Messiás
Messiás Felkent. Héberül: másijah, arámul mösihá', ennek görögösített formája a messiás, amely azonban ebben a formában a B-ban csak a Jn 1,41 és 4,25-ben fordul elő. G. jelentése, amely az említett helyeken is szerepel mintegy magyarázatként, khrisztosz. Az UF az ÓSZ-ben a megfelelő helyeken a felkent szót használja, az ÚSZ-ben pedig a khrisztosz kifejezést Krisztus formában adja vissza.
a) A Messiás fogalma az Ószövetségben
Az ÓSZ alapvetően négy személyt nevez Messiásnak:
1. Az uralkodó királyt. Mint számos más esetben is megfigyelhető az ókori Keleten, az izraelita királyokat is olajjal való megkenés formájában iktatták be uralkodói méltóságukba (1Sám 10,1; 16,13; 2Sám 2,4; 5,3; 1Kir 1,39; 19,16; 2Kir 9,6; 11,12; vö. Bír 9,8; 1Kir 19,15). Az így felkent királyt Jahve felkentjének nevezték (1Sám 24.7kk; 26,9kk; 2Sám 1,14kk; 19,22; 23,1; JSir 4,20; Zsolt 2,2). Isten maga is az »én felkentem«-nek nevezi a királyt (1Sám 2,35; Zsolt 132,17). Ézs 45,1 Círus perzsa királyt nevezi az Úr felkentjének. A megkenés aktusa ilyen módon a királyt Istennel különleges viszonyba helyezi, mintegy isteni autoritást kölcsönöz neki. Ezért nem szabad a királyt megsérteni, rá kezet emelni (1Sám 24,7; 26,9kk; 2Sám 1,14).
2. A főpapot. Eleinte csak a főpapot kenték fel tisztségére a királyhoz hasonló módon (2Móz 29,7; 3Móz 8,12), ezért őt nevezték a »felkent pap«-nak (3Móz 4,3kk; 6,15), később a többi pap is részesült a felkenetésben, így a felkent jelző ebben a vonatkozásban elveszítette a főpapot különösen kvalifikáló jelentőségét (2Móz 28,41; 3Móz 10,7; 4Móz 3,3). Egyes magyarázók a Dán 9,26-ban szereplő »felkentet« Jésúa főpap személyével azonosítják.
3. A pátriárkákat. A Zsolt 105,15 (vö. 1Krón 16,22) az ősatyákat nevezi az Úr fölkentjeinek. Ez esetben nem a fizikai értelemben vett felkenés áll a háttérben, hanem az a megjelölés az Istenhez való különleges viszonyt fejezi ki. Ilyen módon ez a szóhasználat már átvezet a Messiás kifejezés általánosabb értelmű használatához.
4. A megígért szabadítót, a Megváltót. A kanonikus iratokon belül csak a Zsolt 2,2 használja a felkent szót a jövendő szabadítóra vonatkozóan, és az csak a Kr. e. 1. szd.-tól kezdve válik általánosan használt terminus technicusszá, ezzel a váradalommal kapcsolatban (vö. MESSIANIZMUS), de a szabadítóra vonatkozó képzetek kialakulása magában az ÓSZ-ben is nyomon követhető. Az ÓSZ-ben a jövendő Messiás alakjának alapvetően három formája ismerhető fel:
a) A királyi Messiás. 1Móz 49,8-l2-ben a Júdának szóló áldáshoz kapcsolódóan egy eljövendő uralkodóról van szó, akinek a népek engedelmeskedni fognak, és akinek eljövetele egy paradicsomi kor kezdetét jelenti. Bár eredetileg vonatkozhatott ez egy konkrét földi királyra (mindenekelőtt Dávidra), a magyarázók nagy része szerint az Ez 21,32-ben erre a helyre történő utalás található, és Ezékiel már az eljövendő Messiás-király képét látja az itteni jóslatban. Hasonlóan régi eredetű Bálám jövendölése, amely az ősi keleti király-szimbólummal, a csillaggal összekapcsolva beszél egy eljövendő királyról, akinek alávettetik Amálék (1Sám 30), Móáb és Edóm (2Sám 8,2kk). Eredetileg ez a jövendölés is vonatkozhatott a dávidi dinasztiára, hasonlóan a Zsolt 2 és 110-hez. Mindezek két következménnyel jártak: a jövendő szabadulás reménysége Dávid dinasztiájához kapcsolódott, és a szabadító alakja a felkenetés révén kikerült a profán szférából, hangsúlyossá vált Istenhez való különlegesen szoros kapcsolata. Mivel a várt aranykor a dávidi korszakban nem következett be, a váradalom a távolabbi jövőbe tolódott ki. Ézsaiással kezdődik a királyi-messiás fogalom alakulásának az az új szakasza, amely már nem számol az uralkodó király, illetve dinasztia és az eljövendő Messiás közötti közvetlen kontinuitással. Bár hangsúlyos a szabadító dávidi származása, éles az elhatárolás is történeti személyektől. Miután a szír-efraimi invázióval szemben segítséget kereső Akház visszautasítja, hogy Istentől kérjen jelt, maga Isten adja azt meg, az Immánuel-jövendölés formájában (Ézs 7,10kk). A jövendölés elemei kizárttá teszik, hogy itt egy konkrétan meghatározható történeti személyiségről - esetleg Akház fiáról, Ezékiásról - lenne szó. Születésének hangsúlyos bejelentése utal e személy jelentőségére (vö. 1Móz 16,11; Bír 13,3 - de Lk 1,31 is!). Ezt még külön hangsúlyozza, hogy édesanyja egy »fiatalasszony« lesz. Az calömáh szó házasságra érett nőt jelent, így valószínű, hogy annak elsőszülöttjéről van szó, vagyis a fiatalasszony alatt olyan valakit kell értenünk, aki külön erre a feladatra választatott ki. Az, hogy tejszínt és mézet fog enni, kifejezetten az üdvidők alakjára utal, a tej és a méz ugyanis az ókori keleten, főleg Mezopotámiában különleges áldozati ajándéknak minősült. Kánaán pedig az ígéretekben többször szerepel, mint tejjel és mézzel folyó föld (2Móz 3,8kk; 13,5; 33,3; 5Móz 6,3; 11,9 stb.). Maguk a messiási kor javaiban részesülők is tejet és mézet fognak enni (Ézs 7,22). A királyi Messiás képe jelenik meg Mik 5,1kk-ben is, és itt is érvényesül az az ézsaiási szempont, hogy eljövetele előtt Izráelt Isten egy időre kiszolgáltatja ellenségeinek. A Messiás dávidi származása Efráta és Betlehem említésével hangsúlyozódik (vö. 1Sám 17,12). A dávidita királyi Messiás alakja jelenik meg Jer 23,5; 33,5; Ez 37,22; 34,23k; Zak 6,12; Ám 9,11; Mik 4,6kk stb. helyeken is.
b) A prófétai Messiás. 5Móz 18,15kk szerint Mózes azt ígéri, hogy Isten hozzá hasonló prófétát fog támasztani, aki közli Izráellel Isten akaratát. Ez a textus általánosságban határozza meg a prófétizmus szerepét Izráelben, és meghúzza a határvonalat az igazi és hamis prófétaság között. Az itt rögzített prófétai vonásokat viseli magán a szenvedő szolga alakja, amely Ézs 52,13-53,12-ben jelenik meg. (Vö. EBED JAHVE.) E szakaszt gyakran állítják párhuzamba a Zsolt 22-vel, amelynek 28kk verseiben olvasható jóslatok azt a benyomást keltik, hogy a zsoltárban egy olyan személyről van szó, aki szenvedése révén készíti elő az univerzális Isten-országa eljövetelét. Ez a feltevés azonban nem bizonyítható, főleg azért nem, mert a másokért való szenvedés gondolata a zsoltárból hiányzik.
c) Dán 7,13kk látomásában a jövendő uralkodó képe mint EMBERFIA jelenik meg, akinek hatalom, dicsőség és királyi uralom adatik, éspedig örökké tartó érvénnyel. Az Emberfia fogalomnak ezt a messianisztikus aspektusát a zsidó apokaliptika azután tovább bővítette.
b) A Messiás fogalma az Újszövetségben
A már említett Jn 1,41 és 4,25 formálisan is bizonyítják, hogy az ÚSZ szemlélete szerint Jézus a Messiás, az ígéretek és váradalmak beteljesítője, annak ellenére, hogy tevékenysége a korabeli messiás-váradalmaknak rendkívül lényeges pontokon ellene mond. Az ÚSZ-ben Jézusra alkalmazott khrisztosz kifejezés egyébként már a LXX-ban is a felkent fogalmának megfelelője. A korabeli Messiás-kép számos eleme az ÚSZ sok helyén visszatükröződik. (Eljövetelét megelőzi Illés eljövetele [Mk 6,15; 8,28; Jn 1,21]; Dávid utóda [Mk 10,47; 11,10; Mt 12,23; 15,22; 21,15k] stb.) Betlehemben fog megszületni (Mt 2,5). Ezek a váradalmak megfelelnek az ÓSZ-i gondolatoknak is. Ugyanakkor az őskeresztyénség a Messiás-cím Jézusra alkalmazásával teljesen kiiktatta a korabeli messiás-váradalom partikuláris, politikai és nemzeti jellegzetességeit. Ennek az az alapja, hogy Jézus a maga tevékenységét ezeket a váradalmakat elutasítva folytatta. Ebből fakad a tanítványok kezdeti értetlensége (Mk 8,27kk; Mt 16,13kk; Lk 9,18kk), amelyet csak Jézus tanításai oldanak fel bennük. Izráel hivatalos vezetői szemében azonban a váradalom és a valóság közötti ellentét egyre jobban kiéleződik, és végül ez vezet Jézus személyének teljes elutasításához és megsemmisítéséhez (Mk 15,1kk; par).
Jézus királysága nem ebből a világból való (Jn 18,36). A megkísértetés története mutatja, hogy a politikai jellegű váradalmakat kezdettől fogva elutasítja (Mt 4,8kk). A nagytanács előtti kihallgatásakor a főpap kérdésére, hogy ő-e a Krisztus, határozott igennel válaszol (Mk 14,61kk). Hasonlóan válaszol Pilátus kérdésére is (Mk 15,2; vö. Jn 18,37). Péter messiás-hitvallását elfogadja (Mk 8,29k). Mindazonáltal megállapítható, hogy Jézus önmagának Messiásként való megjelölésében rendkívül tartózkodó, ez a khrisztosz-on kívül a többi messiási jelző használatára nézve is érvényes, így pl. az EMBERFIA megjelölésre.
Az a szemlélet, hogy a messiási váradalmak Jézusban teljesedtek be, abban a tényben válik teljessé, hogy a khrisztosz jelző Jézus esetében nevétől elválaszthatatlan megjelöléssé, voltaképpen személynévvé változott. (Ld. még JÉZUS KRISZTUS; FELKENT, FELKEL)
SzCs
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
