Kép, képmás
Kép, képmás Az izráeli Jahve-kultusz legjellegzetesebb vonása a képtilalom volt (2Móz 20,4k.23; 3Móz 26,1; 5Móz 4,16kk; 5,8k; 27,15). Ez a tilalom hármas vonatkozású: a) jelentette az idegen istenek bálványképének kerülését, lehetőség szerinti eltávolítását; b) Jahve kiábrázolhatatlanságát és általában a képek kerülését a Jahve-kultuszban; és végül c) az ember (és néha más élőlények) kiábrázolhatatlanságát.
Az első két aspektus a zsidóság számára minden időben magától értetődő szigorú parancs volt, a harmadikat az idők folyamán eltérő mértékben vették figyelembe. A harmadik vonatkozásban a tiltás alapja az ember istenképűsége (ld. ISTENKÉPŰSÉG), amely tiltást a zsidóság 2Móz 20,23 képtilalmában bennefoglaltnak érzett. Ezért hiányzik az ortodox zsidóságban a B-i jelenetek ábrázolása. A tilalomnak liberálisabb értelmezése érvényesült a diaszpórában élő zsidóság körében, amint ezt a Dura-Europoszi zsinagóga falfestményei bizonyítják (ld. DURA- EUROPOSZ).
A Jahve-kultusz egyetlen látható képe-kultikus tárgya a szövetség ládája volt (ld. ott). De sem a ládán ülő, vagy a salamoni templom falain látható kerúbokat (ld. ott), sem a teráfimot (ld. HÁZIBÁLVÁNY; Bír 8,27; 17,5; 1Sám 21,10), sem pedig az érctengert tartó bikaszobrokat nem imádták soha. Csak az érckígyó esetében olvasunk arról, hogy előtte füstölő-áldozatot mutattak be (4Móz 21,8kk). Feltételezhető ugyan, hogy Jósiás király kultuszreformjáig (ld. KULTUSZCENTRALIZÁCIÓ 2Kir 23,4–20) állítottak fel szent oszlopokat (h. maccébah – Jer 44,8k), ezek ellen azonban, mint idegen bálványkultuszok hatása ellen, mindig is küzdöttek, különösen a próféták (vö. 5Móz 16,22; 2Kir 17,10; 23,14 stb.). Bizonyos, hogy a fogság utáni időkben teljesen eltűntek a kultuszból az ilyen jellegű tárgyak.
Az első keresztyén gyülekezetek hasonlóan gondolkodtak a képekről. Komolyan vették Isten kiábrázolásának tilalmát, és nem tartották szükségesnek azt, hogy Jézusról, vagy az apostolokról képet készítsenek. Még kevésbé gondoltak arra, hogy olyan kultuszképeket csináljanak róluk, amelyeket imádhatnak (ellentétben pl. a Mitrász-kultusszal, melynek fontos eleme a képtisztelet); vagy a császárkultusszal, amely szintén nem képzelhető el képek és szobrok tisztelete nélkül). Az első keresztyének istentiszteletének középpontjában a hallható Ige áll, és nem a látható kép. Csak a 3. szd. tájékán tűnnek fel a katakombák (ld. ott) falain keresztyén szimbólumok.
Az ÚSZ-ben a következő összefüggésekben vannak képek megemlítve: a császár képe a dénáron (Mk 12,16 par). Erre a császárképre történik utalás a Jel-ben olvasható »fenevad képe« kifejezéssel (13,14k; 14,9; 15,2; 16,2; 19,20; 20,4).
Amikor az ÚSZ képről (eikón) beszél, akkor a képben benne foglaltnak érzi a leképezett alakot, az ős-képet, a minta-képet is. Ezért áll a Zsid-ben az eredeti kép (eikón), a valóság ellentétben a »képmással« (hüpodeigma), ami a valóságnak, az eredeti képnek csupán az »árnyéka« (szkia): az ÓSZ-i papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak (hüpodeigma és szkia, 3Móz 8,5); a kijelentés sátora és az istentiszteleti eszközök a mennyeiek képmásai (3Móz 9,23). Ezért tiltja az ÚSZ is a bálványképek imádását, mert az azonos a bálványistenek tiszteletével (ApCsel 7,43 – idézet Ám 5,26-ból a LXX szerint: tüposz; Róm 1,23). Amikor 2Kor 4,4 és Kol 1,15 Krisztusról azt mondja, hogy ő a »láthatatlan Isten képe«, ezzel a kép és az eredeti azonosságát, azaz Krisztus Fiú-voltát akarja hangsúlyozni (vö. Fil 2,6: en morfé theou – einai isza theó: Jn 14,9; 12,45: ho eórakósz eme – heóraken tan patera). Az eikón theou kifejezés utalás 1Móz 1,27-re, hiszen Pál máshol is hangsúlyozza: Krisztus a második Ádám (1Kor 15,45kk).
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
