Prédikátor könyve
Prédikátor könyve
1. Neve.
A könyv a h. B-ban az 1,1 alapján (dibré kóhelet ben-dávid) kapta a kóhelet (g. ekklesziástesz) elnevezést. A feliraton kívül a könyvben a következő helyeken fordul még elő a kóhelet szó: 1,2.12; 7,27; 12,8.9.10. A káhal ige jelentése: összegyülekezni, összehívni. A káhál főnév jelentése: összejövetel, összegyülekezés, gyülekezet. A kóhelet nőnemű participium, ami elsősorban az egybehívás tevékenységére vagy tisztségére, másodsorban pedig e tisztség birtokosára utal (vö. Ezsd 2,55.57; Ézs 40,9, utóbbi helyen möbasszeret - örömmondó). A latin fordítás a h. kóhelet szót concionator-ral fordítja, ami magyarul: prédikátor.
2. Szerzője.
A szerző személyét illetően kielégítő és általánosan elfogadott magyarázat nincs. Az 1,1 csak annyit mond személyéről, hogy Dávid fia, Jeruzsálem királya. Ez Salamon szerzőségét sugallja. Egyes latin fordításokban szerepel is Salamon neve. Salamon volt az, aki híres volt bölcsességéről (1,16), példabeszédeiről (12,9). Az 1Kir 8,1.55 szerint Salamon összegyűjtötte (hikhil), és megáldotta a gyülekezetet (káhál). Tehát kóhelet tevékenységet végzett. A kóhelet megnevezés úgy értendő, hogy Salamon mestere a szónak, a szó legteljesebb értelmében. A történetkritikai kutatás legfőbb érve Salamon szerzőségével szemben az, hogy a könyv nem keletkezhetett, a benne lévő idegen hatások és nyelvi jelenségek miatt, Salamon korában. Többek szerint a könyv szerzője valami világlátott bölcs tanító, aki Kr. e. a 3. szd. végén élt. De ez is csupán feltevés, és nem megingathatatlan tudományos eredmény. A bizonyítékokat az előzetes feltevéshez keresték, amik más összefüggésben másként értelmezhetők. A műfaj kérdése pedig fel sem vetődött a szerzőség megállapítása során.
3. Műfaja, egysége.
A Prédikátor könyvének anyaga a bölcsességirodalomhoz tartozik. Szembetűnő tanító jellege: a kérdésfelvetéseket követik a feleletek, tanítások. Műfaját tekintve a régi Egyiptomban jól ismert ún. király-testamentum. Ezekben a király-testamentumokban az uralkodó közli fiával, utódjával élettapasztalatait, s a bölcs élethez, uralkodáshoz szükséges dolgokra oktatja. Abban, ahogyan Dávid, majd főleg Salamon berendezte udvartartását, kétségtelenül felismerhetők bizonyos egyiptomi hatások. Ezért nagyon valószínű, hogy Salamon, aki a beszéd és az írás mestere volt, ilyen király-testamentumot (végrendeletet) is szerzett. A 12,8-14 ebben az összefüggésben nem utólagos záradék, későbbi hozzátoldás, hanem a király-testamentum kézenfekvő befejezése: az élettapasztalatok summázása, s a bölcsesség summája. Hasonló király-testamentum, vagy annak töredéke, a Péld 31,1-9 is. A könyvet manapság többnyire egységesnek tekintik, nem zárva ki a kisebb betoldások lehetőségét, amik azonban nem feltétlenül későbbi betoldások, hanem a könyv jellegéből, természetéből, műfajából is adódhatnak. A könyv egységét nem valami szerkezeti felépítés, egyenes, következetes gondolatvitel, hanem a dolgok egységes szemlélete, megvilágítása fejezi ki. Ezt a belső egységet jelzik az állandóan ismétlődő kifejezések: minden hiábavaló, minden Isten hatalmában van, az ember nagy lehetősége, hogy örüljön.
4. Keletkezési kora és helye.
A történetkritikai iskola talaján álló tudósok a Prédikátor könyve keletkezését Italában késői időre, a Kr. e. 3. szd. végére teszik. Nyomós érvként esik a latba az a szemlélet, hogy a Prédikátor kételkedő, kiábrándult világfi, akire nagy hatással volt a sztoicizmus és az epikureizmus. A késői keletkezés mellett szólnának a könyvben található arameizmusok is; vannak, akik egyenesen azt feltételezik, hogy a Prédikátor könyvét eredetileg arám nyelven írták. A 10,16-ban utalást látnak V. Ptolemaiosz Epiphanészra, aki Kr. e. 204-ben ötéves korában lépett trónra. A Kr. e.-i 3. szd. végénél később nem keletkezhetett, mivel a qumráni leletek között találtak a Prédikátor könyvéből származó töredékeket. A görög filozófiai hatás feltételezése azonban kündulásában helytelen. A könyv szerzője nem kiábrándult, kételkedő világfi, hanem mindenestül az ÓSZ talaján áll. Igaz, a Prédikátor könyvében fordul elő a legtöbbször a hebel (= hiábavaló) szó, de megtalálható az ÓSZ más könyveiben is, Mózestől kezdve (5Móz 32,21), a történeti (1Kir 16,13.26; 2Kir 17,15), prófétai (Ézs 30,7; 49,4; Jer 2,5; 8,19; 10,3.8; 14,22; Zak 10,2) könyveken át a bölcsességirodalom többi könyvéig (Jób 9,23; 21,34; 35,16; Péld 21,6; 31,30; Zsolt 31,7; 39,6k.12; 62,10; 78,33; 94,11). A B könyveiben a hebel szó használata részben hasonlít vagy megegyezik a Prédikátor könyvééhez, vagy segít jobban megérteni. A hebel szó tehát nem jogosít fel a késői keletkezés feltételezésére. Az arameizmusok lehetnek egészen korai eredetűek is. Kérdés az is, hogy az említett 10,16-ban a h. na'ar valóban gyermeket jelent-e, vagy inkább szolgát, szolgalegényt s így éppen nem a késői, hanem a korai keletkezés mellett szól. A kérdést nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni, de nyomós érv nem szól az ellen, hogy Salamon korában, Jeruzsálemben keletkezett. A könyv belső bizonyságai egyébként is a jeruzsálemi keletkezés mellett szólnak Alexandriával és a keleti diaszpórával szemben.
5. Helye a kánonban.
A könyv kánoni tekintélye sokáig vitatott volt, véglegesen csak Kr. u. 96-ban dőlt el. A Prédikátor könyve a h. kánon harmadik részében, a kötubim-ban, az öt ünnepi tekercs sorában az Énekek és a JSir között kapott helyet. Ez a besorolás a könyv késői kanonizálásából és istentiszteleti felhasználásából következik. Bibliánkban a Péld és az Énekek között található. Kánoni tekintélyét a régi zsidó és keresztyén tudósok egyaránt elismerték.
6. Felosztása, tartalma.
1. Felirat. A könyv szerzőjének megnevezése (1,1). 2. Minden hiábavaló (1,2-2,26). A Nap alatt nincs semmi új. Az emberek hiábavalóságot cselekszenek. Hiábavaló a gazdagság és a sok fáradozás. 3. Az idő és az ítélet Isten hatalmában van (3,1-5,16). Mindennek rendelt ideje van, s az időket Isten határozza meg. Jogot és igazságot meg lehet rövidíteni, de Isten szemmel tartja az emberek cselekedeteit. 4. A bölcsesség dicsérete. 5. Bölcs mondások (10,1-11,8). 6. Örülj az életnek, ne gondolj a végre (11,9-12,7). 7. Záradék (12,8-14). Végső összegezés: az ember dolga, hogy félje az Istent, tartsa meg parancsait.
7. Teológiája.
A könyvet áthatja Isten mindenhatóságának a tudata. A Prédikátor mindent ebben az összefüggésben lát. Mindaz, ami nem Isten, továbbá ami nem Isten akaratának megfelelő: hebel, azaz hiábavaló. A hebel szót a B más könyveiben gyakran bálványnak fordítják, olykor magát a bálványistent jelenti. A bálványok mind semmik, és semmivé lesznek, de az ember is semmivé lesz, ha gondolatai (Zsolt 94,11) és cselekedetei (5Móz 32,21; Jer 2,5; Zsolt 39,6; Jób 9,29) hiábavalók. A Prédikátor vallja Isten mindenhatóságát. Tudja, hogy Isten mindent bölcsen cselekszik, akkor is, ha az ember képtelen ezt felismerni (8,17). A Prédikátor osztja a zsoltárok kegyeseinek hitét: az istenfélő ember minden bajból kimenekül (7,18); bár a gonoszok sokszor diadalmaskodnak, mégis: végül az istenfélőknek lesz jó dolguk, a bűnösöknek pedig nem lesz jó dolguk, mert nem félik az Istent (8,12k). A Prédikátor is újra és újra azt kérdezi: mi a jó az embernek? A felelet egyértelmű: az a jó, hogy félje az Istent, éljen Isten akarata szerint, fogadja hálás szívvel Isten ajándékait, örüljön az életnek. Éljen Isten színe előtt vidám, boldog gyermekként. S ha eljön az ideje, fogadja el a rosszat is (12,1kk). Ne feledje el sohasem, hogy számot kell adnia minden cselekedetéért.
NA
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
