Poncius Pilátus
Poncius Pilátus Kr. u. 26-36-ig volt Júdeában Tibérius császár helytartója. Ideérkezése előttről semmit sem jegyez fel róla a történelem. A hagyomány szerint atyja, Marcus Poncius még rabszolga volt, de a fia, Lucius Poncius Pilátus már szabadnak született. Először Germanicus kíséretében harcolt a germánok elleni háborúban, aztán Rómába ment, ahol szolgalelkűségével igyekezett kivívni a hatalmasok jóindulatát. Júdea helytartóságának a méltóságát bizonyára Augustus császár unokájával, Claudia Proculával kötött előkelő házassága szerezte meg neki.
Philo és Josephus Flavius zsidó írók - akik jól ismerték -, heves, makacs, kegyetlen embernek rajzolták, aki tele volt számítással. Mindjárt procurátorsága elején, amikor Jeruzsálem helyőrségét felváltotta, elrendelte, hogy a katonák éjjel vonuljanak be a városba és ne vegyék le hadi jelvényeiket, a császár ezüst szobrait. Mivel a zsidó vallás tiltja a »faragott képeket«, ebből szörnyű nagy felzúdulás támadt (Josephus Flavius: A zsidó háború II. 9).
Kegyetlen uralkodására jellemző az a vérfürdő, amikor a galileaiak vérét áldozatukkal elegyítette (Lk 13,1). Azt a lázadást is vérbe fojtotta, amelyben a Jézus helyett kikért Barabbás esett fogságba (Mt 27,16; Lk 23,19). A legnagyobb összeütközése a zsidókkal azonban a jeruzsálemi vízvezeték terve miatt történt. Mivel a városban nem volt rendes ivóvíz, Pilátus a templom parlagon heverő kincseit akarta erre a népjóléti célra felhasználni. A papok azonban ezt szentségtörésnek bélyegezték és fellázították a népet. Pilátus egy csapat álruhás katonát küldött a tömegbe, akik egy adott jelre borzalmas mészárlást kezdtek (Josephus Flavius: A zsidók története XVIII. 4.2).
A rómaiak minden meghódított országnak meghagytak annyi önkormányzatot, amennyi Róma főhatalmával összefért. Júdeában is meghagyták a Szanhedrinnek, a zsidó Nagytanácsnak azt a hatalmát, hogy vallási vétségek ügyében ítéletet hozzon, sőt büntetést is kiszabhatott. De ha az ítélet halálbüntetésre szólt, azt felül kellett vizsgálnia a római helytartónak. Aztán, ha helybenhagyta, az ítélet végrehajtása is az ő hatáskörébe tartozott. Ezért vitték a zsidók Jézust is Pilátus elé. Még az ítélőszékben ült Pilátus, amikor hírnök érkezett. A felesége küldte a következő üzenettel: »Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába!« (Mt 27,19). Pilátus tehát megpróbálja menteni Jézust. Felajánlja helyette Barabbást (Mt 27,15-18), de amikor a zsidók megzsarolják, »ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja« (Jn 19,12), noha meg van győződve Jézus ártatlanságáról, engedett a zsidók követelésének. Látványosan megmossa a kezét is, hogy ő ártatlan az igaz ember vérétől (Mt 27,24) és aztán kiadja Jézust a zsidóknak.
Pilátus pályafutásának az vetett véget, hogy valami népámító elhitette a samaritánusokkal, hogy a Garizim hegyén megtalálják a szent edényeket, amiket még Mózes ásott el oda. A hiszékeny nép fegyvert ragadott, hogy megmássza a szent hegyet, de Pilátus megelőzte őket - s mivel ezt a megmozdulást ő lázadásnak vélte - sokakat megöletett. A samaritánusok persze panaszra mentek Lucius Vitellius szíriai helytartóhoz, Pilátus feletteséhez, aki barátját, Marcellust küldte Júdeába, helytartói minőségben, Pilátusnak pedig azt tanácsolta, hogy utazzék Rómába és igyekezzék tisztázni magát a vádak alól a császárnál.
De mielőtt Pilátus megérkezett volna Rómába, Tibérius császár meghalt, Kr. u. 36-ban (Josephus Flavius: A zsidó nép története XVIII. 5.2). A hagyomány szerint a galliai Viennába száműzték, és itt fejezte be nyugtalan életét (Eusebius egyházatya: Egyháztörténete II. 7). Egyes források szerint önkezével oltotta ki életét. Más írók szerint Nero császár kivégeztette.
BF
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
