Név
Név A h. sém, ill. a g. onoma általában jelöli valakinek vagy valaminek a nevét, jó vagy rossz értelemben vett becsületét, tisztességét, tekintélyét.
1. Az ókori K népeinek hitében és gondolkodásában fontos szerepe van a névnek. Elválaszthatatlanul hozzátartozik egy személy, istenség vagy démon lényegéhez, névtelen személy, istenség vagy démon nincs. A név egy személy lényegi sajátosságainak az összefoglalása, amely ebben az alakban nem ismétlődik meg. A név eredeti jelentése (amely gyakran testi vagy családi jellegzetességeket, ill. szülői kívánságokat fogalmaz meg) a konkrét, történeti személy szempontjából nem lényeges. Szükséges megkülönböztetni a h. névfogalom két elemét, a dianoétikus és a dinamikus elemet. A dianoétikus elem tartalmazza a név értelem szerinti jelentését. A név ezáltal lehetővé teszi a személy azonosítását térben és időben egyaránt. A dinamikus elem tartalmazza a név hatékonyság, erő szerinti jelentését. Ameddig a név elér, addig terjed viselőjének hatalmi kisugárzása. Aki fölött a név elhangzik, az a név viselőjének birtokába kerül (Jer 14,9; Ám 9,12; vö. Ézs 4,1). Mindez azonban nem jelenti a név mágikus erejét, hanem csak viselőjének hatalmát, jelentőségét, tekintélyét.
2. A név ismerete lehetővé teszi a közösség kialakulását. Aki ismeri egy személynek vagy Istennek a nevét, az hívhatja őt, beszélgethet vele. Ebben az értelemben a név ismerete bizonyos hatalmat jelent a nevet viselő személy fölött. Minél nagyobb a személy hatalma, annál nagyobb a név hatékonysága. A név erejét jó és rossz célokra egyaránt fel lehet használni. Ebből adódik, hogy a nagyhatalmú emberek, de különösen a Jahve nevét, szívesen felhasználták a különféle varázspapiruszok névmágia céljából. Mindez azonban nem a név mágikus erejét, hanem viselőjének tekintélyét, hatalmát jelenti. Megjegyzendő, hogy Isten nevének mágikus felhasználása Izráelben mindig tilos volt, másrészt viszont Isten néven szólítása pl. az imádságban nem egy szűk papi réteg kiváltsága volt.
A jó hírnév többet ér a nagy gazdagságnál (Péld 22,1), és jobb a drága olajnál (Préd 7,1). Aki a nevét elveszíti, annak a becsülete is elvész. Jó hírnévre szert lehet tenni dicső tettekkel, gazdagsággal, bő gyermekáldással. A név ugyanis az utódok révén marad fenn viselőjének halála után (1Móz 48,16; vö. 2Sám 18,18). Ha egy házasember fiú utód nélkül hal meg, akkor az özvegyének sógorához kell feleségül mennie, és a születendő elsőszülött fiúnak az elhunyt nevét kell viselnie (sógorházasság, vö. 5Móz 25,6k; Ruth 4,5.10; 2Sám 14,7). Mivel Absolonnak nem volt fiú utóda, emlékkövet emelt, hogy az hirdesse nevét halála után (2Sám 18,18). Az Úr azt ígéri a herélteknek, hogy fenntartja nevük emlékét (jad vasém, Ézs 56,5) a jeruzsálemi templomban. Egy személy, család, csoport vagy nép kiirtása egyúttal a név eltörlését is jelenti (Józs 7,9; Ruth 4,10; Ézs 1; Zof 1,4 stb.).
4. Az ÓSZ-i korban mind az anya, mind az apa adhatott nevet az újszülöttnek (1Móz 4,25; 19,37; 29,32k; 30,8.11.13.18.20.21.24; 2Móz 2,10; Bír 13,24; 1Sám 1,20, ill. 1Móz 4,26; 5,29; 2Móz 2,22; 2Sám 12,24 stb.). Szinte minden névnek volt valamilyen vallásos vagy profán értelme. Bizonyos nevek a születés körülményeire utalnak, ill. a születéskor elhangzott szülői kijelentéseket őrzik: Haggeus »ünnepnapon született« (Hag 1,1kk), Gesem »esős időben született« (Neh 2,19), Gérsóm akkor született, amikor apja, Mózes Midján földjén tartózkodott, ezért neve: »jövevény lettem idegen földön« (2Móz 2,22), Rúben neve anyja felkiáltását őrzi: »nézzétek, egy fiú!« (1Móz 29,32), más nevek pedig szülői vágyakat, kívánságokat fogalmaznak meg: pl. Jerahmeél (1Krón 2,42) »Isten könyörüljön rajta!«
5. A theoforosz nevek leggyakrabban a cél istennevet tartalmazzák, míg a Jahve név theoforosz elemként csak rövidített formában fordul elő (-jáhú; -jáh, ill. Jehó-; Jó-). Az izráeli személynevek, ellentétben a környező népek névadási szokásaival, soha nem használják a »Jahve fia« vagy »Jahve lánya« kifejezést. Izráelen kívüli területen azonban már előfordul pl. a benanát (= »Anát fia« - Bír 5,6), vagy a benhadad (= »Hadad fia« - 1Kir 15,18).
6. Jellegzetes vonása a B-i névadásnak, hogy a személyeket gyakran az apjuk után nevezik. Az 1700 B-i személynévből 400-an csupán apjuk nevét viselik. Józsué, a Nún fia; Káléb, a Jefunne fia; vagy Salamon öt helytartója: Ben-Húr; Ben-Deker; Ben-Heszed; Ben-Abinádáb; Ben-Geber (1Kir 4,8-11.13). Női névként a Bat-Súa-t, ill. a Bat-Sabé-t vagy Bet-Sabé-t említhetjük (2Sám 11,3; 1Krón 3,5).
7. Gyakran előfordul új névadás is személyek vagy helységek esetében. Ilyen esetekben a nevet adó felségjoga is kitűnik. Helységek esetében leginkább a birtokos cseréje ad okot a névadásra (1Móz 23,2; 4Móz 32,42; Józs 19,47; Bír 18,29 stb.). Jákób az éjszakai teofánia hatására Bételnek nevezi el Lúz városát (1Móz 28,19). A prófétai jövendölések szintén tartalmazhatnak névváltoztatást, amelyek mindig a bekövetkezendő eseményekre utalnak (Jer 7,32; 19,6; Ez 39,11). Személynevek megváltoztatása ugyancsak a hatalmi viszonyok megváltozásával áll összefüggésben (pl. 2Kir 23,31.34; 24,17; Ézs 9,5k), vagy pedig utalhatnak bizonyos életmód-, ill. pozícióváltozásra (1Móz 35,18; 41,45; Ruth 1,20; Dán 1,7).
8. Gyakran találkozunk az ÓSZ-ben a névadás etimológiai értelmezésével. Ilyen esetekben mindig a név az elsődleges, a hozzáfűzött elbeszélés vagy magyarázat pedig utólagos (1Móz 3,20; 5,29; 26,22; 31,49; 2Móz 2,22 stb.).
9. A Jahve név, ellentétben minden emberi névadással, Isten önkijelentése. Isten neve alapjában véve ismeretlen, és emberi okoskodással nem is lehet azt kikutatni. Viszont nevének elhallgatása egyfajta utalás is lehet Isten-voltára (1Móz 32,30; Bír 13,17kk). Isten Mózesnek tudtul adja nevét (2Móz 3,14; 6,2; 34,6). Önmaga feltárásával lehetővé teszi Izráel számára, hogy segítségül hívják őt. Ezáltal lesz Izráel Isten különleges tulajdonává (vö. Jer 14,9; 15,16). De az egész világ előtt ismertté akarja tenni nevét, amikor a szent háborúkban megmutatja hatalmát (2Móz 15,3). Világbirodalmak leváltása révén még a távoli kúsiak is az ő nevét tisztelik (Ézs 18,7; Jer 16,21; Zof 3,9k). Isten a történelem uraként jelentette ki magát, ezért a pogány népek is megismerik szent nevét (Ézs 45,14k.18kk). Nevének segítségül hívása elsőrenden a kultuszi istentiszteleteken történik, hiszen a szent helyeken teszi Isten a nevét »emlékezetessé« (2Móz 20,24). A kultuszhely Isten jelenlétének a garanciája. Ezért a legkorábbi időkben ott alakítottak ki kultuszhelyet, ahol Jahve vagy az ő angyala megjelent, akár nevének említése nélkül is (1Móz 12,7; 2Móz 34,5; Bír 6,10kk; 13,1kk; 2Sám 24,16 stb.). Gyakran az angyalban van jelen Isten neve (2Móz 23,20k).
A deuteronomista teológia sajátos módon választja el Jahvét a nevétől: míg Jahve maga a mennyben lakik, sőt, az egeknek egei sem fogadhatják be őt (5Móz 4,32-40; 1Kir 8,27), addig a neve a szentélyben lakozik (5Móz 12,5.11; 14,23; 16,2.6.11; 26,2). Csak ezen a helyen lehet és szabad Istent kultuszi keretek között tisztelni, mert Jahve csak ezt a helyet választotta ki. A kultuszkép használata, amely más vallásokban az istenség kultuszi jelenlétét volt hivatva garantálni, az izráeli kultuszban tilos volt (2Móz 20,4). Az Úr jelenlétét egyedül nevének segítségül hívásával lehetett elérni, de itt is fennállt a kikötés: »hiábavaló« dolgokra (varázslás, esküdözés stb.) nem volt szabad felhasználni (2Móz 20,7). Isten neve ősidők óta a szent ládához kapcsolódott, amely szintén Jahve jelenlétének a jele volt (4Móz 10,35) a sílói vagy a jeruzsálemi szentélyben. Így lakott Isten neve Jahve szellemi jelenlétének jeleként a templomban. A babiloni fogság után, amikor a láda már nem volt meg, kizárólagosan a név jelezte Isten szellemi jelenlétét. Már Jeremiás is tud arról, hogy az Úr neve a templomban lakozik (Jer 7,10.11.14; 25,29), de ez nála még annak bizonyítására szolgál, hogy Isten neve egyáltalán nincs a szentélyhez kötve.
Isten nevét, dicsőségéhez hasonlóan, mindenütt jelenvalónak gondolták, erre utal pl. a »dicső név« kifejezés, ahol a két fogalom együtt szerepel (Zsolt 29,2; 66,1k; 96,8 stb.). Isten minden tulajdonsága megjelenik nevével összefüggésben: neve felséges az egész földön (Zsolt 8,2.10; Mal 1,11), szent és félelmetes (Zsolt 111,9), erős torony (Péld 18,10).
Jahve istenségével szemben a név Isten önfeltárulkozását, az emberek felé való fordulását, a jelenlétét hangsúlyozza elsőrenden. Nevének ismertté kell válnia az egész földön (Mal 1,11). Ismertté teszi azt népe körében (Ez 39,7), segítségül hívható (Zsolt 99,6), lehet magasztalni (Zsolt 54,8; 99,3; 106,47; 122,4; 138,2; 140,14; 142,8), félni, tisztelni (Zsolt 61,6; 86,11; 102,16; Mal 3,20), énekkel zengeni (Zsolt 7,18; 9,3; 18,50; 61,9; 66,4), dicsérni (Zsolt 69,31; 74,21; 113,1; 135,1), szeretni (Zsolt 5,12; 69,37; 119,132) és áldani (Zsolt 72,19; 96,2; 100,4 stb.).
10. Isten neve az ÚSZ-ben is Isten önkijelentésének része: személyként fordul az emberhez. Szerető Atyaként jelentette ki magát, aki Jézus Krisztus váltságművében dicsőítette meg a maga nevét (vö. Jn 17,12.26). Ennek megfelelően egyedül Jézus az, aki Isten nevét mint az Atya nevét jelentette ki az embereknek (Jn 17,6). A tanítványokat Isten nevének erőterében őrzi meg a gonosztól (Jn 17,11). Az Isten neve megismertetésének végső célja az, hogy az a szeretet, amellyel Isten Jézust szerette, meglegyen a hívőkben is (Jn 17,26).
Jézus Krisztus Isten nevében és megbízásából tevékenykedett (Mk 11,9k.; Jn 10,24). Jó Pásztorként juhait »nevükön szólítja« (Jn 10,3). A szolgálatába állóknak új nevet ad (pl. Mk 3,16). Parúziájakor az »Úr nevében« érkezik (Mt 23,39). Isten neve az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez kapcsoltan lesz teljessé (Mt 28,19). A Miatyánk első kérése Isten nevének megszentelését kéri (Mt 6,9; vö. Ézs 29,23; Ez 36,23). Az Isten országában már nem gyaláztatik Isten neve, de addig az Isten törvényét áthágók (Róm 2,24; 1Tim 6,1) és különösen az utolsó idők »fenevadja« (Jel 13,5) káromolják az Isten nevét.
11. Jézus életének teljességét neve foglalja össze (Mt 1,21; ApCsel 4 12; 1Kor 6,11 - »Immánuel«). Ő Isten Fia (Zsid 1,4k), neve »az Isten Igéje« (Jel 19,13; vö. Jn 1,1). Isten fenséges neve az ő nevévé lesz (Fil 2,9k; Jel 19,16). Olyan neve van, melyet csak ő ismer (Jel 19,2). Amint Istent a név helyettesítheti, akképpen hallunk arról, hogy ő a »név« (ApCsel 5,41; 3Jn 7). Istennek az a parancsa, hogy fia nevében higgyenek (1Jn 3,23; 5,13). Aki az ő nevében hisz, az elnyeri a bűnök bocsánatát (ApCsel 10,43; 1Jn 2,12), az örök életet (Jn 20,21; 1Jn 5,13). A hívőknek mindent az Úr Jézus nevében kell tenniük (Kol 3,17). Aki a Krisztus nevéért gyalázatot szenved, az Szentlelket nyer (1Pt 4,14). Aki az Úr nevét segítségül hívja, az tartozik a gyülekezethez és így megmenekülnek az ítélettől (ApCsel 2,17-21; 9,14; Róm 10,13; 1Kor 1,2). Az ő neve az a »szép név«, amelyről a keresztyének neveztetnek (Jak 2,7).
12. A Jel szerint a győztesek a Bárány nevét viselhetik (3,12; 14,1; 22,4). A 12 apostol neve ott lesz az új Jeruzsálem alapkövein (Jel 21,14) és Izráel 12 törzsének neve a kapukra lesz felírva (Jel 21,12). Ez az ÓSZ-i és ÚSZ-i istennép egységét hirdeti.
Amint az ÓSZ első személyneve a Jahve név (1Móz 2,4), akképpen az utolsó név a Szentírásban Jézus (Jel 22,21).
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
