béres
béres: egész évre elszegődött mezőgazdasági bérmunkás. Az uradalom vagy a gazda pusztáján, tanyáján lakott, egész munkaerejével, idejével, részben még vasárnapjaival is munkaadói rendelkeztek. A béresek a nincstelen és törpebirtokos parasztság rétegeiből kerültek ki. A dunántúli uradalmak béresei generációkon keresztül kinn laktak a pusztán, s apáról fiúra öröklődött a béresség. Az uradalmi cselédek ranglistáján legalul a béres volt. Az uradalmi béresek családjukkal együtt cselédlakásokban éltek. Munkájuk a föld megművelése és a termények betakarítása, valamint az igásállatok etetése, gondozása volt (→ uradalmi cseléd). Az alföldi tanyavilágban a béresek, míg nem volt családjuk, a nagy határú falvakból költöztek ki a gazdák tanyáira. Az év elejétől szilveszterig egy évre kötöttek a gazdákkal szerződést. Ha nem ajánlkozott megfelelő béres, az alföldi gazdák béreseiket a városok híres emberpiacain, → embervásárain válogatták ki maguknak. 14 éves fiú már elszegődött kisbéresnek, 16–17 éves koráig beletanult a munkába, ettől kezdve a katonaságig már béres. Ha családosan is béresként a tanyán maradt, tanyásbéres. Ekkor már nem az istállóban hált, hanem a gazda házának egyik különálló szobájában vagy külön kis házban élt. Kisbérest 10–20 holdas gazda, tanyásbérest 20–40 holdas gazda tartott. Ötven holdon felüli gazda a többi tanyai cseléd fölé öregbérest helyezett, ez már nős, meglett ember volt, tisztjét míg csak ereje fogyni nem kezdett, megtartotta, munkahelyét nem változtatta. A béresnek a századforduló táján évi járandósága a következő volt: 5 köböl búza, 3 köböl árpa, 1 hold kukorica, 2 választási malac, 1 kocsi szalma, 1 kocsi → ízik, 1 pár csizma, 1 pár bocskor, 2 pár kapca, 2 db szappan, 1 nadrág, 1 ujjas és 50 Ft. Ez a bér a múlt század közepi bérektől csak abban különbözött, hogy az állattartás, marhateleltetés helyett a béres inkább terményben kérte ki járandóságát. A béresek munkája a szántás, vetés, fűkaszálás, kapálás, boronálás, jószággondozás és legeltetés volt. A felnőtt béres az aratásnál mint részes dolgozhatott. Az öregbéres elsősorban a tanyai cselédség munkáját ellenőrizte, a gazdát helyettesítette, a kiskanász, libapásztor, kisbéres, béres mind ő alá volt rendelve. A szerszámok rendbetétele, a nehezebb, szakértelmet kívánó munkák elkezdése, megmutatása is az ő feladata volt. Az Alföldön a nagygazdák alkalmaztak még kocsisbéreseket is, akik nem laktak kinn a tanyán, hanem kijártak a faluból vagy a gazda benti portájáról. Munkájuk elsősorban a gazda lovainak gondozása, befogása, hajtása volt, de gyakran mentek ki a tanyára, ahol a béresek munkájában segítettek. Aratásnál mint részes dolgozhatott. A → nagycsaládban élő férfiakra is használták a kifejezést, bár semmiféle anyagi juttatást nem kaptak a családfőtől. Munkamegosztásuk szerint pl. az ökrüket őrző családtagot pl. Göcsejben ököretetübieresnek, a szántó-vetőt béresnek nevezték. Az előbbi az → ökörfogatokkal dolgozó, azt irányító, hajtó személynek a neve. Biztosan nem tudjuk, hogy ez az elnevezés mikor specializálódott az ökörfogat hajtójára, de nagyon valószínű, hogy a 16–17. sz. folyamán, az ún. majorgazdálkodás erőteljesebb kibontakozásával; ebben az időben nyert nagyobb teret a lófogatú (→ lófogatolás) fuvarozás, áruszállítás, tehát a → kocsis tevékenység és a két béres cseléd megkülönböztetésére szükség volt. – Irod. Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Illyés Gyula: Puszták népe (Bp., 1936); Kiss Lajos: A szegény ember élete (Bp., 1939).
Béressüveg az Esterházy hercegi uradalomból (Veszprém m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Morvay Judit–K. Kovács László
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
