VACHOTT SÁNDORNÉNAK. PEST, július 19-én 1862.
VACHOTT SÁNDORNÉNAK.
PEST, július 19-én 1862.
[113]
PEST, július 19-én 1862.
[113]
Kedves Mariskám! Boldogúlt b. Wesselényi Miklós nagyon szeretett levelezni. Gyakran neheztelt, hogy több levelét válasz nélkűl hagytam s néha e miatt keserű szemrehányásokat tett. Én ezen ismételt szemrehányásokra azt feleltem, hogy valamikor levelének tartalma valamely positiv tárgyra vonatkozott, vagy határozott választ igénylett, válaszszal adós soha nem maradtam; de azon barátságos levelekre, mik csupán nyájas csevegést foglalnak magokban, nem szólnak határozott tárgyról, nem foglalnak magokban semmit, a mit már nem tudtam, s nem lehetne azokra olyasmit felelnem, a mit ő nem tudott, nem fogok mindég 302felelni, mert nem tudok mit felelni. Végre abban állapodtunk meg, hogy én csak minden hetedik levelére fogok felelni, s e megállapodást meg is tartottuk.
De mivel a nők kissé kényesebbek s több figyelmet követelnek, én kegyednek 28 perczenttel többet ígérek, mint a miben Wesselényivel megállapodtunk, s ajánlom, hogy minden ötödik levelére fogok válaszolni, magában értetődvén, hogy minden levelére, mi valamely komoly ügyről szól, s tartalmánál fogva határozott választ ígényel, azonnal válaszolok.
Fontos okaim vannak arra, hogy ennél többet nem ígérhetek, s okaim következők:
a) A nők rendesen sok ügyességgel bírnak abban, hogy mind szóval, mind írásban kedvesen tudnak csevegni. Ezen kitűnő ügyességgel a franczia férfiak közűl is sokat megáldott a sors. De nékem ezen ügyességet nem adta meg Isten. Csevegni, kivált levélben, nem tudok. Szükséges, hogy tárgyam legyen, én tárgyat teremteni nem tudok; s én örömestebb írok bármily komoly positiv tárgyban íveket, mint pár lapnyi üres levelet. Regényíró igen rossz lett volna belőlem. Szóval még megjárja a csevegés, a félreértések könnyebben mellőzhetők, de írásban egy elhibázott pontocsaka még neheztelést is okoz s nehéz azt magyarázgatni. – Jobb tehát minél kevesebbet írni.
b) Minden embernek van valami szenvedélye, mihez ragaszkodik. Ilyen szenvedély nálam az, a mit úri társalgásban kényelmességnek neveznek, a mit a keresztény anyaszentegyház 303a hét főbűnök közé sorolt, s minek valóságos magyar neve: restség. E szenvedélyem félszázad óta daczol mindennel, magam akaratával, mások neheztelésével. Sokat küzdöttem ellene sükertelenűl, most már felhagytam a küzdéssel, s azóta békében élünk egymással. Azt csak nem akarhatja kegyed, hogy ismét háborúba keveredjem.
E két ok is, úgy hiszem, elég lesz kegyedet meggyőzni, hogy ajánlatom sokkal merészebb volt, mint első tekintettel látszik. Írhatnék még töb okokat is, de szenvedélyem, a restség, már kétszer figyelmeztetett e levél írása alatt, hogy ideje már bezárni e sorokat, mert még azon abnormis helyzetbe jövök, hogy levelem a negyedik lapra is átterjed,* – a mit a restség nékem csak komoly tárgynál enged meg.
Kis nyolczadrétű levélpapiros harmadik lapjának vége felé íra ezt Deák.
Bezárom tehát soraimat szíves üdvözlettel kegyedhez és családja minden tagjához. Isten áldja! őszinte tisztelettel, igaz barátja
DEÁK FERENCZ.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
