VÖRÖSMARTY MIHÁLYNAK. KEHIDÁN, október 16-án 1827.
VÖRÖSMARTY MIHÁLYNAK.
KEHIDÁN, október 16-án 1827.
[141]
KEHIDÁN, október 16-án 1827.
[141]
Kedves Barátom! alig ha az epistolae obscurorum virorum sokat nem forog kezedben, mert egy idő óta leveleid szinte oly zavartak, oly homályosak, mint azokéi. Az Eger* alá csoportozott törökök Allah kiáltása, a hasadozó várfalak ropogása s a tábori vas zaj annyira elfoglalák elmédet, hogy némely leveleidben nem sokkal jobb az öszvefüggés, mint a kadarka lével jól lakott göcseji parasztnak okoskodásában; vagy hogy én fenn repdeső gondolataidat kövérségemből eredett lelki lomhaságom miatt elérni képes nem vagyok, s itthon kányákhoz szokva inkább, mint sashoz, kányának nézem a magasan lebegő sast is.
A Dobó hősi védelméről szóló EGER czímű eposzán e tájban dolgozott Vörösmarty s innen a czélzás.
Annyit csakugyan mégis kitapogattam leveleidből, hogy 342engem még szeretsz; továbbá: hogy lustaságomért bosszankodol; végre: hogy kurta leveleidre hosszú választ vársz.
Hogy szeretsz, annak örülök, s érte én is szeretlek; sőt szeretnélek talán akkor is, ha Te nem szeretnél engem, becsülnélek pedig bizonyosan mindaddig, míg gazemberré nem lennél, a mit rólad szinte úgy hiszek, mint magamról.
Most veszem észre, hogy ezen sorokban épen oly halmozva említém a szeretetet, mint a csalni akaró az emberséget, a becsűletet, s ha másnak és nem neked (vagy Stettnernek)* írnék, gyanútól félve, ki is törleném azokat; de így csak álljanak úgy, a mint írám, mert barátságos levélben csak ott kell törleni, a hol kétértelműségtől lehet tartani.
Stettner később „Zádor”-ra magyarosította nevét, írói neve Fenyéri volt. Ő ismertette meg Deákot Vörösmartyval.
Lustaságomért ne pörölj. Szeress gyöngeségeimmel s akkor szeretsz igazán. Tűrjed a bivalynak lomhaságát, mert habár lassan, de sokat emel. Ez ugyan prózaikus egy hasonlítás, de igaz; mert futni én sem szeretek, emelni pedig, ha kell, vagy másfél mázsát én is elbírok. Ezeket azonban lelki erőmre ne értsd, mert eszem élelmemet adó földünknek csak színén jár; most szüretkor, midőn mustomnak helyről aggódtam, a föld alá is leszállott ugyan, de föl csak akkor emelkedik, midőn valamely épűletem romlott födelének újítására fákat kell vágatnom; sőt már az idén egyszer magasabbra is hatott, akkor, midőn a söjtöri torony keresztjének igazítására pénzt kértek tőlem.
343Úgy-e prózaikus ember vagyok én? Ideálomat, Súlyosdi Simont, elérem nemsokára, csak papunkat lehessen reábeszélni, hogy Súlyosdi mesterének személyét viselje mellettem.*
Deák Kisfaludy Károlynak a SÚLYOSDI SIMON czímű ismeretes rajzát érti. Súlyosdi „háromszor vastagabb volt másnál,” s a falusi mesterre, a ki lemondott ezen hivataláról, bízta gazdaságát, ő pedig „a folyosón egy zsöllyeszékben tanyázva pipázott.” Nőtlen maradt.
Quintilianusnak mondál múltkori leveledben, de miért: azt meg nem írtad. Quintilianusról csak mint költőről emlékeznek a történetek. Egyik 145 declamatiót készített, melyeknek egy részét Ugolinus, kilenczet pedig Ayrault adott ki 1563-dik esztendőben, s ezen kiadást magam is láttam gróf Festeticsnek keszthelyi könyvtárában. De én még egy declamatiót sem írtam, s nem is értek hozzá: ehhez tehát nem hasonlíthattál. A másik Quintilianus Marius Fabius spanyol volt; én az nem vagyok; az Domitianus idejében Rómában tanító volt, én az sem vagyok; az Institutiones oratoriae és De causis corruptae eloquentiae nevek alatt két tudós munkát adott ki; én ezt nemcsak nem tettem, de tenni, sőt még tenni akarni sem tudnám, s így ehhez sem tudom, miért hasonlítottál. Ha tehát vagy ezen két ember biographiáját nálamnál jobban tudod, vagy még egy harmadik Quintilianusra emlékezel, tudósíts róla, hogy láthassam szempontodat, melyből megítélésemhez fogták; ha pedig azon hasonlítás csak levelet hosszabbítani, papirost tölteni szúrtad oda, ezt is írd meg, s ezután ne resteld az 344ilyen végből leveledbe iktatott czikkelyeket egy kis csillaggal jelölni.
A göcseji vidéknek beszédmódja iránt is kérsz tőlem némely tudósításokat; de válaszom nehezen lesz egészen kielégítő. Göcsejnek nevezzük szoros értelemben azon vidéket, mely az egerszegi és lövői járásban Zala, Kerka és Váliczka folyók között fekszik; de nemcsak ez, hanem a kapornaki járásnak ez egerszegi járásra dűlő része is oly hibásan beszél mint Göcsej, a lövői járásnak Vasvármegyével határos vidéke pedig még rosszabbúl, mert ez a szomszéd vendusoktól sok idegen szót kölcsönöze, ilyen a merkicze (sárga répa), pestericze (sült répa), durusbe (kenyérmorzsa) s több effélék. A göcseji szóejtés és beszédmód sajátságait most bővebben néked nem fejtegethetem, mert keveset vagyok nálok, mint nyelvvizsgáló pedig (minthogy ehhez épen nem értek) még nem voltam közöttök; de tett kérdéseidre eddigi tapasztalásomból íme röviden felelek:
A göcseji köznép a nála és véle utóljárókat nem úgy ejti, mint a nyelv szabásai megkívánják, s ebben, úgy vélem, a palóczczal megegyez. Az elsőben az á, a másodikban az e soha más magánhangzókká nem változnak, bármit kívánjon az euphonia, melyre a göcseji nem sokat figyelmez, hanem lustaságból némely mássalhangzókat egészen elhagynak, mint p. o. házná, kézná, keresztná, rétná, testvéremná s a többi. A vel-nél vagy egészen elhagyja a v-t vagy helyette a gyökérnek utólsó betűjét kettőzteti, de az e magánhangzó a betűvé soha nem változik, az utolsó l 345azonban itt is elmarad. P. o. nem mondja: kutyával, lóval, hanem kutyá-e, ló-e, nem bottal, de nem is botvel vagy bot-e, hanem bot-te s több effélék. A -ra, -re utóljáróknál egyez vélünk; csak a végső a-t nyelvének restsége o betűvé változtatja, de re-t csak ott mond, a hol mondani kell p. o. ház-ro nem ház-re, kémény-re, fá-ro s a többi. A -tól, -től, -ból, -ből, -ról, -ről utóljáróknál u és ü betűket használ ó és ő helyett, de ezeket szinte úgy és ott cseréli, a hol és a mint vélünk az ó és ő betűket cserélteti az euphonia, s a végső l-et elhagyja; p. o. ház-tu, kút-tu, kéz-tű, kert-tű, ház-bú, kút-bú, kert-bű, ház-rú, kút-rú, kéz-rű, kert-rű. A -ban, -ben, -ba, -be utóljáróknál csak abban különböző tőlünk, hogy a -ban és -ba között nem tesz különbséget, hanem az n-t elhagyva, az a-t o-vá változtatva használja, ház-bo in domum et in domo, fá-bo in lignum et in ligno, de -be-t -ba helyett nem mond, nem mondja p. o. szobá-be, konyhá-be, hanem szobá-bo, konyhá-bo, s a többi; s a -ben helyett is -be-t, nem -ba-t mond, kés-be, soha nem kés-ben vagy kés-ba. Végre a hajtogatás harmadik eseténél a -nak, -nek végződésben nem hibás a kiejtése, csakhogy o-vá változik itt is az a szájában, de az a-t és e-t hibásan soha fel nem cseréli, p. o. ház-nok, kés-nek, nem ház-nek, kés-nak.
Ennyi elég most egyszerre; a télen, ha lehet, közöttök mulatok egy ideig, s akkor többet és bővebben.
Zavart leveleidet hánytam szemedre, öszvevüggést nem lelék azokban, pedig látom Iliacos intra muros peccatur et extra; bagoly mondá a verébnek: nagyfejű. De semmi.346Te nem rendes levelet, csak választ kívántál, s íme kívánságod szerint kurta leveleidre itt egy hosszú válasz, melyet csak még avval nyújtok, hogy jó egészséget kívánva, leveledet elvárva, kérlek, szeressed igaz barátodat
DEÁK FERENCZET.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
