Magyarországot megszűntetné s legfeljebb egy új szövetségi államot hozna létre, melyben a magyar faj az ország közepén természetes védhető határok nélkűl csak töredéket képezne.
A negyedik nehéz kérdés az, miként intéztessenek és vezettessenek a birodalomnak oly közös ügyei, miket szétválasztani lehetetlen, mint példáúl a külügy, mert hiszen egy birodalomnak két külügyminisztere, két külpolitikája nem lehet a kereskedelmi ügy külvonatkozásaiban, és több mások.
Ezen óriási nehézségű kérdéseket, szemben a Velenczét fenyegető háborúval, szemben az izgatottsággal, túlfeszített reményekkel, az ausztriai birodalom zilált állapotával, megoldani alighanem politikai lehetetlenség. Nem egyes ember, nem politikai párt, csak az isteni hatalom mindenhatósága képes ezekből bennünket kisegíteni.
Könnyű ily helyzetben azt mondani, nem kell engedni, majd engednek. De ki enged? Akármily engedékenyek lesznek is, pénzt az által teremteni nem lehet.
Sokan azt hiszik, megszűnt a tizenkét évi absolutismus, alkotmányosság lépett helyébe, most már jól fog menni minden. De barátom, az a tizenkét évi absolutismus megrontotta az állam organikus életének minden műszereit, elköltötte három vagy talán több következő generatiónak jövedelmét, kizsarolta az életerőt, földhöz verte az ipart és kereskedést. Most már az alkotmányosság sem képes 284az utófájdalmakat elhárítani, az elvesztett erőt visszateremteni. A súlyos betegség meg van törve, de az elerőtlenedett organismus képes lesz-e mindazon kóranyagot, mi még hátra maradott, leküzdeni?
Kérdezed, mi vár tehát reánk? Azt a jó Isten tudja, ember még valószínűleg sem képes megjósolni. Könnyen, igen könnyen meglehet, bomladozása, szétmállása Magyarországnak is, a birodalomnak is.
Azon honpolgár, ki e nehéz helyzetben a negatio terén túl is akar tekinteni s nem elégszik meg azzal, hogy egyik vagy másik törvényre hivatkozik, hanem tettleg is meg akarná menteni a hazát, valóban kénytelen megvallani, hogy még önmagának sincsen határozott véleménye a „miként” iránt. És hogyan hasson az ember másokra, hogyan mutasson útra, mikor maga sem lát útat, mi e bajok tömkelegéből kivezessen?
Sok nehéz időt értem már, nehezet a hazára, nehezet az egyesek politikai állására. De még nem értem időt, melyben nyiltan, bátran s belső megnyugvással ne mertem volna szembe nézni a bekövetkező eseményekkel, azon megnyugvással, hogy tudom, értem s érzem, mi az én polgári kötelességem minden egyes esetben, mit teljesíteni fogok, – az eredmény Isten kezében van. De most kábúl a fejem elszorúl mellem, ha szembe nézek a lehetőségek azon chaosával, mi előttünk áll, s miből egy elhibázott lépés végveszélybe viszi a hazát. Engedni a kiegyenlítés kedvéért 285épen oly kárhozatos lehet, mint szoros ragaszkodással törésre juttatni a dolgot.
Azt írod, az ország reám néz, tőlem vár. Szerencsétlenség az országra is, reám is, ha ez így van, mert a baj súlyosabb, semhogy én vagy más abból megmenthetné a hazát, és én magam is szívesen mennék azon ember után, ki erre némi valószínűséggel kecsegtető útat tudna mutatni.
De nem írok e tárgyról bővebben, mélyebben [bele] nem ereszkedem. Köteteket lehetne összeírni, s az egésznek vége mégis csak annak bizonyítgatása volna, hogy én nem tudok tanácsolni, segíteni. Ezekből is, úgy hiszem, érteni fogod, ha nem az egész helyzet mibenlétét is, de legalább annyit, hogy vulkán fölött ábrándozunk s mulatjuk magunkat rózsa-álmok viruló képeivel.
E napokban voltak nálam Pest városának küldöttjei, felszólítva, hogy nyilatkozzam, ha ők képviselőnek megválasztanak, elfogadom-e a választást? Én legörömestebb azt feleltem volna, hogy semmiféle nyilvános állást el nem fogadok, még a képviselőit sem. És mindamellett, hogy mély megtiszteltetésnek veszem a nemzet bizalmát, melynek azonban megfelelni nem leszek képes, mindamellett, hogy tudom, miszerint minden bajokat, mik így is, úgy is be fognának következni, nékem s az én távollétemnek tulajdonítanának sokan, ha a képviselőséget el nem vállalnám mégis talán tagadólag válaszoltam volna; de azon körűlmény határozott nálam, hogy könnyen fordúlhatnak úgy a dolgok, miszerint a képviselői állás személyes veszélylyel 286is járhat, ez elől pedig kivonni magát ily nehéz időkben gyávaság volna. Kénytelen voltam tehát azt felelni, hogy igenis köszönöm a bizalmat, s azt elvállalom.
Zalából örömestebb lettem volna képviselő, mert szülőföldem, politikai életem bölcsője, legszentebb visszaemlékezéseim színhelye: de azt nem mondhattam, hogy Zala részéről bárki által már fel vagyok szólítva s már szavamat adtam, s így az első felszólítót vissza nem útasíthattam megbántás nélkűl. Hiszem, hogy talán Zalában is megválasztottak volna, de a bizalom felszólítására tagadólag felelni nem voltam jogosítva.
Muraközt én előhoztam a császárnak, de ő semmi határozott feleletet nem adott. Azonban úgy hiszem, a visszacsatolás megtörténik. Batthyány, úgy hallom, gyűlést hirdet Zalában.
Isten veled, kedves sógor! már sokat firkáltam, kezem fáradt, fejem fáj. Levelemet ne mutogasd mindenkinek; aggodalmaimat sokan nem értenék, s minek elijeszteni azokat, kik örömestebb nézik a dolgot rózsaszínben. Barátimat szívesen üdvözöld nevemben, hű barátod
DEÁK FERENCZ.
Jegyzet. Deák a rendkívűl fontos levelet a királylyal való első találkozása után írta. Egészen másnak képzelte – így szólott Vay Miklós báróhoz – a császárt. Van esze és szíve. Meglepte, hogy mennyire alaposan ismeri az ügyeket s mily lelkiismeretességgel tárgyalja azokat. Ő felsége Vay Miklós báróhoz Deák Ferenczről így nyilatkozott: Ez azután a tetőtől talpig becsűletes, erős meggyőződésű 287ember. És milyen a logikája! Csakhogy sokat tart kivihetőnek, a mi alig leküzdhető akadályokba ütközik.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
