búcsúsének
búcsúsének, búcsújáró ének: a vallásos → népének válfaja, a búcsús zarándokok által az elindulástól a visszaérkezésig tartó időszak különféle alkalmain közösen előadott ének. A látogatottabb búcsújáróhelyek zöme már a 14. sz.-ban kialakult, majd a török után újjáéledt. A korábbi litánia típusú búcsúséneket a búcsúvezető → előénekesek adták elő, a tömeg többnyire csak a → refrént énekelte. A 18. sz. végére fokozatosan kialakult a kötött szótagszámú, izometrikus, parlando-rubato énektípus, melyet a tömeg végigénekelt, bár az előénekesek szerepe továbbra is megmaradt. A r. k. egyházi népénekek jelentős része többnyire jóvá nem hagyott, többségükben → Mária-ének. Meglevő egyházi énekek dallamaira húzták rá a különféle búcsúsénekek szövegeit, melyek → ponyván és kéziratos másolatokban terjedtek. A mo.-i gyakorlatra jellemző a fríg Rákóczi-nótának megfelelő dallam általános használata (templomban, virrasztóban, processziókor is gyakran szerepel): Szentséges szűz Mária, szép liliomszál (Erdély), Előttünk tündöklik Krisztus keresztje (országos), Üdvözlégy, Mária, fájdalmas szent szűz (Bács-Bodrog) stb. szövegekkel. Elterjedtek a nemzetközileg ismert dúr típusok is (pl. Lourdes-i ének), sokszor erősen magyarosított változatban. A szerzők és részben a terjesztők is az alsópapság, a kántorok, a búcsúvezető előénekesek, az → énekes koldusok s főként a históriások soraiból kerültek ki; mindezek előéneklésre, betanításra is szívesen vállalkoztak. Kiemelkedő szerepet töltött be a jászladányi Orosz István. A búcsúsénekek változékonyabbak más egyházi népénekeknél; természeti csapás, járvány, háború és egyéb megpróbáltatások idején időszerű szövegek keletkeztek (pl. 1947-ben: Segítsd haza foglyainkat!…). A rendszerint napokig tartó búcsú szervezett rendben zajlik le, minden mozzanatának külön búcsúséneke van. Az éneklés főbb alkalmai a következők: elindulás (Mária, Szűz Anyánk, tekints népedre, Kik most elindullunk tiszteletedre!…), ájtatosság menet közben (Könyörülj, Istenem, én bűnös lelkemen!…), útmenti keresztnél (Előttünk tündöklik Jézus keresztje…), a kegyhely megpillantásakor (Látjuk, Anyánk, hajlékodat…), megérkezéskor (Itt van már a kegyhely…) és az ún. beköszöntéskor (Tehozzád siettünk…). A kegyhelyen rendszerint a hely nevéhez és legendaköréhez alkalmazkodó köszöntőket (Édes volt minékünk ide fáradoznunk; Kössünk szép koszorút szép Szűz Máriának!…) énekeltek. Minden nagyobb búcsújáróhelynek megvolt a maga énekköre, a szegediek pl. ún. havi (alsóvárosi búcsúra való), radnai (Máriaradna) és szentkúti (Pálosszentkút) búcsúsénekeket ismertek. Az ún. elköszönéskor külön alkalmi éneket (Eljött már az idő, ütött már az óra; Messze földről jöttünk hozzád…) mondtak, de a hazatérés énekei általában megegyeznek a búcsúra való menetel darabjaival. A búcsúsénekek otthoni, házi ájtatosságokon, templomi szertartások után is felhangozhattak; matyó földön hatottak a lakodalmi énekekre is. A búcsúsének a néphumor egyik céltáblája: tréfálkoznak pl. az andocsi búcsúsok hatkilométeres énekeivel, és a → mulatónóták között búcsúsének-paródiákat is találunk. A búcsú, a summázáshoz hasonlóan, az énekeknek országos, sőt nemzetközi szinten történő kicserélődésére ad alkalmat, stílusegységesítő és stílusképző hatása van. A búcsúsénekek váltakozó előadásmódja (előéneke, a diktáló minden sort előre énekel vagy kiált, s azt a nép megismétli) a zárt strófa föllazulását s a variálási lehetőségek megnövekedését segíti elő. Az anyagot zenei szempontból tudományosan még nem vizsgálták meg. – Irod. Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Egy magyar szentember. Orosz István önéletrajza (kiadta Bálint Sándor, Bp., 1942); Schram Ferenc: Bevezető népénekeinkhez (Bp., 1958).
Katona Imre–Szendrei Janka
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
