Étkezés.
Étkezés. – I. A görögöknél. – 1. Mint az európai indogermán törzseknél általában, úgy a görögöknél is a táplálkozás a növényi és állati ételek (σιτος και χρεα) természetszerű keverékéből állott. A történelem előtti korban a táplálkozás még nagyon egyszerű: ünnepélyesebb alkalmakkor marha-, kecske-, juh- vagy disznóhús vagy az elejtett vad, de rendesen csak különféle gyümölcs, gabona, leginkább árpa, mit hosszában keresztülmetszett s tojáshoz hasonló két kő között vagy a golyóalakú magtörővel zúztak össze, s az így nyert inkább darából mint lisztből kását (πολτος) készítettek, vagy kenyértésztát (μαζα) gyúrtak, mi aztán minden időben a szegény görögnek főeledele volt. Italul tejből vagy mézből készült szeszes ital (μεδυ) szolgált. A műveltség terjedésével a táplálkozás is finomodott; az árpából (αλϕιτα) és búzából (αλειατα) való finomabb lisztkészítéssel nemcsak buzakenyeret (πυρνον), hanem különféle süteményeket is sütöttek. Használatba jöttek a különféle főzelékek, mint a mályva μυαλαχη), saláta ϑριδαξ), káposzta (ραϕανος, χραμβη), bab (χυαμοι), lencse (ϕαχαι), hagyma (χρομυα, βολβος) stb. Kedvencz ételekké lesznek a szárnyasok, tyúkok, libák, fenyvesrigók, a tojás és sajt, s különösen a halak (χατ’ εξοχην οφον) s osztrigák. Az olajfa cultus terjedésével az olaj kiszorítja a zsír használatát s a szőlőmívelés terjedésével a bor a tejet és régi mézitalt. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az egyes görög törzsek közt nagy különbség volt az étkezési fényűzést illetőleg. Míg a spartaiak az étkezésben csak a testi erők föntartására nézve legszükségesebbekre szorítkoztak, addig a boeotiaiaknál egy jó ebéd nagy élvezet volt s a siciliai görög konyha híres volt finomságáról. Az attikaiak mindkét szélsőségtől mentek maradtak. L. Dr. Iwan Müller, Die griechischen Privataltertümer, 441a–443d. – 2. Az étkezés ideje már Homerus korában is nagy valószínűséggel – mert határozottan nem állapítható meg – a reggel (αριστον, Od. 16, 2), a dél (δειπνον, Od. 17, 170) s az este (δορπον, Il. 19, 207. Od. 4, 429) volt. A classikus korban is három étkezés volt divatban. 1) A reggeli, αχρατισμα, melyet fölkelés után költöttek el s színborba (αχρατος) mártott kenyérből vagy süteményből (ιτριον) állott. 2) Az αριστον, melynek ideje a délelőtti munka befejezése után úgy dél felé volt, s mely már meleg ételekből s több fogásból állott. 3) A δορπον (δορπον) estefelé, a római coenának megfelelően a főétkezés. Ez utóbbi a társas lakomák ideje, akár az áldozati lakomáké, akár a nyilvános néplakomáké (melyeken mindenkinek kimérték a maga részét, μερις), akár a családi ünnepélyek lakomáié, akár a résztvevők közös költségén (az egyes résztvevők adalékai συμβολαι) a résztvevők valamelyikének házában rendezett lakomáké (δειπνον απο συμβολων, Homerusnál ερανος). A lakomára a vendégeket rendesen a lakoma napján a házigazda hívta meg, de meg nem hivottak is (αχλητοι, αυτοματοι) szíves fogadtatásban részesültek, mint pl. Agathon lakomáján Aristodemus, kit Socrates vitt magával. Plato symp. 174. E vendégjogot iparszerűen aknázták ki a parasiták, kik leginkább fiatalabb házigazdák dús asztalainál szerettek megjelenni, hol mint γελωτοποιοι tréfáikkal tartották derültségben a társaságot s egyúttal maguk is az élczelődés czéltáblái lettek, vagy mint χολαχες hizelgéssel és bókolással (l. Artotrogust Plautus Miles gloriosusában), vagy mint ϑεραπευτιχοι különféle szolgálatokkal iparkodtak az ebédért megszolgálni. – 3. A lakoma lefolyása főbb vonalaiban a következő volt: A vendég leült a pamlagra, a szolgák leoldották saruját (υπολυειν) és megmosták lábát (απονιζειν), majd kézmosáshoz vizet (υδωρ χατα χειρος εδοϑη) s törülközőt (χειρομαχτρον) hoztak, mire a résztvevők a ránk maradt rajzolatok és festmények tanusága szerint ketten-ketten (303. á., vázakép) egy pamlagra (χλινη), balkarjukkal a hátuk mögött kissé rézsut fektetett vánkosra (προςχεϕαλαιον) támaszkodva dőltek (Homerus korában az asztalnál még ültek, de a történelmi korban a férfiak lakomáján már csak a ritkább esetekben résztvevő nők és gyermekek ülnek). Ekkor a τραπεζοποιος felügyelete alatt álló szolgák behozták a pamlagok számának megfelelő asztalokat (τας τραπεζας ειςϕερειν) és az ételeket. Asztalterítők és asztalkendők ismeretlenek voltak, s minthogy csak kanalat (μυστιλη, μυστρον, μυστρος) használtak és sem kést, sem villát, ujjukat az ebéd folytán kenyérmorzsákkal (απομαγδαλιαι) törölgették, mely morzsákat aztán a kutyáknak dobtak. Az ebédelés befejeztével az asztalokat elvitték (αιρειν, απαιρειν, αϕαιρειν, βασταζειν τας τραπεζας) a padlót feltörölték, a kézmosáshoz ujra vizet hoztak, sokszor még szappant (σμηγμα) s kenőcsöket és virágkoszorúkat is. A kézmosás után csészébe színbort öntöttek (a 304. á., vázakép után, χλινη-re ledőlt borozót mutat, kezében a χυλιξ, előtte α τραπεζα és ϕανος), melyből mindenki kevés bornak kiöntése mellett e szavak kiséretében: αγαιϑου δαιμονος vagy υγιειας ivott.
E jelenetet rendesen a fuvolások zenéje kisérte. Ezzel kezdődött meg a lakoma másik része, a δευτεραι τραπεζαι. Gyümölcsöt, mint fügét, diót, mandolát, olajbogyót, süteményeket (πλαχουντες) s különféle nyalánkságokat (τραγημυατα), sajtot s ivásra ingerlő sós dolgokat, sőt sót is (αλες) tálaltak fel, de a főczél mégis az ital élvezete volt, s kezdődött az ivás (συμποσιον, v. ö. Convivium). A lakoma e része, melyet vidám tréfák vagy derült beszélgetések, sokszor komoly tárgyalások is tettek élénkké, táncz, zene és játékok fűszereztek, volt főélvezete mindenkor a görög embernek, ki az étkezésre sohasem fektetett oly súlyt, mint a római, A görögnek itala a víz és a bor (οινος) volt, mely bőségesen termett, s melynek legkedveltebb fajai a thasusi, lesbosi, naxosi és chiusi valának. De bort víz nélkül inni (πινειν) barbár dolog volt, s vagy 3 rész vizet vegyítettek 1 rész borral, vagy 2 rész vizet 1 rész borral, vagy 3 rész vizet 2 rész borral, de már az egyenlő (ισον ισω) vegyítést is erősnek tartották. A vegyítést meleg vagy hóval hütött (ποσις δια χιονος) vízzel a vegyitőüstben (χρατηρ) eszközölték, honnan aztán az italt a merítő korsóval (οινοχοη) a serlegekbe (χυλιξ, ϕιαλη) töltötték (305. á., az egyik ifjú a vegyitő edényből bort merít kancsójával, hogy vele megtöltse a másik ifjútól tartott két ivócsészét; vázakép). Az ivás vezetésére választás vagy sorsolás útján főnököt jelöltek ki (αρχων τηχ ποσεως, συμποσιαρχος, βασιλευς), ki meghatározta az ital vegyítésének kulcsát, gondoskodott a mulatságok sorrendjéről s kiszabta az esetleges büntetéseket. Tréfás kérdések és talányok (αινγματα, γριϕοι) adattak fel, s ki nem tudott azokra felelni, büntetésből serlegét egy hajtásra (απνευστι) kellett kiinnia, még pedig vadabb mulatságoknál nagy serlegeket (πινειν προς βιαν). A játékok közt legkedveltebb volt a χοτταβος, melynek két főfaját ismerjük, de melyek minden részlete, minthogy már a classikus korban is ősi játék volt, kellőleg nem tisztázható. A játék egyik fajának (χοτταβος χαταχτος) lényege az volt, hogy egy pálcza tetejére rendesen két mérlegcsészével (πλαστιγγες) ellátott mérlegrudat (ζυγον) alkalmaztak. A mérlegcsészék alatt egy-egy kis érczszobor (Μανης) állott. A játék abban állott, hogy a bormaradékot (λαταξ, λαταγη, λαταγειν) a serlegből, később a szájból úgy kellett a magasba fecskendezni, hogy az az egyik mérlegcsészébe hulljon vissza, s a csészét az alatta álló szobrocskára sülyeszsze, honnan visszalöketve, a másik csésze a másik szobrocskát megüsse. A játék másik faja (χοτταβος δι οξνβαϕων) az volt, hogy egy vízzel telt nagy edényben kis csészécskék úsztak, s a bort úgy fecskendezték, hogy a csészékbe hulljon s azokat sorra elsüllyeszsze. Kedvelték ilyenkor a koczkajátékot, s ritkán hiányoztak a fuvolásnők (αυλητριδες, φαλτριαι) és a tánczosnők (ορχηστιδες, (306. á., acrobata nő, ki a kardtánczot lejti [ες μαχαιρας χυβισταν], vázakép). V. ö. Becker-Göll, Charikles. Stoll, Bilder aus dem altgriechischen Leben. – II. A rómaiaknál. A rómaiak táplálkozását a második pún háborúig a legnagyobb egyszerűség jellemzi. Főeledelük tönkölyből (far, ador) készült kása, puls (Juv. 14, 170 sk.) s hozzá a pulmentum v. pulmentarium, mely konyhaveteményekből (olus) vagy hüvelyes veteményekből (legumen) állott. Húst ritkábban, leginkább áldozati lakomákon (epulum) vagy más lakomákon (conivium) ettek. Kenyér később jött használatba, s ezt, mint az egyszerű ebédet a ház nőtagjai készítették el. A második pún háború után, különösen az ázsiai háború óta (Liv. 39, 6), mikor már szakácsok és sütők jöttek divatba (l. Pistor és Coquus), az asztal luxusa a rómaiaknál esztelen fényűzéssé és páratlan mértéktelenséggé fajult. Három étkezés volt a rendes. A reggeli, jentaculum, mely sózott kenyérből, olajbogyóból, sajtból, mazsolaszőlőből, tejből, tojásból stb. állott. Az ebéd, prandium, a hatodik órában, azaz délben. Ez különböző korban s különböző családu vagy vagyonu embereknél nagyon változó volt, de legalább részben meleg fogásokból (Plaut. Men. 1, 3, 25) vagy az előtte való nap coenájának maradványaiból ál- többször a rálott. S ha legkövetkező coenára való tekintettel egyszerűbb volt is, sokszor dőzsöléssé fajult. Cic.Verr. 4, 10. Italul a mulsum, bor s a kedvelt calda (l. o.) szolgált. A coena a főétkezés, a 9. vagy 10. órában, tehát időszámításunk szerint 2–3 órakor délután, néha később. Ha korábban kezdték (coenare de die) s ha éjfélig, sőt virradatig tartott (coenare in lucem), akkor neve c. tempestiva volt. A coena három részből állott. 1) Gustus, gustatio v. promulsis, mely véleményök szerint könnyebb, étvágygerjesztő eledelekből, mint osztrigákból, pikáns mártásu (garum) halakból, salátából (lactuca) s tojásból állott. A tojás a gustusnak lényeges eledelét képezvén, származott a mondás: ab ovo usque ad mala. Cic. fam. 9, 20. Schol. ad. Hor. sat. 1, 3, 6. Ekkor itták a méhsert, mulsum, innen promulsis. 2) A tulajdonképeni coena, mely eleinte két, később három és több fogásból (fercula) állott. Ekkor tálaltattak fel: egész vaddisznó, nyúl, malacz, galambok, kacsák, rigók, császármadarak, pávák, fáczánok s a tengeri halak egész sora. 3) A mensae secundae, a harmadik terítés, csemegéből (bellaria), süteményekből, gyümölcsökből s egyéb nyalánkságokból állott. Kezdetben ültek, később feküdtek (accumbere) az asztal mellett (l. Triclinium). V. K.
303. Lakoma (vázakép, Roma).
304. σκυλιξ-n nyugvó görög, jobb kezében χυλιξ, előtte ϕανος és τραπεζα (vázakép).
305. Bort töltögető szolgák.
306. Acrobata nő (vázakép, Nápoly).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
