Szlavónia
Szlavónia: a Dráva és a Száva közötti terület. Zágráb vidékétől K-re, a → Szerémségtől Ny-ra; ma Jugoszláviában a Horvát Szocialista Köztársaság része. A történeti fejlődés folyamán a Szlavónia névvel jelölt területek határai gyakran változtak. (Régi magyar neve Tótország volt.) Az Árpád-korban a horvátság telelpülésterületének Zágráb környéki részével együtt jelölte a Dráva–Száva közötti területeket is, kivéve a D-dunántúli magyar vármegyék Dráván túli részét. A horvátság e területeken a 17. sz.-ig a saját maga megnevezésére használta a slovene népnevet, s ennek megfelelően magyar elnevezésük tót volt. A magyar és horvát állam kapcsolatainak szorossá válásával Szlavóniát a királyságon belül önálló szervezeti egységként kezelték, mint a trónörökösnek alárendelt területet. – Ókori hagyományokban gazdag, fejlett késő középkori kultúrájú vidék. A török alatt különösen K-i fele rendkívül sokat szenvedett. Felszabadulása után nagy része sokáig határőrszervezethez tartozott. A magyar–horvát népi érintkezések szempontjából kulcsfontosságú vidék, de magyar népi kultúráját a Vuka menti községek kivételével nem ismerjük. A Dráva jobb partján letelepült magyarság négy falu (Szentlászló, Kórógy, Haraszti, Rétfalu) kivételével – ezek népét a szomszédos baranyaiak gúnynévvel berencóknak hívják –, melyek a Duna árterének, a Vuka mocsarainak védelmében megmaradtak, elpusztult a török hódoltság idején. Az újabb magyar kivándorlás a Dráván túlra a 18. sz. végén indult meg. Előbb szórványosan, 1848 után csoportosan költöztek a dunántúli megyékből (elsősorban Baranya, Somogy, Zala és Vas m.-ből) Szlavóniába a magyar zsellérek és cselédek, hogy az ottani nagy uradalmakban munkát vállaljanak. Az 1870-es évekből jelentősebb számban vándoroltak ki magyar birtokos parasztok is, akik a Dunántúlon a nagybirtokok szorításában nem tudtak földet vásárolni. Bácskából is került át kisebb számú magyar ebben az időben Szlavóniába. Vonzotta őket a földbőség és a viszonylag alacsony földárak. Az uradalmi cselédek közül is összegyűjtött bérükön sokan parasztbirtokot vásároltak. Kisebb a száma a szlavóniai magyarok között a századfordulótól napjainkig beköltözött magyar iparosoknak és városokban letelepedő gyári munkásoknak. Az 1900. évi horváto.-i népszámlálás 90 180, az 1910. évi 103 207 magyar anyanyelvűről tudott Horvát-Szlavóno. korabeli területén. A népszámlálás esetleges pontatlanságait és eltolódásait figyelembevéve azonban több tízezerrel nagyobbra becsülték számukat. A szlavóniai magyarok iskoláztatásával és művelődési helyzetével az 1890-es évekig az említett négy község kivételével nem foglalkoztak az illetékes mo.-i szervek. Ekkortájt kezdett először a ref. egyház egyházközségeket szervezni és iskolákat építeni. 1904-től a Julián Egyesület tartotta számon a többségükben katolikus szlavóniai magyarokat, iskolákat építve és könyvtárakat szervezve számukra. 1910-ben a szlavóniai magyarok Szerém, Verőce, Pozsega és Belovár-Körös vármegyékben laktak, ezeknek a megyéknek a Dráva, ill. a Duna felé eső részén. Százon felüli magyar lakosság 136 helységben (ez kb. 90 000 embert jelentett) élt. Száznál kisebb magyar csoportban mindössze kb. 15 000-en laktak. Ötszáznál nagyobb, de ezernél kisebb magyar csoport 40 helységben, 1000-nél több magyar 23 helységben élt. Az 1921. évi szerb népszámlálás 70 024 magyart írt össze Horváto.-ban. Az 1941. évi statisztika, melyet az önálló horvát állam adott ki, 68 115-re teszi a számukat. Az 1961. évi jugoszláv népszámlálás a mai Horvát Szövetségi Köztársaságban (Szerémség nélkül, de Drávaszöggel együtt) 42 347 magyar anyanyelvűt talált. – Irod. Hegedűs Lóránt: A dunántúli kivándorlás és a szlavóniai magyarok (Bp., 1905); Garay Ákos: Szlavóniai régi magyar faluk (Népr. Ért., 1911); Benisch Artúr: Horvátország nemzetiségi viszonyai (Magy. Figyelő, 1913); Margitai József: A horvát és szlavónországi magyarok sorsa, nemzeti védelme és a magyar–horvát testvériség (Bp., 1918); Dudás Tibor: A horvátországi magyar népcsoport (Láthatár, 1941); Penavin Olga: Szlavóniai (Kórógyi) Szótár (I–III., Bp.–Újvidék, 1968–1978); Györffy György: Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata (Levéltári Közl., 1970); Kósa László: Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában (A Hungarológiai Intézet Tudományos Közl., 1972. 11–12. sz.); Szlavóniai hétköznapok (Válogatta Penavin Olga, Újvidék, 1973).
Haraszti utcaképe (v. Verőce m., 1960-as évek)
Jellegzetes szlavóniai lakóház a múlt század második feléből (Haraszti, v. Verőce m.)
Századvégén épült lakóház udvari homlokzata (Haraszti, v. Verőce m.)
Udvar, a ház mellett faragott oszlopos kamrával (Kórógy, v. Szerém m., 1910)
Filep Antal–Kósa László
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
